A három locsolólegény kalandja – Húsvétfalva meséje

A három locsolólegény kalandja – Húsvétfalva meséje.

Egyszer volt, hol nem volt, Húsvétfalva határán innen, a Tojáshegyen túl, volt egyszer egy aprócska falu, ahol a húsvét nemcsak ünnep volt, hanem igazi, nagy esemény.

 Minden esztendőben egy héttel húsvét előtt már feldíszítették a házak ablakát, előkerültek a népi ruhák, a konyhákból kalácsillat szállt, és a templom harangja is vígabb hangon szólt.

A faluban élt három jóbarát: Palkó, Misi és Peti.

Mindhárman első osztályos legénykék voltak, és valóságos locsolómesterekké szerettek volna válni. Már hónapok óta gyakorolták a verseiket, próbálták a ruhájukat, sőt, még saját „locsoló-titkos tervet” is rajzoltak egy papírlapra, amit a pajta mögött rejtettek el.

– Idén miénk lesz a legnagyobb tojásgyűjtemény! – kiáltotta Palkó.
– De csak akkor, ha szépen mondjuk a verset – figyelmeztette Misi.
– És ha nem borítjuk le a lányokat egy vödör vízzel, mint tavaly! – nevetett Peti.

Húsvét hétfőjén korán kelt a falu.

 A nap úgy bújt elő, mint egy sárga, meleg tojás a felhők közül.

A három legény frissen fésülten, patyolat ingben, kézben kis kannával vagy vízipisztollyal indult útnak.

Először Bíborka házához mentek.

Bíborka piros pöttyös szoknyát és hímzett blúzt viselt, a hajában szalag, kezében hímes tojásokkal teli kosár. A fiúk illedelmesen sorban mondták a verset, majd locsoltak – Peti pedig természetesen spriccelt is egyet. Bíborka nevetett:

– Ejha, ti aztán beleadtatok apait-anyait! Itt a tojás, itt a kalács, megérdemlitek!

Mind hármójuknak adott egy-egy különleges, aranyszalagos tojást.

– Ezek igazi szerencsetojások, csak a legudvariasabb fiúknak jár – mondta mosolyogva.

A következő ház azonban nem volt a szokásos listájukon. Egy régi, benőtt kapu állt előttük, amit sosem láttak nyitva. Most viszont tárva-nyitva volt. Misi megállt:

– Ez nem volt a térképen.
– Akkor nézzük meg! – szólt kíváncsian Peti.

Bementek, és egy öreg nénikét találtak, aki a kertjében hímes tojásokat festett.

 De nem akárhogy! Egy tojásra egy egész falu képe fért rá, olyan ügyesen dolgozott.

– Jaj, fiacskáim, hát énhozzám évek óta nem jött senki locsolni – sóhajtott.

A három fiú egymásra nézett. Aztán egyszerre felelték:
– Akkor itt az ideje!

Olyan szépen mondták a verset, mintha csak templomban lettek volna. Az öreg néni könnyezve mosolygott.

– Most ti kaptok valamit tőlem – mondta, és átnyújtott nekik három különleges hímes tojást. Az egyiken arany tyúk, a másikon ezüst nyúl, a harmadikon pedig piros szív volt.

– Ezek varázstojások – súgta halkan. – Ha őrzitek őket, mindig tudni fogjátok, mi a fontos az ünnepben: a figyelmesség, a szeretet és a nevetés.

Mentek házról házra, locsoltak nagyot, verset mondtak szépet – ám Petinek a vízipisztolyból egyszer csak kifogyott a muníció.

– Baj van! – kiáltotta. – Nem maradt víz!

– Irány a patak! – mondta Misi.

A pataknál Peti belemártotta a pisztolyt, de véletlenül belecsúszott a vízbe, és olyan vizes lett mint a falu kóbor macskája mikor nincs hol megbújnia a vihar elől

A többiek hahotáztak, még a régi híd alatt lakó Bözsi néni is kuncogva mondta:

– Na Petikém, úgy látszik, ma téged is meglocsolt a húsvéti víz!

Peti kicsit mérges volt, de aztán ő is nevetni kezdett.

– Én nem bánom – mondta Peti nevetve. Hát ez is egy szokás lesz: a legnagyobb locsolót is meglocsolják!

A három fiú még sok házat bejárt, tele lett a zsebük hímes tojással.

De a legjobban arra a régi házra és a néni tojásaira emlékeztek.

Estére a falusi gyerekek összegyűltek a falu templom mögötti tűzrakónál.

Mindenki mesélte, hol járt, mit kapott.

 De amikor Palkó, Misi és Peti elővették a különleges tojásokat, mindenki elcsendesedett.

– Ezek nem akármilyen tojások – mondta Misi. – Ezek emlékeztetnek minket arra, hogy a húsvét nem csak a vízről és a kalácsról szól.

– Hanem arról is, hogy meglocsoljuk azt, aki senkitől sem számított rá – tette hozzá Palkó.

És azóta Húsvétfalván minden kisfiú ellátogat a régi kapuhoz is, és minden húsvét végén megbeszélik:
Nem az számít, ki locsolt többet – hanem az, hogy kitől lett boldogabb a másik szíve.