A Húúdenagy-Erdő - második fejezet


http://mocorgohaz.hu/

Második fejezet, ahol kiderül mi is a baj, és még több barátot ismerünk meg, hisz’ barátokból sosem elég, és kicsit visszatekintünk a múltba is
Zsiráf Zsötem mozdulatlanul meredt a távolba. Koncentrált. Nézett, hunyorgott, fókuszált, szuggerált, bámult és...

Kép forrása: Saját

Második fejezet, ahol kiderül mi is a baj, és még több barátot ismerünk meg, hisz’ barátokból sosem elég, és kicsit visszatekintünk a múltba is

Zsiráf Zsötem mozdulatlanul meredt a távolba. Koncentrált. Nézett, hunyorgott, fókuszált, szuggerált, bámult és észlelt. Hosszú nyaka a fák fölé emelte fejét. Annyira hosszú volt a nyaka, hogy simán átlátott az erdő fái fölött. Ő volt a világ legmagasabb zsiráfja. Egy csinos hölgy még évekkel korábban megígérte, hogy köt neki egy sálat, hogy ne fázzon a nyaka télen, de abbamaradt a kötögetés, mikor szó nélkül elűnt, sál nélkül hagyva szegény Zsiráf Zsötemet. Zsiráf Zsötem nagyon szerette a fagyit. Őrülten imádta, ahogy a nyári hőségben a hűs, édes íz és érzés lassan csúszik le a torkán. Viszont szörnyen úúúútálta, ha elrontotta a hasát és tacsiznia kellett. Ezért ő különösen ügyelt az étkezésre. Csakis egészséges, rostokban gazdag, választékos leveleket fogyasztott mindig ugyanannak a fának tetejéről. De most nem volt étvágya enni. Folyamatosan feszülten figyelt, bár amit nézett már egy apró ponttá zsugorodott a messzeségben. Oldalra hajtotta a fejét, mint aki bizalmasan mond valamit valakinek és nem akarja, hogy más is meghallja a titkot és motyogott valamit. A lábainál még nála is feszültebben állt és figyelt Rezső, a piri-pöttyös tigrincs. Hófehér bundáját a pöttyök összevissza-alakzatban pöttyözték össze. És vissza. Rezső egyedülálló volt. A párkapcsolatok terén és a maga nemében is egyaránt. Kölyök macska korában többen albínó leopárdnak vagy párducnak nézték, de ő mindig is tudta, hogy ennél nemesebb. Igazi tigrincs, kérem! Sir Kánok, Tigger-ek és Hubák méltó leszármazottja. Talán maláj ősei is voltak. Ki tudja? Így ennek - majdnem - a határozott tudatában egy nap úgy döntött, hogy bizony nem lesz sem cirkuszi artista, sem állatkerti látványosság, hanem fogta magát (és a piri-pöttyeit) és útra kelt. Mint Rezső azt a saját piri-pöttyös bőrén tapasztalta, az emberek nem szívesen találkoznak semmilyen vadállattal ketrecen kívül. Sőt! Leginkább jajongva, sikítozva meg sivalkodva menekültek előle, ezért kénytelen volt elkerülni a városokat. Így jutott el a Húúdenagy-Erdőbe. Először Pista Bával találkozott.

  • El-el-elnézést – kezdte kissé félénken, és felettébb dadogva Rezső. Ugyanis ő felettébb dadogott. – Me-me-meg tetszene tudni mo-mo-mondani a bácsinak, hogy ho-ho-hol vagyok? Ez mi-mi-milyen város?
  • Ez? Kérlek szépen, ez egy erdő. Ameddig a szem ellát. – mutatott körbe az öreg.
  • Hú-hú-húúdenagy!
  • Igen, ez a neve. Akkor csak tudod te, hol vagy. – mosolyodott el Pista Bá.

Eztán már Rezső, a piri-pöttyös tigrincs is teljes jogú tag volt. És most felettébb fontos feladata volt. Ugyanis amit Zsiráf Zsötem korábban észlelt, azt ő adta tovább Szanisz Lónak, aki Pista Bához loholt még tovább adni a hírt.

  • Bi-bi-biztos vagy be-be-benne? – kérdezte Zsiráf Zsötemet Rezső, a piri-pöttyös tigrincs az információ hallatán, majd Szanisz Ló fülébe súgta, amit hallott ,aki Pista Bához vágtatott, hogy idehozza.

