A Húúdenagy - Erdő - huszonkettedik fejezet

A Húúdenagy - Erdő - huszonkettedik fejezet.

Huszonkettedik fejezet – amelyben nem nézünk meg egy műsort, valakinek nehéz napja lesz, és rájönnek hőseink, hogy mi a helyes dolog

A bennszülöttek műsora, amit a három barát nem láthatott, körülbelül 30 percig tartott. Voltak tűznyelők, tűzfújók, lángszórók, tűzön járók, parázsevők, lengetők és dobálók is. Hőseink tátott szájjal nézték és hallgatták őket. A végére már a dallamokat is megtanulták, és a törzs tagjaival együtt kántálták őket, a lábukkal verve az ütemet.

A fináléban több bennszülött összekapaszkodott, majd jó páran ezek vállaira álltak, megint újabbak ezekére, és így tovább, amíg egy emberi gúlát nem alkottak. A legtetejére egy filigrán lány kapaszkodott fel, kezében egy kannával és egy fáklyával. Ahogy felért, elkiáltotta magát. Ezt az összes résztvevő megismételte kórusban háromszor. A lány a kanna tartalmát körbelocsolta úgy, hogy mindekire jutott belőle. Majd a fáklyával lángra lobbantotta az egész társaságot. Akkora fényesség lett, hogy a nézőknek el kellett takariuk a szemeiket. Hihetetlen volt az egész. Tivadar döbbenten kapaszkodott Rezsőbe, aki Szanisz Ló gatyáját markolta kiengedett karmokkal, aki Tivadart verte rémülten hátba emiatt. A törzs tagjainak biztos, hogy befellegzett. “Hát, így lett vége a Wakonda törzsnek.” – gondolták. – “Elég gyorsan.”

És nem! Kérem szépen, ahogy a lángok elhaltak, a bennszülöttek ott álltak gúlában, és a lányka a tetején ismét elkiáltotta magát. A többiek kórusban megismételték ezt is háromszor. Száj nem maradt zárva. Tapsvihar. Már amennyire három személy tapsvihart tud kelteni, úgy hogy csak az egyiküknek volt igazi tenyere. De nem mindig a szándék, hanem a fontos!

• .. ezt ti is láttátok? – kérdezte ámulva a varázslatos paripa.
• Nem komám. – mondta vigyorogva Tivadar – Lemaradtunk valamiről?
• Jaj már!
• E-e-ez hi-hi-hihetetlen vo-vo-volt! – a látvány lenyűgözte a piri-pöttyös tigrincset, pedig a cicák közismerten félnek a tűztől.
• Én még most sem hiszem el. – álmélkodott tovább Szanisz Ló.

Xoxoxkapitány büszkén állt mellettük. Kihúzta magát, amivel még fél métert nőtt. A kezében hű társa, Korsó is, aki minden jónak forrása volt, megtelt valamiféle szivárvány színű lével. Nem csoda, hogy Xoxoxkapitány azóta is áldja a napot, hogy megtalálta. A törzsfőnök egyik szemével a meghajoló bennszülötteket nézte, a másikkal a három vendéget, a harmadikkal az erdőt, hogy nem figyeli-e őket valaki. A többi szemét nem láttuk, de biztosak lehetünk benne, hogy azokkal is nézett valamit.

• Na? – kérdezte Xoxoxkapitány Tivadart – Hogy tetszett? – Tivadar nem tudott erre mit mondani, mert nem tudta, hogy őt kérdezték. Rezső besegített.
• Fa-fa-fantasztikus vo-vo-volt! Lé-lé-lélegzet e-e-elállító! – ő sem talált szavakat, pedig értette a kérdést. Komolyan el volt ragadtatva.
• Ugye? – Xoxoxkapitány megveregette Tivadar vállát, majd felsegítette és leporolta. – Igen mérges lettem volna, ha kémkedni jöttök! Hogy kifigyeljétek a produkciónkat! – Összehúzta néhány szemöldökét.
• De-de-dehogy! A-a-azt mi biztos ne-ne-nem! O-o-olyat mi so-so-soha! – Rezső valójában igazat mondott, hisz’ nem leskelődni jöttek ide. Amiről azt sem tudták, hol van.
• Na, azért! Akkor viszont miért is jöttetek ide?
• No-no-nos, menekülünk, a-a-ahogy e-e-említettem. – dadogta Rezső.
• Óh, valóban. A rendőrök elől. De miért? – Xoxoxkapitány memóriája néha kihagyott. De ez igazán elnézhető egy 897243+n éves űrlénytől.

