A gonosz varázsló

A gonosz varázsló.

            A nappaliban a kanapén ülve éppen a matematika szorgalmit oldottam, amikor a sarokban mit hallok? Egy kis puffanást! Mondhatom, nagyon megijedtem. Odanéztem, és egy aprócska kis kék tündér tipegett tanácstalanul a fal mellett. Kis halványkék szárnyait rebegtette. Látszott, hogy az egyik eltört, és csak nagyon nehezen tudna repülni. Igazából ezt ő mesélte, merthogy megkérdeztem, hogy kicsoda ő, és mit keres itt.

            Elmesélte, hogy ő Harangvirág, a Titkos Kert virágainak gondozója. Az ő feladata, hogy tündérporral szórja meg a varázsvirágokat, amitől varázserejük lesz, így a tündérek mindenféle gyógyszert és más jó dolgot tudnak belőlük készíteni.

            Természetesen közben ülőhellyel és gyümölcslével kínáltam, ahogyan a vendégeket szokás, meg persze csokiskekszel. Jó házigazda akartam lenni, azért kínáltam sok mindennel. Természetes dolog, hogy mindent megtettem Harangvirág kényelméért.

            Na, de mesélte, hogyha a tündérporát, amit mondtam, vagyis amiről ő mondta, hogy megszórja a virágokat, na, ha ez a por rossz kezekbe kerül, és mérgező növényeket szórnak meg vele, akkor bizony szörnyű és gonosz varázsitalokat lehet azokból készíteni. Ezért kell a kertet, ahol a gondozótündérek élnek, nagy titokban tartani.

            Szegény Harangvirág nagyon éhes volt, és közben az összes csokiskekszet megette, így muszáj volt adnom neki csipszet. Nagyon el volt gyöngülve.

            Egy gonosz varázsló, akit Kórónak hívnak, valahogyan megtudta, hogy hol lehet megtalálni ezt a Titkos kertet. Szerencsére a tündérek hírt kaptak arról, hogy Kóró közeledik, így sikerült elmenekülniük. Már mindenki elment, és vitte magával a saját varázsporát, éppen Harangvirág is indulni készült, mikor rájött, hogy a pincében, biztonsági okok miatt, mindig tartanak egy külön kis zsákkal tündérport. Ha azt Kóró megkaparintja, és gonosz céljaira felhasználja, beláthatjátok, mi mindenre lenne képes. Vissza kellett rohannia, megkereste a zsákot, már éppen kijutott volna, mikor súlyos léptek zajára lett figyelmes. Bizony, Kóró volt. Lassan lépdelt és gonoszan szuszogott. Harangvirág, elbújt egy kis asztal alatt, még a száját és orrát is eltakarta, hogy ne lehessen hallani a lélegzetét. Kóró közben benézett a szekrényekbe, az asztalokba, a komódokba. Kiforgatta a fiókokat, felborított mindent! Legvégül azt a kis asztalt, ami alatt Harangvirág volt. Felborította, ekkor Harangvirág egy akkorát sikoltott, mint még életében soha! Kóró megijedt, gondolhatjátok, hiszen nagyon meglepődött, és nagyon éles volt a sikoltás hangja. Hátratántorodott, és szerencsére felbukott egy apró székben, amit előzőleg felborított. Így Harangvirágnak volt egy kis előnye, hogy elfusson. Éppen el akart repülni, de akkor ez a gonosz varázsló utánadobott valamit, ami épp az egyik szárnyát találta el. A levegőben tudott maradni, de csak nagy fájdalmak árán.

            Ekkor kiszáradt a torka a nagy mesélésben, úgyhogy kénytelen voltam kólával kínálni. Persze, adhattam volna vizet is, de tudjátok ti is, hogy vendégeket mindig finomságokkal kínálunk. Így adtam neki kólát és bundás mogyorót, mert hát a chips is elfogyott időközben. Nagyon éhes volt szegény.

            Ahogy ott tört szárnnyal menekült, eszébe jutott egy varázsige, ami más helyre varázsolja. Ezt elmondta, és idekerült, éppen a mi házunk nappalijába. Épp egy marék mogyorót tömött a szájába, és kólát ivott rá, mikor idáig jutott a történetben, és nagyra nyitotta a szemeit. Gyorsan elropogtatta nagy zaklatottságában a mogyorót, és valamiért bocsánatot kért. Nem is értettem. Azt mondta magyarázatul, hogy ahogy Kóró megtalálta a Titkos kertet, a mi házunkat is megtalálhatja, és akkor nemcsak neki, de nekem is bajom esik. Szegény, nagyon kétségbeesett, és nagyon sajnálta a dolgot.

            Azt mondtam neki, hogy semmi baj, biztosan ki tudunk találni valamit. Azt mesélte, hogy a varázslathoz, ami a tündértársaihoz viszi, sok időre és sötétségre van szüksége. De ha megjön közben Kóró, fuccs az egésznek. Vadul gondolkodtunk mi lehetne a jó hely a varázslat számára, és hogy lehetne úgy csinálni, ha időközben meg is jönne Kóró, mintha Harangvirág nem lenne itt?

