A Húúdenagy - Erdő - huszonharmadik fejezet

A Húúdenagy - Erdő - huszonharmadik fejezet.

Huszonharmadik fejezet – amelyben visszatérnek hőseink a tett helyszínére, hogy beismerést tegyenek, de valaki megjelenik

Rődner 2 Béla, és Rődner 3 Béla még mindig Pista Bá házában feküdtek. Pletyka Mama már rég megunta a várakozást, mivel többszöri felébresztési kísérleteire sem reagáltak a rend kék ruhás őrei. Ugyanis kellemesen szundikáltak. Pletyka Mama otthagyta őket, mert jobb dolga is volt, mint fekvőrendőröket bámulni. Valahol valaki biztos csinál valamit, amit ő megfigyelhet és elmondhat valakinek valamikor. Pletyka Mamának nem volt erőssége az alvás. Folyton attól félt, hogy lemarad valamiről. Ezért egyfolytában kávézott, hogy ébren maradjon. A rossznyelvek szerint az ereiben sem vér, hanem fekete kávé csordogált. De ezt sem Mentő Ödön, sem az Orvosi Kamera se erősítette meg. Az Orvosi Kamera, a Húúdenagy-Erdő egészségügyi külosztályi megfigyelő belsőséges szervezete volt. Tehát mivel aludtak, még elfogatóparancs, vérdíj és körözés ténye sem forgott fent a három vélt elkövető ellen. Ezt persze ők nem tudták. Kocogtak visszafele a végtelenül hosszú éjszakában, és latolgatták büntetésüket. Tivadar felült Szanisz Ló hátára, de kizárólag a megfelelő tempó tartása végett. Mellettük ugrált Rezső, a piri-pöttyös tigrincs, aki a szagminták alapján vezette őket vissza az úton.

• Szerintem – kezdte Szanisz Ló a latolgatást – bírósági ügy lesz belőle.
• Dejszen nincs is bíróság a Húúdenagy-Erdőben.
• Majd építenek egyet!
• A-a-az le-le-lehet – értett egyet Rezső.
• Csak miattunk? – képedt el Tivadar. A fantáziája kissé megiramodott, hogy mikre nem képesek egyesek értük. – Ja, azért az durva.
• Biza! – folytatta Szanisz Ló – Aztán mehetünk a fogdába!
• A-a-a mi-mi-mibe?
• Fogda! Olyan, mint a szobafogság, csak nem otthon.
• Hanem hol?
• Hát máshol. Talán Pista Bánál. – a szavak legfőbb ura elgondolkodott. – De az is lehet, hogy a Hagyma-családnál!
• Fúúúúj! – Tivadar az orrához kapott, és reflexből befogta azt. – Ne már! Ennyire azért nem lehet durva a dolog. – majdnem leesett Szanisz Ló hátáról emiatt.
• Hsssz! – Rezső fújt, és felállt a hátán a szőr. Ki nem állhatta a hagyma szagot.
• De, de!! – okoskodott tovább Szanisz Ló. – Csak képzeljétek el, hogy az egész család ott lesz, és nekünk velük kell lakni! Ott lesz: póré, medve, új, lila, fehér, mogyoró, metélő, gyöngy, sonka, vörös és fok is. Vagy mit lehet tudni, ugye?

Ez a gondolat szörnyen elborzasztotta őket. Összezárva az összes hagymával? Akkor inkább bármi más! De már nem volt mese. Menni kellett. És beismerni.

Az éjszaka még a sötétnél is sötétebb lett, amikorra odaértek Pista Bá házához. Az ajtó nyitva volt. Tivadar bedugta a fejét. Körbetekintett. Majd kihúzta a fejét. “Ott fekszenek még.” – suttogta. Ez szörnyű hír volt. Az is lehet, hogy nagyobb a baj, és nem csak elájult a két Rődner. És ha ez igaz, akkor lehet, hogy nem is a hagymákhoz kerülnek, hanem sokkal rosszabb helyre. Például összekerülnek Szószátyár Szilveszterrel, akinek soha be nem áll a szája. Úgy jár a lepénylesője, mint a kacsa feneke. Szörnyen idegesítő jelenség. És ha még a hagymák is ott lennének! Na az, kérem! Az lenne csak az igazi büntetés! Ebbe belegondolni is szörnyű.

Tivadar odalépett Rődner 2 Bélához, és pacskolni kezdte annak arcát. Szólongatta, hogy ébredjen fel. Szanisz Ló elegánsan odalökte Rezsőt a másik alvó közeghez. Nem akarta patájával csapkodni, nehogy még több sérülést okozzon. Így Rezsőnek kellett a mancsával piszkálgatni Rődner 3 Bélát.

A két Rőder Béla szinte egyszerre tért magához. Ez jó jel! Így kisebb lesz a büntetésük! – gondolták egyidejűleg. Lehet, hogy a vérdíjjat is eltörlik a fejükről. A két Béla feltápászkodott. Egyikük a hasát, másikuk a fenekét vakargatta álmosan. A szemükből próbálták a megkövesedett csipákat kivakarni. Ahogy tisztult előttük a kép, kirajzolódott a három tettes alakja. Észbe kaptak.

• Kezeket fel! – kiáltotta Rődner 3 Béla, és már nyúlt is a rovarirtó spréért.
• Igen! Fel! Mind! – hadonászott Rőder 2 Béla a légycsapójával.
• De… - Szanisz Ló töprengve szólalt meg – csak Tivadarnak van keze. Nekem patáim vannak, Rezsőnek meg mancsai.
• Akkor… akkor… - hebegte Rődner 2 Béla – Kezeket, patákat és mancsokat fel!