És Rezső belekezdett. Biztosra akart menni, ezért mindent elmondott a Boszorkánytól kezdve, Pista Bá távozásán át, a Lány megjelenését beleszőve, a karperecen keresztül, egészen a lecsapott rendőrségig. Akik már minden bizonnyal nagy csapaterőben keresik őket, elfogató paranccsal a kezükben, vérdíjat tűzve a fejükre, hatalmas jutalommal. Bár ugye pénz továbbra sem volt a Húúdenagy-Erdőben, így ez inkább jelképes dolog lehetett – vélte Rezső. Például egy soron kívüli csúszás a Kamu-káze vízicsúszdán. Még a történet felénél sem tartott a tigrincs, mikoris Tivadar, és Szanisz Ló elbóbiskolt, belaludt. Ugyanis Rezső a dadogása miatt fele olyan gyorsan, de a pontosság miatt, kétszer olyan nagy részletességgel mesélt.

Az erdő egy másik szegletében két roomba, azaz robotporszívó szállt le utasaikkal, majd beállak a kijelölt töltőállomásaikra. A Lány engedelmesen előre engedte az anyját az ajtóban. Az ledobta kötösét, ami amely anélkül, hogy földet ért volna, magától a fogasra libbent. Egyszer leesett, de úgy kikapott érte a Boszorkánytól, hogy azóta nagyon odafigyelt erre. A Lány mellé akasztotta sajátját.

• Holnap – kezdte a Boszorkány – elmész, és folytatod a lakókkal. Mivel nincs meg a karperecem, én nem mehetek. Így neked kell intézned.
• Igen, anyám. – mondta beletörődve a Lány.
• Itt van, nesze. – és egy papírlap röppent Ánya kezébe. – A lista. Ezeket keresd meg, és bűvöld meg. Egy sem maradhat ki!

A Lány a papírra írt neveket olvasgatta. Volt akiket nem ismert, és volt akikkel már találkozott. Azok kedves népek voltak. A lap összehajtotta magát, és a Lány zsebébe libbent.

• És akit nem találok meg?
• Ilyenről szó sem lehet! – dörrent rá a Boszorkány – Hát nem érted, hogy mindjárt itt az idő?!
• De, értem. Csak nem biztos, hogy… - a hangja elbizonytalonodott.
• Dehogynem! Biztos! – és a Boszorkány ujjai végén megint az apró villámok kezdtek cikázni roppant fenyegetőleg. – Most eriggy! Aludj! Reggel kelned kell!

Rezső a történet végére ért. Xoxoxkapitány már rég elaludt 2 szemére. Viszont hű társa, Korsó szinte itta Rezső szavait. Sosem hallott még Boszorkányról, átalakító karperecről, és – mi tagadás – még a rendőrséggel sem volt dolga. Együttérző, rózsaszínű lett a folyadék benne. Hát persze, hogy azóta is áldotta Xoxoxkapitány a napot, hogy megtalálta. A bennszülöttek törzsfőnöke a saját hortyantására riadt fel. Megköszörülte torkait.

• Ez igen érdekes történet volt. – fél szemmel hű társára, Korsóra nézett. Minden világossá vált. – Akkor most mit tesztek?
• E-e-ez az, a-a-amit nem tu-tu-tudunk. Va-va-valószínű, hogy a-a-a kö-kö-következő 2-2-20-30 évet bu-bu-bujdoklással, é-é-és meneküléssel tö-tö-töltjük. I-i-ideiglenesen meghúzódunk bá-bá-bárhol, ahol csak le-le-lehet. Nagy e-e-ez az e-e-erdő... Hú-hú-húúdenagy.
• Ennyi? Ez a terv? Bujdokolni? Menekülni? Gyáván megfutamodni?
• Há-há-hát... ni-ni-nincs most jo-jo-jobb. – Rezső elszontyolodott. Semmi kedve nem volt bujdokolni. Vágyott haza a kosarába.
• És, mi lenne – Xoxoxkapitány morfondírozva egyik ollóját az állai alá emelte -, ha visszamennétek, beismernétek, hogy ti voltatok, és megbeszélnétek, hogy nem szándékosan csináltátok? Sőt! Nekik is mondjátok el az egész történetet. Csak kicsit rövidebben.
• Vi-vi-vissza? – Rezső szemei elkerekedtek.
• Igen! Vissza. Nem az a nagy legény, aki bajt csinál és elfut. Hanem aki vállalja a tettei következményeit. És ha jól értem, igazából semmi rosszat nem csináltatok. – Xoxoxkapitány hű társában, Korsóban felbuggyant egy buborék. – Oké, a rendőrök cserbenhagyásos elgázolása nem volt okos dolog.