              Nem szeretnék önteltnek látszani, de a terv tőlem származott. Azt mondtam Harangvirágnak, hogy bújjon a nagy vázába, mert ott sötét van, én pedig majd filmezést tettetek, hiszen senki nem hinné el, főleg egy gonosz varázsló nem, hogy matematika szorgalmi feladatot végzek. Az nagyon gyanús lett volna, beláthatjátok.

            Harangvirág bebújt a vázába, én a fotelben foglaltam helyet, és bekapcsoltam egy filmet. Nem is tudom, hogy mit, mert nem törődtem vele, hiszen nem filmezni akartam, hanem elterelni a figyelmet. Ekkor mennydörgés szerű puffanást hallottam a szobámból, és lassú lépéseket. Felkeltem tehát. A vázában hallottam még neszezést, tudtam, hogy Harangvirágnak még időre van szüksége. Ahogy kinyílt a hálószobám ajtaja, nagyot kiáltottam, hogy ki maga, mit keres itt, meg azt is mondtam, hogy hívom a rendőrséget.

            Kóró mit sem törődött ezzel. Csak azt kérdezte recsegő hangján, hogy merre van a tündér. Én persze úgy csináltam, mintha nem tudnám miről beszél, és megmondtam neki, hogy tündérek nem léteznek, rendőrök viszont igen! Úgyhogy, ha nem takarodik el a házból, velük gyűlik meg a baja. Így mondtam, bizony, hogy takarodjon. De sajnos mit sem törődött ezzel.

            Szerencsére a bőrlabdám épp kéznél volt, így azt megfogtam. Nagyot tud ám ütni, ha jól találjuk el a másikat, például a fején. Ő csak fenyegetőzött, meg ígérgetett, ha kiadom a tündért, nekem nem esik semmi bántódásom. Nagy mágus lehetett, mert valahogy kiolvasta a gondolataimból, hogy Harangvirág a vázában van. Nekem hátat fordítva a váza felé vette az irányt, én ekkor, nem is gondolkodtam, megcéloztam a gonosz varázslót, és lőttem. Telibe találtam a fejét, éppen úgy ahogy akartam, persze csak szerencsém volt, de sajnos, ahogy lepattant a fejéről éppen a vázát találta el, ami eltörött. A varázsló tántorgott, a fejét fogta, én ijedten a szám elé kaptam a kezem, mert nem tudtam, hogy most mi lesz. Kóró épp a váza maradványai mellett állt. Dülöngélve odalépett, matatott a széttört cserepek között, de nem talált semmit. Harangvirágnak sikerült befejeznie a varázslatot, és elmenekült.

            Kóró nagyot kiáltott, éppen meg akart volna támadni, de látta az autó fényeit, és hallotta, ahogy kiszálltok. Ekkor még egy átkok suttogva elmormolt, nem értettem, gonoszan mosolygott rám, és azt mondta, hogy a szüleimet átkozta meg, intett egyet, és eltűnt. – Befejezte a történetet, és a nappaliban körbe néztek mindhárman. Anyuka, apuka és Roni.

            A tévében még mindig ment egy egyáltalán nem Roninak való film, ott voltak az üres zacskók, a tálkába öntött mogyoró maradéka, a kólás pohár, a kifogyott ivólé doboza. Ott volt egy halomban az összetört váza és a focilabda. Az asztalon hevert az összecsukott matematika könyv és füzet is. Roni érezte, hogy nagy a felfordulásban a legrosszabb ez a kínos csönd.

            - Persze, ha akkor érkeztek meg, amikorra mondjátok, rendbe tettem volna mindent, de így, hogy egy jó órával hamarabb érkeztetek meg… – Vállat vont. – De jobb is, hogy hamarabb jöttetek. Nem tudom, hogyan tudtam volna Kórót egyedül legyőzni. Lehet, ez is varázslat eredménye? – Elgondolkodott.

            - Fiam – kezdte apukája visszafogva dühét – biztos, hogy tündérek és varázslók voltak itt? És biztos, hogy minden úgy történt, ahogyan állítod? – Roni bólintott. – Szerintem meg az történt, hogy miután mi elmentünk moziba, te rögtön becsuktad a matekleckédet, előkutattad a nyalánkságokat, és elkezdtél vég nélkül filmezni, nassolni és benn focizni. Persze mindent elrendeztél volna, legalábbis többé-kevésbé, ha akkorra érkezünk, mint mondtuk. Mivel az étteremben már nem volt szabad asztal, és hazajöttünk, rajtakaptunk, mire kitaláltad ezt a nevetséges történetet, bízva abban, hogy elhisszük. – Hangja remegett a felindultságtól. Roni lehorgasztotta a fejét.

            - Akkor – kezdte lassan – ez volt Kóró utolsó átka. Nem a ti hibátok, hogy nem hisztek nekem. Nem haragszom miatta. – Méltóságteljesen megfogta a matekfelszerelését, és a szobájába indult. Mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtaját, még azt mondta. – Legalább Harangvirágnak nincsen semmi baja.