A Húúdenagy - Erdő - huszonötödik fejezet

  • 2023.
    már
  • 29

https://ggwebsite.com
Huszonötödik fejezet – amelyben valaki kap egy fejmosást, meg valaki más is, csak más miatt, valaki pedig visszatér
 
Tivadar legszívesebben nemcsak, hogy lassított volna, hanem egyenesen haza is szaladt volna. Az lett volna a legjobb, ha ezt az eg...

Kép forrása: saját

Huszonötödik fejezet – amelyben valaki kap egy fejmosást, meg valaki más is, csak más miatt, valaki pedig visszatér

 

Tivadar legszívesebben nemcsak, hogy lassított volna, hanem egyenesen haza is szaladt volna. Az lett volna a legjobb, ha ezt az egészet, amit történt, mindenki elfelejti. Ez, ami volt, nem történt meg. Nincs Boszorkány, nincs karperec, nincsnek szomorú fák (csak a fűzek), Pista Bá nem tűnik el, és semmi furcsa, meg kétes esemény nem történik. És legfőképpen ő nem késik el. De főleg nem ennyire.

Tivadar kontrafékkel állt meg. A por lassan szállingózott a földre. Az ifjú zihált. Élete legjobb idejét futotta ezen a távon, csak ez most vajmi kevéssé volt fontos. Leginkább semennyire. Pista Bá szúrós tekintete mindenen átütött. A többiek tudták, hogy nekik itt most nem osztottak lapot.

  • Szervusz, Tivadar. – kezdte az öreg.
  • Jó-jó-jó napot. – lihegte Tivadar. Most megint Rezsősen dadogott.
  • Hol jártál báránykám? – kérdezte Pista Bá. Erre pár lomhán baktató felhő felszisszent. Vagyis felbégetett, és kikérték maguknak, hogy a pacuha ifjút bárki báránynak titulálja. – 10 óra már elmúlt. Sőt! Mindjárt dél! 11 óra 48 perc van. – Tivadar egyáltalán nem örült a pontos idő jelzésnek. Lesütötte a szemét.
  • Elnézést…
  • Gyere velem, fiacskám. – és Pista Bá átkarolta Tivadar vállát, és a fák irányába vezette. – Beszéljünk!

A többiek látva a jelenetet visszamentek a házba. No nem azért, mert nem voltak kíváncsiak a beszélgetésre. Tudták, hogy ez most a másik kettő dolga. A lakásba belépve leültek egy-egy székre, és zavarukban az időjárásról kezdtek fecsegni. Az öreg, és az ifjú a kolomp-fákat elhagyva sétáltak az erdő sűreje felé.

Amikor már kellően maguk mögött hagyták a házat megálltak egy nótafa alatt. Szélcsend volt. A kottafejeket nem mozgatta semmi, így azok némán lógtak az ágakon. Viharban igazán érdekes nótafák közelében álldogálni. A különböző fák, különböző hangnemekben hoztak terméseket, és amikor erős szél fújt igazi kakofóniában zengtek. Csodálatos disszonancia hangja szállt a levegőben, annyi szépséghibával, hogy pár percnél tovább senki sem tudta hallgatni őket. Nem véletlen, hogy senki nem is költözött nótafa ligetbe, de még csak a közvetlen közelébe sem. Pista Bá szembe fordult Tivadarral. Kihúzta magát. Mélyen a fiú szemébe nézett.

  • Mi volt ez? Talán nem beszéltük meg, mikor találkozunk? Talán nem érzed át a helyzet súlyosságát? – tette fel a keresztkérdéseket Pista Bá. Tivadar vett egy mély levegőt, de... kifújta, anélkül, hogy bármit mondott volna. Alig láthatóan megrázta a fejét, majd mégis megszólalt. De nagyon halkan.
  • De, persze. – szörnyen érezte magát. Már nem volt visszaút. Tudta, hogy vállalni kell a felelősséget. Mert ilyen volt. Felelős.
  • Tudod... – Pista Bá letépett egy érett A hangjegyet. Az ujja végével megpöckölte, és a termés csengő-bongó hangon ipari A hangon szólalt meg. Az öreg hallgatta a hangot - ....milyen nehéz visszaszerezni valaki bizalmát, ha azt elveszítetted? És tudod, hogy a szavamat adtam a rendőröknek? – Tivadar még mindig a csukáit nézte, bízva abban, hogy meglátja rajtuk a jó választ. Mindhiába. – Papolhatnék tovább – folytatta az öreg -, de nem fogok. Mert tudom, hogy okos gyerek vagy. – Tivadarnak amennyire jól esett ez, annyira volt kellemetlen, hogy ilyen helyzetben hangzott el. – Egy dolgot árulj el: kivel voltál? – Tivadar ránézett Pista Bára. Az öreg tudta? De legalábbis sejtette?

