A havas reggel (Mikulásos mese)

A havas reggel (Mikulásos mese).

            A város még aludt. Az utcák csendjét nem zavarta meg sem fékcsikorgás, sem motorzaj. Hideg szél fújt, a hajnali napfény nem tudott áthatolni a szürke felhőkön.

            A hópelyhek összegyűltek, és azon tanakodtak, hogy mikor hulljanak le a földre. Egy éve nem látták már a város lakóit, és nagyon türelmetlenek voltak. Végre a nagy hópehely így szólt:

– Indulás! Mehetünk a gyerekekhez!

Ekkor mindannyian fellélegeztek, és boldogan kiugráltak a felhőből. Egy ideig táncot jártak a levegőben, aztán megpihentek a házak tetején, a kertekben és a játszótereken.

Mikor a kisfiú felébredt, az ablakhoz lépett, hogy néhány szem magot szórjon a madaraknak. Ekkor meglátta, hogy odakinn minden fehér, és felkiáltott:

– De szépen esik a hó!

A testvére kitörölte az álmot a szeméből, és hamar ott termett mellette. Álmélkodva nézte a szállingózó hópelyheket, majd kis idő elteltével így szólt:

– Milyen gyönyörű lehet most az erdő! Kérjük meg anyáékat, hogy vigyenek el az erdei házba! Álomgombánál biztosan ott lesz az összes barátunk!

Miközben a havas reggelt csodálták, nyílt a gyerekszoba ajtaja, és az apukájuk lépett be rajta.

– Apa, menjünk el az erdei házba! – kérte a kisfiú.

– Rendben van. Pakoljatok össze! – felelte az apukája.

Néhány óra múlva a testvérek Álomgomba felé tartottak. Már messziről hallották, hogy a kisróka, a kisfarkas, a mókus és a medve egymást túlkiabálva örvendeznek a hóesésben. Álomgomba zöld tönkje megvilágította a környéket. A gombaház ajtaja nyitva állt, arra várt, hogy lépjenek be rajta. Azonban ennek még nem jött el az ideje! Az egyik mókus megpróbált hógolyót csinálni, de nem sikerült neki.

– Ez a korai hó még nem tapad! Várj egy pár napot! – javasolta Álomgomba, és közben az előző évi hócsatákra gondolt, melyeket az erdő népe vívott. Egészen elmerült az emlékekben, mikor

az égen egy kivilágított szán jelent meg, és úgy tűnt, hogy egyetlen rénszarvas húzza. A Mikulás érdeklődve tekintgetett szét a magasból, mintha azt figyelné, hogy melyik ház lakói érdemelnek ajándékot, és kik azok, akik nem.

– Nézzétek, itt van a Mikulás! – kiáltottak a gyerekek, akik ebben a pillanatban értek a gombaházhoz.

– Üstökös rénszarvas húzza a szánt! – mutatott az égre Álomgomba.

– A többiek hol vannak? – kérdezte a kisróka.

– Még otthon pihennek mind a nyolcan. Ünnep előtt a Mikulás eljön, hogy szétnézzen a Földön. Tudni szeretné, hogy jók voltatok-e – magyarázta Álomgomba.

– Én jó voltam és most is jó vagyok! – kiáltotta a Mikulásnak a kisfarkas.

– Hát még én! – tette hozzá a medve.

A Mikulás meglátta a magasból Álomgomba piros kalapját, és rajta a fehér pöttyöket.

– Nézd, Üstökös, az ott éppen olyan piros, mint Rudolf orra! – mutatott le rá.

– Otthon elmondjuk a kis Rudolf rénszarvasnak, hogy találkoztunk Álomgombával, akinek olyan színű a kalapja, mint az ő orra! – bólintott Üstökös, és kicsit lentebb szállt, hogy jól megfigyelhesse a gombaház körül állókat. Az egész csak egy pillanat volt, ezalatt mégis látta a Mikulás, hogy errefelé minden a legnagyobb rendben van, és intett a rénszarvasának, hogy tovább repülhet.

A kisfiú és a kislány a meglepetéstől szólni sem tudtak. Nem számítottak arra, hogy itt, az erdő mélyén találkoznak a Mikulással.

– Lassan kezdhetitek tisztítani a cipőket, csizmákat! – szólalt meg Álomgomba. – Nem sokára december hatodika! Ki kell addigra tennetek az ablakba! – folytatta.

– Szerinted mindenki kap ajándékot? – kérdezte a kisróka.

– Én úgy láttam, hogy a Mikulás elégedett veletek. Biztosan kaptok ajándékot! – felelt Álomgomba.

– Gyertek be a gombaházba! – hívta a többieket a medve, és előre indult. Levette a cipőjét, és szépen fényesíteni kezdte. Mikor a kisróka meglátta ezt, ő is lehúzta a csizmáját, és a medve mellett állva tisztogatta. Csatlakozott a társasághoz a kisfarkas, majd a kismókus is. Mindannyian lázasan dolgoztak. Mikor készen lettek, kitették a lábbeliket az ablakba. Ekkor megérkezett a bagoly, a harkály, és a megmentett kismadár. Egyiküknek sem volt a lábán se csizma, se cipő, ezért Álomgomba adott nekik egy-egy színes bögrét, amit a cipők helyett kirakhattak.

– Mikulásig maradjatok itt mindannyian! – hívta őket Álomgomba. Az állatok mind elfogadták a meghívást, a gyerekek azonban visszautasították.

– Köszönjük, de mi hazamegyünk, ünnep után eljövünk újra hozzátok! – mondta a kislány.

– Akkor majd elmesélitek nekünk, hogyan telt a Mikulás este! – bíztatta őket a kisfiú.

– Megértelek benneteket! Az ünnep akkor szép, ha a család együtt van! – bólintott Álomgomba.

– Ti is a családunkba tartoztok! – kiáltotta a kislány. – Gyertek el hozzánk! – folytatta. Álomgomba szeme könnyes lett a meghatottságtól. Igaz, hogy sok kalandot megéltek együtt, de arra nem számított, hogy ilyen közel kerülnek egymáshoz. Valóban családtagok lettek.

– Én semmiképpen nem tudok elmenni, helyhez vagyok kötve. Én adok otthont másoknak, én vigyázok a többiekre. De gondolatban veletek leszek! – mondta.

– Értünk téged. Ha eljövünk ide, mindig ünnep van, akkor is, ha nem szerepel a naptárban! –szólt a kisfiú.

– Mi sem megyünk el innen, nem hagyjuk egyedül Álomgombát! – mondta a kisróka.

– Mikulás után találkozunk! – tette hozzá a kisfarkas.

– Várunk benneteket! – erősítette meg a medve.

– Gyertek hamar! – kérte a mókus, és a bagoly, a harkály és a megmentett kismadár bólintottak.

            Hazafelé menet a kisfiú és a kislány elgondolkodva lépkedtek. A Mikulás estét külön töltik az erdei állatoktól és Álomgombától. De vajon karácsonykor sem találkoznak? Nem tudták, hogyan alakul az év legnagyobb ünnepe, de remélték, hogy megtalálják a módját, hogy mind együtt legyenek.