Szanisz Ló Pista Bával a hátán, a legjobb derbik díjnyertes lovait kenterbe verő sebességgel száguldott vissza az észlelés helyszínére. Útközben elrobogtak Bögöly mellett, akit a menetszél kissé felkavart röptében. Itt kell megjegyezni, hogy a rossznyelvek szerint Szanisz Ló és Bögöly valamiért nem szívelik egymást. Talán valami harapdáláshoz van köze? De ezt még senki sem erősítette meg. Igaz, nem is tagadta. A célhoz közeledve Pista Bá erősebben kapaszkodott, mert tudta, hogy Szanisz Ló mindig kontrafékez, ami nemcsak nagy port kavar, de le is pottyan mindeki a gatyájáról, aki nem kapaszkodik elég erősen.

Miután elült a porfelhő Pista Bá odasietett Rezsőhöz. Szanisz Ló ugyan menet közben megpróbálta elmagyarázni a helyzetet, de a menetszél és a patadobogás zajában Pista Bá egy kanyi szót sem értett. Inkább csak örült, hogy nem esett le.

  • Mesélj, Rezső, mi történt? – kérdezte az öreg, miközben a tomporát vakargatta a kényelmetlen utazás utáni zsibbadásban.
  • Há-há-hát, az van, hogy Zsi-zsi-zsiráf Zsö-zsö-zsötem lá-lá-látott e-e-egy... – Rezső idegességében még jobban dadogott sajnos, még felettébb – ...e-e-egy... – nagyot nyelt.
  • Mit? Mondd, ha már így ide kellett loholni!
  • Ahogy mondtam út közben! – okoskodott közbe Szanisz Ló.
  • Abból egy szót sem értettem. – csóválta a fejét Pista Bá. – Szóval?
  • E-e-egy – folytatta Rezső – i-i-itt volt e-e-egy – nagy levegőt vett – Csoroszlány!
  • Egy micsoda, kérem? – Pista Bá szemei elkerekedtek.
  • Hát... egy... Cso-cso-csoroszlány. – ismételte bizonytalanul Rezső.
  • Igen! Ezt tanusíthatom! – erősítette meg Szanisz Ló.
  • Te is láttad? – hunyorgott rá Pista Bá.
  • Láááááááááááááááátni neeeeem láááááttam – nyújotta a szavakat a csodamén. – De Zsiráf Zsötem mondta!
  • Csoroszlány? – ismételte kérdően Pista Bá – Ezt mondta Zsötem?
  • I-i-igen! De – Rezső, a piri-pöttyös tigrincs most még jobban elbizonytalanodott – le-le-lehet, hogy Botorgány vo-vo-volt.
  • Botorgány? – ismételte ismét kérdően Pista Bá.
  • Va-va-vagy Koholmány? A-a-az is lehet!
  • Koholmány?
  • No-no-no-ne-ne-nem is tudom. – Rezsőnek halvány lila fogalma sem volt mit is mondott pontosan Zsiráf Zsötem. Ez az igazság.
  • Zsötem! – kiabált felfelé az öreg – Mi a mákosbejgli az a Csoroszlány vagy Botorgány vagy Koholmány?

Ugyanis olyan, hogy ilyenek, nincsenek, kérem, és ezt Pista Bá tudta nagyon jól. Zsiráf Zsötem oldalra hajtotta megint kissé a fejét, hogy újabb titkot áruljon el. És elárulta.

  • Boszorkány. – ismételte el Pista Bá. És elgondolkodott. – Már évtizedek óta nem volt dolgunk Boszorkánnyal. Talán régebb óta. – és pödörintett egyet őszes bajszán.

A többiek böbbenten néztek rá. Ez biztos nem jelent jót. Ez száz biztos. Ez tuti. Ez fix. Rezsőnek, a piri-pöttyös tigrincsnek még a szája is tátva maradt.

  • E-e-egy Boszorkány? – kérdezte rémülten. – E-e-ez nem hangzik jól!
  • Úgy tűnik azt látott Zsötem. – erősítette meg Pista Bá, a többiek őszinte sajnálatára.
  • És – habozott a kérdéssel Szanisz Ló – mi az hogy, vagy ki az, hogy Boszorkány? – és ő is nagyot nyelt.
  • Nos - kezdte Pista Bá, de nem tudta folytatni, mert megérkezett Tivadar és Terem Búra hatalmas lendülettel és még hatalmasabb lihegéssel.
  • Csakhogy – kapkodta a levegőt Tivadar – megvagytok.