Rezső, a piri-pöttyös tigrincs elgondolkodva nézte Xoxoxkapitányt, és hű társát, Korsót, aki minden jó – például a jó tanácsok – forrása volt. Tudta, hogy igazuk van. Felsóhajtott. Bólintott egyet nagyon jelentősségteljesen. Xoxoxkapitány elmosolyodott, és már emelte is az ollóját, hogy vállon veregesse Rezsőt, de az gyorsabb volt, és elugrott előle. Ezen nevettek egyet.

A tigrincs odafordult hortyogó barátaihoz. Ideje felébreszteni őket, mert minden elveszetgetett perccel csak tovább nő a vérdíj a fejükön, aztán majd egyre több és több ingyen csúszást kap a Kamu-káze vízicsúszdán a becsületes megtalálójuk. A mancsával pacskolni kezdte a fa tövében horkoló Tivadart, aki nyammogva felnyitotta szemeit. Letörölte szája széléről a kifolyt álommézt. Rezső kedvesen jó reggelt dadogott neki, majd Szanisz Lóra mutatott. Tivadar a szunyáló lóra nézett, aki ott állt a fa mellett. Kicsit megrázta. Semmi. Kicsit jobban megrázta. Még mindig semmi. Újra, ezúttal még jobban. Tivadar kezdett türelmetlenebb lenni. Újra és újra megrázta barátját. Ekkor gondolt egyet, és elkiáltotta magát.

• Éééééééééés az egyes rajtszámmal indul a derby favoritja, a szélvész gyorsaságú, gatyás paripa: Szanisz Ló! Nagy tapsot neki és zsokéjának!

Szanisz Ló úgy felriadt, hogy a hátsó lábaival még rúgkapált is kettőt. Verseny?! Zsoké?! Rémálom! Na ezt már nem!

• Hóóóóóóóóóóha cimbora! – nyugtatta Tivadar a megvadult lovat. – Minden rendben! Csak rossz álom volt! Nincs semmi futam, meg zsoké.
• Huh… Biztosan… - szuszogta Szanisz Ló – De te honnan tudod, mit álmodtam?
• Őőőőőő... tippeltem. De ez nem is fontos. – Szanisz Ló nagyon gyanakodva nézett Tivadarra.
• Me-me-menjünk vi-vi-vissza.
• Hogy mit csináljunk? – képedt el a paripa.
• I-i-igen. – nagy levegőt vett - Visszamegyünk, és beismerjük a tettünk. Elmondunk mindent. Ez a helyes dolog. – Rezső most nem dadogott. Kicsit sem.A másik kettő lesütötte a szemét. Legbelül tudták, hogy igaza van a tigrincsnek.
• Az lesz. – erőstette meg Tivadar. Mert ő ilyen volt. Tudta, mi a helyes.
• Igen. – sóhajtott Szanisz Ló – Nincs más hátra, mint előre. Azaz vissza. Gyerünk! – adta ki a parancsot.

A három barát elindult az ösvényen, vissza Pista Bá házához. Rezső megállt még egy pillanatra, hátra fordult. Látta ahogy Xoxoxkapitány és hű társa, Korsó ott állnak és figyelik őket. A bennszülöttek mögöttük sorakoztak, és zsepkendőkkel integettek. Odakiáltott a törzsfőnöknek.

• A-a-zt még á-á-áruld el, ho-ho-hogy lehet, ho-ho-hogy senki ne-ne-nem é-é-égett meg a-a-a produkció kö-kö-közben?
• Varázslat, Rezső. – mondta Xoxoxkapitány mosolyogva – Varázslat.

Folyt. köv.?