A Lány beosont az erdőbe, hogy megkeresse roombáját, ami hűségesen várta, hogy haza repítse. Odalépett egy fa üregéhez, feltűrte ruhája ujját, és benyúlt. Kiemelte a robotporszívót, letette a földre, és kicsit leportolta. A gép pár pókhálót szedett össze a várakozás alatt, amitől megtisztította a Lány. A pókok az üregből figyelték az eseményt, és roppant mód morcosak voltak, hogy sok órányi hálószövésük, és bíbelődésük ment veszendőbe.

A Lány elmormolta a varázsigét, ráállt a használati tárgyra, ami eztán felemelte, és már repítette is hazafele. Zsiráf Zsötem mindezt premier plánban figyelte. Érdeklődve nézte, ahogy a Lány elrepült. Ánya ezúttal nagyon figyelmetlen volt. Csak haza akart már érni. Zsötem sarkon fordult, és öles léptekkel elindult Pista Bá lakása felé.

Pista Bá, és Tivadar együtt értek vissza a házhoz. A várakozók bent csücsültek, és csevegtek. Ahogy a két alak belépett megállt a beszélgetés. „Tivadar még egyben van, tehát nem lehetett nagy a dádá.” – gondolta Rezső, a piri-pöttyös tigrincs. Mindenki feszülten figyelt.

  • Mindent megbeszéltünk Tivadarral, aki mondani szeretne valamit. – és meglapogatta az ifjú hátát. „Pista Bá sokkal erősebb volt, mint amilyennek tűnik.” - gondolta Tivadar, de most nem kezdhetett nyafogni emiatt. „Reggel a könyöke, most a háta... ha így halad a nap végére rokkant lesz.” – sopánkodott fejben.
  • Elnézést kérek a késésért. Ne haragudjatok! – mondta töredelmesen az ifjú pacuha.
  • Hm... – hümmögte Rődner 2 Béla. – Ezesetben, el van nézve. De hangsúlyozom, hogy az ilyen, és ehhez hasonló magatartás a hivatalos közegek elleni, avagy azokat érintendő eljárások menetének meglehetős folyamatában tökéletesen elnézhetetlen hosszú távon. – Rődner 3 Béla közben a rovarirtó sprét úgy emelgette a kezében, mint tanár a mutatóujját a nem tanuló tanulónak megfeddve azt.
  • Nos, uraim – mondta Pista Bá. –, akkor kezdhetjük?
  • Igenis, kérem. – kezdte Rődner 3 Béla - Akkor... Tehát... Előszöris...
  • ...valóban, khm... – folytatta Rődner 2 Béla a torkát köszörülve -, kéretik itten az egész tényálladékot előadni töviről hegyire! Mit kerestek fent említett Pista Bá lakásán betörésileg gyanusítottként?
  • Ne feledjétek, ezt a tényt tanúk igazolják! – tette hozzá társa.

És a három barát mindent elmondott. Kezdve a Boszorkány észlelésével, Rezső szomorú fáinak látványán át, a talált, majd elszakadt karperecen keresztül, egészen a betörésig. Mellékesen megemlítették Xoxoxkapitányt, akivel egyszer összefutottak (Tivadar szerint háromszor???), illetve a Lány felbukkanását is. Rezső többször át akarta venni a szót, hogy hozzátegye a saját részét, ám a többiek valamiért sosem hagyták. Nem szép dolog.

Ánya közben hazaért. A roomba porszívó felszisszent, ahogy leszálltak. Szokás szerint megsimogatta közlekedési eszközét a Lány, és elküldte töltődni. Ezután belépett az ajtón. A lakásban megint sötét volt. Csend, és félhomály. Igazán félelmetes.