Terem Búra még jobban ki volt tikkadva. Ne felejtsük el, hogy egy kis szobát egyensúlyozva a fején kellett loholnia. Kész csoda, hogy a kis szoba nem borult le, és ő emiatt nem borult ki. A befutók a többiekre néztek kérdőn, akik Pista Bára, vagyis mindeki az öreget figyelte.

  • Előszöris! Ha olyasmit hallotok, amit nem értetek, vagy nem világos, vagy nem ismertek, vagy nem jól hallottatok, kérdezzetek vissza! Mert jön a félreértés, meg a hogyisvoltez és a még több probléma. Na, de akkor elmesélem: Valaha, – kezdte Pista Bá – a Húúdenagy-Erdő még nem volt húúdenagy, csak egy nagyobbacska liget, és még sokkal kevesebben laktunk benne. Tucatnyian voltunk talán.
  • Tucatnyian? Az hol van? És miért csak talán voltak ott?
  • Ssshhhh! Tizenketten voltak, azt mondta. – csissegte le Szanisz Ló Tivadart, akinek ez nagyon nem tetszett.
  • De hát, ha kérdésem van hadd tegyem már fel! – csattant fel Tivadar. Ő ilyen és kész. Felcsattanós. Azért valljuk be: jogosan, hisz’ ha nem kérdez honnan tudná?
  • Így van, Tivadar, kérdezzetek bátran. – és folytatta a történetet - Mindenkit befogadtunk, mert mindeki azért jött ide, mert itt ropogós a levegő, csudaszép az idő, mindeki elbújhat, ha akar és senki nem bántja a másikat. Mindenki olyan, amilyen és itt ettől jó. – felnézett az égre, a felhőket nézte egy pillanatig, ahogy azok komótosan vonultak, majd folytatta - Ahogy telt-múlt az idő, egyre több és több fát ültettünk, a lehulló termések kikeltek és nőttön-nőtt a liget. Erdő lett belőle. Egészen addig, amíg húúdenagy lett. Ennek már sok-sok éve. Bevallom én még nem is jártam minden végében, mert annyira messze van. Zsötem biztosan emlékszik, amikor a fák felső levelei még csak a hasát csiklandozták. Az akkori lakók már elköltöztek, családot alapítottak, máshol ültettek csemetéket. Aztán történt egyszer, hogy ismét új lakó érkezett. Egy furcsa, de kedves hölgy. Sem túl fiatal, sem túl öreg nem volt. Sem túl magas, sem túl alacsony. Nagyon... – keresete a szavakat, de Tivadar közbe vágott.
  • Semmilyen volt!
  • ...szép volt. – fejezte be a mondatot Pista Bá. Tivadar meglepődött. – És olyan, hogy valaki „semmilyen”, olyan nincs. Nem is kedves ilyet mondani. Mindenki valamilyen. És ő nagyon szép volt. – Pista Bá még mindig a felhőket nézte, de a tekintete mintha most, most, mintha, most valahogy mélyebben merült el a fehér pamacsok látványában. – Ritkán lát az ember olyan szépet, és én már láttam sok mindent és mindekit. Beköltözött és velünk lakott. Ahogy telt az idő, azonban arra lettünk figyelmesek, hogy egyre több és több fa lesz szomorú. Lekókadtak, kiszáradtak, lógtták a lombjaikat és – megint kereste a szavakat – és egyszerűen szomorúak voltak. És nem csak a fűz, akinek ez a szakmája, hanem a magas tölgy, a zöldellő bükk, a tüskés gesztenye, az illatos akác és az koalás eukaliptusz is. A fák szomorúak voltak, és mi is. Nem értettük mi lehet az oka. A nap sütötte őket, az eső itatta, mi pedig vigyáztunk rájuk. Vagyis azt hittük... – megint szünet. De most nem a szavakat kereste. Lehajtotta a fejét, és úgy folytatta – De nem így volt. Valami történt, de senki nem tudta mi vagy ki az okozója. Senki kivéve egy valakit.
  • A Boszorkányt! – kiáltotta Tivadar. – Ő volt? Ugye??? – nem tudta leplezni a a felismerés miatti izgatottságát. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a többiek is rájöttek erre, csak nem kiabáltak közbe. De hát, Tivadar ilyen volt.
  • Igen. – sóhajtott Pista Bá. – A boszorkány volt.

Folyt köv?

Miklós Krisztián, amatőr író / társasjáték blogger

18 éves elmúltam, két kisfiam van (11 és 1,5), szeretek írogatni gyermekmeséket, verseket, és sci-fi novellákat. Rajzolni, dalokat írni és dalszöveget is. Kedvenc hobbim a társasjátékozás. ;)


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!