A fecske panasza

A fecske panasza.

Esik eső, zuhog egyre,

szüntelenül hull a cseppje.

Ázott fecske az ereszen

panaszkodik keservesen:

„Állj el eső, múlj el már!

Hol marad a napsugár?

Nagyon fázom, át is áztam,

csuromvíz lett tollas szárnyam!

Fejem búbján esőcseppek,

madártestem talpig reszket!

Eltévedtem az esőben,

fészkemet sem találom,

nem is tudom, hol lehetnek

társaim, s a családom!

Éhes vagyok, elgyengültem,

eresz alá menekültem.

Így aztán már el nem ázok,

ám élelmet nem találok.

Erőm nincs tovább repülni,

betevőmet megszerezni.”

Amíg ki nem süt a nap,

a pocakom üres marad.”

Ám az eső csak szemerkélt,

nem szánva az ázott fecskét.

Látta a szél, megsajnálta,

erősen fújt bokorágra.

Rázogatta, billegette,

rovarokat kireptette,

eresz alá terelgette!

Megörült a füstifecske,

a bogarat mind megette!

Kis pocakja gyorsan telt,

a madár erőt merített.

Előbújt a napsugár is

elkergette az esőt,

fecske szárnyát megszárítva

légi táncba hívta őt.

Ágról – ágra száll a fecske

készül hosszú útjára,

vele repül sok kis társa,

a kalandos túrára.