A három kismalac és az ordas farkas

A három kismalac és az ordas farkas.

-Tisztelt Bíróság! Tisztelt Törvényszék! Sándor, a farkas vagyok. Hallgassák meg a történetemet és csak utána ítélkezzenek!

-Ugye ismerik a három kismalac és a farkas történetét? Hát igen én vagyok az a mesebeli farkas, én vagyok a rosszfiú, akit kettős gyilkossággal és egy gyilkossági kísérlettel vádolnak, megjegyzem igazságtalanul. Felzúdulás a nézőtéren.

-Folytathatom, bíró úr? Csendet!-szólt a bíró.

-Igen tessék, mondja el pontosan, hogy mi történt?

-Az egész úgy kezdődött, hogy egy tortát akartam sütni a nagymamimnak a szülinapjára, de épp hogy belekezdtem, észrevettem, hogy elfogyott a cukor.

-És miért nem ment a boltba?

-Mert nem volt elég pénzem. Átmentem a legközelebbi szomszédomhoz, egy csésze cukorért. A szomszédom egy kismalac volt, aki éppen virágot ültetett. Amikor a kertjébe léptem az orromba szállt valamelyik virágnak az illata, -valószínűleg allergiás lehettem rá, mert akkorát tüsszentettem, hogy kidőlt a háza, és mekkora pech, ráesett a malackára és maga alá temette. Pedig szalmaház volt.

-És biztos, hogy már nem élt?

-Hideg volt, mint a kő és a fülei élettelenül lógtak.

-És jelentette az első rendőrőrsön?

-Nem, megettem, neki már úgyis mindegy volt, hiszen kinyiffant. Így legalább a húsa nem ment kárba.

-És mit csinált ezután?

-Továbbmentem egy takaros kis faházig. Az ajtó nyitva állt, szintén egy kismalac lakott benne, aki éppen borotválkozott. Megkérdeztem tőle, hogy kölcsön tudna-e adni egy csészényi cukrot? Amikor meglátott, úgy megijedt tőlem,- talán a hangom miatt, mert egy kicsit orrhangom volt, olyan náthás féle, meg berekedtem talán a virágpor miatt, hogy hanyatt esett a székével együtt és a borotvával elvágta a torkát.  

-Ez érdekes, hogy pont úgy esett, hogy a torkát vágta el! Szóval azt állítja, hogy ez meg egy baleset volt?

-Igen, abszolút!

-És hívta a mentőket? Vagy rendőröket?

-Nem, ezt a malackát is megettem, de adtam belőle a rókának is, meg a sasnak is. Ők a tanúim rá!

-Majd később szólítani fogjuk őket!-szólalt meg a bíró.

-Folytassa, hogy mi történt ezután?

-Bekopogtam a harmadik házba, abban is egy kismalac lakott. Ott tüsténkedett éppen a konyhában és láttam, hogy a sarokban van egy egész zsák cukra.

-És simán beengedte önt?

-Igen, mert amikor megkérdezte, hogy miért ilyen furcsa a hangom, azt válaszoltam neki, hogy egy csontot nyeltem és mindjárt megfulladok. Segítsen rajtam. Ő megsajnált. És arra kértem, hogy fizetség ellenében szedje ki a csontot a torkomból.

-És?

-És azt gondolta, hogy mivel nem tudok nyelni, ezért ártalmatlan vagyok rá nézve, így kiszedte a csontot a torkomból, majd kérte a fizetséget.

-És?

-Erre én azt mondtam neki, hogy nem elég fizetség az, hogy mivel közel állt az éles fogaimhoz, nem ettem meg?

-Micsoda pimaszság!-hördültek fel a bírák.

-De ettől kezdve rémesen ellenséges lett, talán, mert hallotta, hogy a testvéreit megették.

-Ön ette meg!-Méltatlankodtak az esküdtszéki bírák ekkora piamaszság hallatán.

-Na igen, hehehe, és szerintem azt hitte, hogy most ő következik. Először csak gúnyolódott, hogy szóval a "drága, édes nagyika születésnapi tortájához kellene a cukor, ugye? Még mit nem! Minek sütsz neki tortát, biztosan fogatlan, és lompos, kopott, molyrágta a szőre, meg már remegnek a lábai az öregségtől. Amikor ezeket mondta, a szavai kiverték nálam a biztosítékot! Mert kérdezem én, mi jogon sértegeti a nagymamámat? És ekkor már kiabált velem, és azt mondta, hogy, idézem szó szerint "Legszívesebben egy tűágyra fektetnélek, az ilyen gazembereknek az jár és nem cukor!"

-De még mielőtt neki ugrottam volna észrevettem, hogy forr a víz a kandalló alatti nagy bográcsban, ettől aztán egy kicsit berezeltem, miután a nagypapimat ennek a malacnak az apjokja forrázta le és szegény attól kezdve szégyenszemre csupasz fenekű farkasként élte le az életét. Egyszerűen nevetség tárgya lett a Nagyerdőben. Azt viszont nem vettem észre, hogy a veszekedésünk közben a malac üzent már egy hollóval, aki riasztotta a rendőr disznókat…

-Amikor a rendőr disznók, de inkább vadkanok, meghallották a hírt, azonnal idenyargaltak értem és bilincsbe verve elhurcoltak.

-Nos, Sándor farkas ön elhinné a történetet egy tüsszögő, az ön szavait idézve náthás farkasról, aki csak azért megy a malac szomszédjaihoz, hogy cukrot kérjen tőlük kölcsön? Tisztelt esküdtszék, gondolják meg jól mielőtt ítélkeznek erről a körmönfont történetet előadó Sándor farkasról!

A farkas lehorgasztott fejjel várta az ítéletet, amikor a bíró feltette a kérdést, hogy: Készen áll az Esküdtszék? Meg tudják hozni a döntést? A válasz egyöntetű volt: -Igen bíró úr! Bűnösnek találtuk.

-Az ítélet tízezer év disznóbörtön a disznók házainak lerombolásáért -az első két malac meggyilkolásáért és a harmadik gyilkossági valamint cukorlopási kísérletért. Mielőtt elvezetnék, Sándor Farkas úr elmondhatja, hogy minek vallja magát.

-Ártatlan vagyok, csupán szerencsétlen véletlenek áldozata. De még mindig szeretném kisütni azt a süteményt a nagyanyámnak. Bíró úr! Kölcsön tudna adni egy csésze cukrot?