A három barát engedelmeskedett. Nem tehettek mást. Nem voltak felfegyverkezve. És egyébként is, az ellenállással csak rontottak volna a helyzetükön. Felemelt végtagokkal álltak a rend álmos őrei előtt.

Na, most mi legyen? Az volt a bibi, hogy ilyen még nem történt a Húúdenagy-Erdőben, és főleg nem a rendőrökkel. Bogarakat és rovarokat már fogtak, de bűnözőket még sosem. Mind egymást nézték pár percig. Patt helyzet.

Western filmbe illő jelenet volt. A légy sem zümmögött. Még Bögöly sem, mert szundikált, hiszen napok óta nem találta Szanisz Lót. Bár azért csemegézett kicsit Lada Szamarából. De pszt! És most ott álltak. Csak álltak, és nézték egymást. Kezek, paták, és mancsok a magasban farkasszemet néztek egy légycsapóval, és rovarölő sprével.

• Jó estét! – hangzott az ajtóból. Mindenki megrezzent egy pillanatra. A sötétben nem lehetett kivenni, ki is áll ott. – Zavarok? – folytatta a hang tulajdonosa.

Rődner 2 Béla úgy érezte az ő kötelessége, mint rangidős tiszt, hogy felvegye a kapcsolatot az érkezett idegennel, bárki legyen is az. Tudniillik Rődner 2 Béla 20-ados volt a kötelékben, Rődner 3 Béla pedig csak 30-ados. Felmerülhet itt az a kérdés, hogy hol van Rődner 1 Béla? Nos, igen. Valamiért mindenki azt hitte van egy Rődner 1 Béla, ezért tiszteletből az akkor újonnan belépő tagok (2 Béla és 3 Béla) kihagyták az egyes számot. Hátha előkerül a kolléga. Csak hát nem került elő. Ám addigra már mindenki megszokta, hogy 2-es, és 3-mas számot viseltek a Rődnerek.

• Ki vagy? Kezeket fel! Te is! Gyerünk!
• Igen! Te is! – itt Rődner 3 Béla is becsatlakozott, és a rovarirtóval az idegen felé fordult. Kacérkodott a gondolattal, hogy egy figyelmeztető spriccentést nyom a levegőbe. De nem tette. Spórolni kellett, mert jövő hétre megbízatásuk volt egy rovarirtásra.
• Nem. – mondta az idegen végtelenül nyugodt hangon. – Nem lesz rá szükség.

És besétált a szobába. Elment a falig, és felkapcsolta a villanyt. A levegőben tapinthatóvá vált a döbbenet.

Pista Bá volt az!

Kezében a sétabotjával ott állt, és nézte a kialakult helyzetet.

• Mi a baracklekváros grízestészta folyik itt? – kérdezte az öreg.
• Hát – kezdte Rődner 2 Béla -, bejelentés érkezett, hogy illetéktelen behatolás vétsége forog fenn az Ön számára fenntartott ingatlanban a mai nap során.
• A tegnapi nap során. – javította ki Rődner 3 Béla.
• Így kijöttünk szemrevételezni a nevezett lakást, és benne találtuk a jelenlévő három gyanús egyént, akik felszólításunknak ellenállva felborítottak minket, és elhagyták a fennforgó helyszínt. Cserbenhagyásossággal!
• Igaz ez? – kérdezte Pista Bá, és a három jómadarat nézte.
• Igen… - válaszolta Tivadar lesütött a szemmel – Így volt. Ja. Nagyjából – mondta, mert ő ilyen volt. Beismerte, ha úgy volt.
• No jó… - mondta Pista Bá – Egy percre teszem ki a lábam és tessék! Ez fogad?! – érezhetően morcos volt.
• Ne haragudj, Pista Bá. Annyi minden történt. – kezdett bele Szanisz Ló.
• I-i-igen! E-e-el is mo-mo-mondom ne-ne-neked! – kontrázott rá Rezső. És már vette volna a levegőt, hogy belekezdjen.
• Nem – szólt közbe az öreg ellentmondást nem tűrően. – Nem most. Most mindeki hazamegy, és alszik egyet.
• Haza? – visszhangozta Rődner 2 Béla. – Elhagyjuk a helyszínt?
• Mindnyájan? – tette hozzá kérdőn Rődner 3 Béla.
• Igen, Béláim – nyugtázta Pista Bá. – Mindenki haza megy. Alszik egyet. Pihen. Holnap 10 órakor itt, nálam találkozunk, és megbeszéljük mi volt. – A rendőrök gyanakodva néztek a három tettesre. – Nem kell aggódni. Nem fognak elmenekülni. A szavamat adom. Igaz, fiúk? – és a három cinkosra nézett. Akik egyszerre mondták, hogy „Igaz”. Kivéve Rezsőt, aki azt mondta: „I-i-igaz” – Mára ennyi elég volt az izgalmakból. Holnap is lesz nap! – nem volt kecmec.

Mindenki bólintott. A rendőrök eltették a légycsapót, és a rovarirtó spray-t. A három cimbora leengete végtagjait. Egyesével elindultak az ajtó felé, ki-ki a saját otthonába. Pista Bá odaszólt Tivadarnak, aki utoljára ment ki épp az ajtón.

• Nem hagytál itt valamit, Tivadar?

Tivadar megfordult, és meglátta Pista Bá tenyerében a fekete gyöngyökből álló karperecet.

• Köszönöm, szépen. – mondta, mert ő ilyen volt. Hálás. Majd elvette az öregtől a Boszorkány ékszerét, és zsebre tette azt.

Folyt. köv.?