A kismajom és a kolibri

A kismajom és a kolibri.

            A fák sűrűjében sok– sok majom család talált otthonra. A hatalmas méregzöld lombkoronák között mindannyian vidáman hintáztak egy-egy ágba kapaszkodva. Egy kismajom vágyakozva nézte őket az egyik fa vastag törzse mögé bújva.

            – Miért bújsz el mindig? Miért üldögélsz itt egyedül azon a faágon? – kérdezte a kolibri, aki nektárt gyűjtögetett a dzsungel színpompás virágaiból.

– Nem szeretek a többiekkel együtt játszani. Ők sokkal ügyesebbek nálam, nem akarom, hogy kinevessenek – felelt a kismajom.

– Játszottál már velük? – érdeklődött a kismadár.

– Nem – rázta a fejét a majom.

– Akkor miből gondolod, hogy kicsúfolnak? És miből gondolod, hogy te ügyetlen vagy?  – érdeklődött a kolibri.

– Csak tudom és kész. Hagyjál békén! – durcáskodott a kismajom.

A kolibri nem kérdezősködött tovább, haladt a maga útján. Pici teste és hosszú csőre tovatűnt a piros és sárga szirmok tengerében. A durcás majom megbánta, hogy nem volt vele kedvesebb. Ez a kismadár az egyetlen, aki észrevette őt és foglalkozott vele, mégis sikerült elüldöznie.  Lám, így teljesen egyedül maradt. Hallotta a társai vidám beszélgetését, és alig várta, hogy végre pihenni térjenek. Egy-két óra telt el így, gubbasztva a fán. Aztán a nagy majomcsalád megkezdte ebéd utáni pihenőjét. Ő pedig végre kiszabadult az önkéntes fogságból! Hosszú karjait kinyújtotta. Átugrott egy tőle jó messzire lévő faágra, elkapta mind a két kezével, először hintázott egy kicsit, majd pörögni-forogni kezdett körbe- körbe körülötte. Aztán már csak egyik kezével kapaszkodott, a másikkal egy banánt kapott el. Feldobta jó magasra, aztán elkapta egy kézzel. A faágba kapaszkodó kezét váltogatta.

Arra szállt a kis kolibri.

– Kismajom, milyen ügyesen dobálod azt a gyümölcsöt, miközben kapaszkodsz a faágba!– mondta neki.

– Olyan jó egy kicsit mozogni! Már egészen elgémberedtem! – válaszolt a majom.

– Ahogy váltogatod a kapaszkodó kezedet és közben dobálod a banánt, az egészen különleges!– mondta a kolibri.

A kismajom nem törődött semmivel, csak ugrált, mozgott, repítette a magasba a szép, nagy sárga héjú gyümölcsöt. Mikor megelégelte, akkor meghámozta, és elmajszolta. Már az utolsó falatnál tartott, amikor eszébe jutott, hogy meg kellene kínálni a pici madarat. Ő azonban kedvesen visszautasította, de azért nagyon jól esett neki, hogy szívesen adott volna belőle. A kolibri meglátta, hogy felébredtek a majomcsalád tagjai és kíváncsian figyelik őket. Gondolt egyet, és így szólt:

– Nem láttam elég jól kismajom az előbbi mutatványodat! Megcsinálnád még egyszer?

– Persze! Ha tetszik, akkor figyelj csak ide! – nevetett a kismajom, és ismét elkezdte a banánszakítást, aztán a dobálást, csak most még magasabbra hajította, mint az előbb. Egyre jobb kedve lett, így megpróbálkozott valami mással is. Felállt egy nagy vastag ágra, kezébe vett két kókuszdiót, és labdázott velük. Dobálta őket egyik kezéből a másikba úgy, hogy a magasban keresztezték egymást, és mindig pontosan a tenyerébe estek. Előtte a kicsi kolibri szállt, mögötte ült a lombok között az egész majom család, és csodálkozva figyelték. Sosem látták még őt így mozogni, szinte észre sem vették, hiszen nem mutatta meg a tehetségét eddig senkinek. Egyszer, mikor a kókuszdiók nagyon magasra repültek, és közben megfordult a saját tengelye körül a kismajom, hatalmas éljenzésbe kezdtek. Ő döbbenten nézte a rokonait, amint tapsolnak neki.

– Megtanítasz bennünket is? – kérdezte az egyik testvére.

– Persze, gyere ide mellém, már mutatom is! – felelte.

A kismajom szíves-örömest gyakorolt a testvéreivel. Ettől fogva nem volt lehetősége elbújni. Nagyon sok dolga akadt. Minden társát meg kellett tanítania azokra a mutatványokra, amiket ő tudott. Hamarosan ő lett a majmok gyakorlatainak hivatalos betanítója. Minden reggel és este őt keresték, ha szerettek volna valami újat bemutatni. A kolibri örömmel nézte őket, persze nagyon jól szórakozott közben. Egyik alkalommal, mikor a kismajom lepihent, odaszállt mellé.

– Jobban érzed magad most, hogy együtt játszol a többiekkel, vagy akkor volt jobb, mikor egyedül gubbasztottál és azt gondoltad, hogy ügyetlen vagy? – kérdezte tőle.

– Persze, hogy most érzem magam jobban! – mondta a kismajom.

– Ha nem mutatod meg magad, akkor még most is azt hinnéd, hogy kinevetnének, ha látnának, ugye? – folytatta a kolibri.

– Igen, így van. Nem is gondoltam, hogy én jó vagyok a banán és kókuszdió dobálásban! Ha nem vagy ilyen kedves hozzám neked sem merem megmutatni! – mondta a kismajom.

– Jó, hogy így alakultak a dolgok! – mosolygott a kolibri.

            A kismajom miközben másokat tanított, egyre ügyesebb lett. Pár év elteltével meglátott egy pici majmot szomorkodni magában, odament hozzá, bíztatta, és kitalált neki egy egész gyakorlatsort, amit szívesen csinált, így többé ő sem búslakodott egyedül a sokszínű őserdők világában.