A panda maci nem haragtartó

A panda maci nem haragtartó.

            Az óriás pandamaci jól telerakta a bendőjét bambuszrüggyel és elégedetten aludt a barlang sarkában. A húga egy fűszállal csiklandozta, de ő erre sem ébredt fel.

            – Hagyd már békén a bátyádat, ne bosszantsd! – szólt rá az anyukája.

– Jól van, békén hagyom. Beszélgetni szerettem volna vele a panda moziról, de akkor nem mondom el neki, amit tudok – felelte a panda kislány.

– Mit nem mondasz el? – nyitotta ki a szemét a bátyja.

– Azt, hogy a szomszédok szombaton moziba mennek, és minket is hívtak – felelt a panda lány.

– Szóval mégis kikotyogtad! – kuncogott a bátyja, és a másik oldalára fordult.

A panda kislány mérges lett, hogy kinevette a testvére, és ráadásul szóra sem méltatja. Megharagudott rá, amiért tovább alszik, ahelyett, hogy vele beszélgetne a mozielőadásról. Fogta magát, és átment a szomszédba. Ott aztán jól kibeszélgette magát a barátnőjével, aki megértette a problémáját, mert az ő testvérét sem hozta lázba a mozi.

– Tudod mit? Menjünk el a fiúk nélkül! – ajánlotta a szomszéd panda lány.

– Rendben. Mikor kezdődik az előadás? – kérdezte a barátnője.

– Egy óra múlva. Ha oda akarunk érni, indulnunk kell! – mondta a szomszéd panda lány.

– Szerettem volna anyukámnak szólni! – akadékoskodott a barátnője.

– Nem érünk rá arra, gyere! – hívta a másik, azzal fogta magát és elindult.

A panda kislány kicsit rossz lelkiismerettel lépegetett utána, gondolta, hogy egy perc volna hazaszólni, de nem akart vitatkozni. Egy órán belül megérkeztek, és igazán nagyon jól szórakoztak a filmen. Mikor vége lett, és kijöttek, akkor látták, hogy teljesen besötétedett. Elindultak, de hamarosan rájöttek, hogy eltévedtek. Nem tudták, hogy mitévők legyenek, senkinek nem szóltak arról, hogy hová mennek, a családjuk sem fogja tudni, hogy hol lehetnek.

– Úgy megharagudtam a bátyámra, hogy nem mondtam el neki, mikor lesz a filmvetítés – hüppögött a panda kislány, mert már nagyon szeretett volna otthon lenni.

– Már bánom, de én sem mondtam el – felelt a barátnője.

A sűrű sötét erdőben leültek egy nagy fa alá, és azon tanakodtak, merre menjenek tovább. Minden zajra összerezzentek, éhesek és szomjasok voltak, mikor kiáltások ütötték meg a fülüket.

– Hahó, merre vagytok?

– Itt vagyunk, erre, erre! – kiáltotta megkönnyebbülten a két panda lány.

Néhány perc múlva feltűntek a testvéreik a fák között.

– Nem történt bajotok? – kérdezték a panda fiúk, és aggódva szemlélték őket.

– Szerencsére nem, de nagyon féltünk! Honnan tudtátok, hogy merre kell jönni? – kérdezte később a panda lány, amikor már útban voltak hazafelé.

– Mondtad, hogy moziba akarsz menni, a szomszéd panda fiú tudta, hogy a Pandabulit szeretnétek megnézni, azt pedig ma adták utoljára – felelte a bátyja.

– Értem. Így találtatok meg. Mondd, nem haragszol már, hogy felköltöttelek? – kérdezte a húga.

– Nem vagyok haragtartó. Te sem haragszol, hogy nem figyeltem rád? – érdeklődött a panda fiú.

– Már el is felejtettem! – felelt a panda lány.

Nem sokára hazaérkeztek. A panda lányok hálásan megköszönték a testvéreiknek, hogy utánuk jöttek és megkeresték őket.

Mindkét családban a pandaszülők aggódva álltak az ajtóban.

– De jó, hogy nem esett bajotok! – mondta a két panda mama.

– A fiúk segítettek ki bennünket! – felelték a lányok.

            Aznap már nem, de másnap töviről-hegyire megbeszélték a történteket. Arra jutottak, hogy egymás nélkül nem sokra mentek volna azon az estén. A későbbiek folyamán még sok bonyodalomban volt részük, de ha moziba mentek, mindig szóltak otthon előtte, és a testvéreik általában elkísérték őket.