  • Sikerült? – kérdezte a recsegő hang az egyik szobából.
  • Igen. – válaszolta bizonytalanul Ánya.
  • Igen? Biztos? Mind?
  • Hát... – megállt egy pillanatra. – ...szinte mind.
  • Szinte? – csattant fel a Boszorkány. – Szinte!? Ebugatta! Nem mondtam neked elégszer mennyire fontos, hogy mind sikerüljön?
  • De!
  • Akkor?! – a sötét szobából a sárgán izzó szempár közeledni kezdett. A tulajdonosa nem lépkedett. De nem ám! Lehetett látni, ahogy a szempár a levegőben fel, és le lebeg, ahogy közeledett. – Akkor, most mi lesz? Ennyit sem lehet rád bízni? – a hang egyre dörgedelmesebb volt.
  • De! – a Lány hátrált. – De mit csináljak? Ennyivel találkoztam. – és átnyújtotta a listát, amin a nevek egy része ki volt pipálva.
  • És a többi!? – a Boszorkány szinte teljesen a Lány előtt lebegett. – Azokkal mi lesz?
  • Azok már nem lesznek meg!!! – kiáltotta a Lány. A hangja most nem az a kedves, csilingelő hang volt. Volt benne egy mennydörgésre emlékeztető mély tónus. És ez erősebb, és félelmetesebb volt, mint az anyja recsegő hangja. A szemei felizzottak, és a lábai felemelkedtek a földről, a magasba emelve őt. A Boszorkány hátrahőkölt.
  • Akkor ennyi... Menj, egyél valamit! Van varangyszem pörkölt, és savanyú csalánkrémes palacsinta. – A Lány újra a padlón állt. A szemei ismét meleg, mély barna színűek voltak. Bólintott, és a konyha felé indult.

 

  • A helyzet sokkal rosszabb, mint sejettem. – mondta Pista Bá, és az állát vakargatta. – Sokkalta rosszabb. – hümmögött.
  • Akkor foganatosítsuk a letartóztatási eljárást? – kérdezte Rődner 2, és az öreget nézte.
  • .. az illetéktelen behatolás megtörtént. Ezt senki nem vitathatja. Ám az is igaz, hogy én valóban azt mondtam nekik, hogy az ajtóm mindig nyitva áll előttük. És itt tényleg nem kötöttem ki, hogy csak akkor, amikor itthon is vagyok.
  • Tény, és szintén tény. – bólogattak a Rődnerek egyszerre.
  • A legbölcsebb talán az lenne, ha megkérdeznénk, egyrészt a tulajdonost, hogy akar-e vádat emelni, másrészt a tetteseket, hogy megbánták-e a kalamajkát, amit okoztak.
  • Támogatom! – mondta Rődner 2 Béla.
  • Én szintúgy! – értett egyet Rődner 3.
  • Mivel én vagyok a tulajdnos, kijelentem, hogy nem emelek vádat. Hacsak...
  • Hacsak? – kérdezte mindenki egyszerre, még Rezső is dadogásmentesen.
  • ...hacsak nem bánták meg.
  • De! – hangzott a válasz megint kórusban. – Megbántuk!
  • Csak ne legyen vérdíj!
  • Me-me-meg körözés!
  • Meg hagymák... tette hozzá Tivadar.
  • Ezesetben az ügyet lezárhatjuk. – mosolyodott el Pista Bá, és a két rendőrre nézett. – Uraim, köszönjük szépen a közbenjárásukat, ám a továbbiakban nem tartunk igényt a szolgálataikra. Szép napot!
  • Oh... – lepődött meg Rődner 2. – Akkor, hát immáron szép napot kívánunk!
  • Jenőt, egészséget! – mondta Rődner 3, és kilépett az ajtón társa után.

Amint kiléptek az ajtón, utánuk egyből megjelent Terem Búra. Fején ezúttal egy gardrób szobával. Bár Pista Bá ajtaja nyitva volt, illedelmesen kopogott mielőtt belépett. Terem Búra a szobában állt, a három barát szava meg el. Mármint elállt.

Folyt. köv.?

Miklós Krisztián, amatőr író / társasjáték blogger

18 éves elmúltam, két kisfiam van (11 és 1,5), szeretek írogatni gyermekmeséket, verseket, és sci-fi novellákat. Rajzolni, dalokat írni és dalszöveget is. Kedvenc hobbim a társasjátékozás. ;)

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!