Barion Pixel

Manók a Csodapatak partján


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

 
            A Csodapatak egy nagy, sziklás hegységből folyt a Varázserdő felé. Mikor odaért, akkor egy kicsit megpihent, mozgása lelassult, a víz zenéje csendesebb és nyugodtabb lett. Ez volt a szerencséje a partján élő manóknak, mert így gombaházaik...

Kép forrása: pixabay.com

 

            A Csodapatak egy nagy, sziklás hegységből folyt a Varázserdő felé. Mikor odaért, akkor egy kicsit megpihent, mozgása lelassult, a víz zenéje csendesebb és nyugodtabb lett. Ez volt a szerencséje a partján élő manóknak, mert így gombaházaik ablakát mindig nyitva tarthatták, lágy csobogás hangja áradt be rajta.

            Manó Mama reggel korán kelt, elment az erdő legöregebb fájához, megállt alatta, és az ágakról varázspor szállt a fejére, melytől olyan magas lett, mint az emberek. Ez azonban csak addig tartott, amíg leszedte a Varázserdő gyümölcsfáiról a termést. Csak éppen annyit vihetett magával, amennyi a két kezében elfért. Ezzel mindig elégedetten távozott, hiszen egy családnak éppen elegendő gyümölcs jutott így az asztalra.

Manó Mama ezen a reggelen is két pirosló gömbbel tért haza, otthon jól megmosta, és kettéosztotta azokat. Mikor végzett, a Csodapatakhoz sietett egy kancsóval, és így szólt:

– Csodapatak kérlek, madártejet adj nekem!

A vízbe merítette a kancsót, és madártejjel töltve vette ki. Bevitte a gombaházba, és azt is az asztalra tette. Kihozta a kamrából a kalácsot, melyet előző nap sütött, és négy szeletet vágott belőle. A hűtőszekrényből vajat vett ki, és a polcról málnalekvárt emelt le.

– Gyertek reggelizni! – hívta a családját.

Manó Apuka és két kisfia álmosan dörzsölték a szemüket, de mikor meglátták a finomságokat, nyomban felébredtek, és miután elfogyasztották, a patakpartra mentek játszani, miközben az apukájuk horgászott. Alig telt el egy órácska, mikor hangos recsegéssel egy félig összetört hajó érkezett, fedélzetén sok kis apró hegyi törpével.

– Mindjárt elsüllyedünk, ugorjatok ki a partra! – mondta a legnagyobb törpe, és kipattant a hajóroncsból, éppen Manó Apuka és két kismanója mellé.

– Adjatok enni, éhesek vagyunk! – szólt a legnagyobb törpe.

Manó Apuka már hallott róla, hogy a hegyi törpék nem túl kedvesek, de ő még sosem találkozott velük, ezért udvariasan így szólt:

– Látom, hogy sokan vagytok, sajnos nem tartunk otthon ennyi ennivalót! 

A hegyi törpék közben mind kiszálltak a hajóból, és hallották, amit mondott, de nem hittek a szavának. Megrohamozták a gombaházat, ahol csak egy fél kalácsot és egy pohár madártejet, találtak, és néhány üveg lekvárt, ezeket sietve megették. Manó Mama fogta a fejét, akkora rendetlenséget csináltak a kamrában és a konyhában. Mikor elhagyták a manók otthonát, lepihentek a patakparton és elaludtak.

Manó Mama rendet rakott, majd hozzálátott az ebédfőzéshez. Mikor elkészült, szólt Manó Apukának, hogy kellene egy kis friss gyümölcs, hozzon a Varázserdőből. Meghallotta ezt a legidősebb hegyi törpe, és titokban követte Manó Apukát, aki az erdő legöregebb fájához tartott. Megleste őt, látta, amint varázspor száll a fejére, és ember nagyságura nő, majd hatalmas piros gömböket szed egy gyümölcsfáról. Mikor Manó Apuka elment, gondolta, hogy ő is szerencsét próbál. Megállt a legöregebb fa alatt, a fejére hullott varázsportól ember nagyságura nőtt, odament a piros gömböket termő gyümölcsfához, és elkezdte szedni a termést. Arra gondolt, hogy leszedi és megeszi egyedül az összest. Azonban mikor tele lett a két keze, visszaváltozott kis hegyi törpévé.

– Nekem nem elég ennyi gyümölcs, had szedjek még! – kiáltotta az öreg fának, de az nem hullajtott varázsport a fejére. A hegyi törpe mérgében úgy ordított, ahogy a torkán kifért:

– Úgyis felmászok a gyümölcsfára, és szedek még magamnak!

Nagy erőfeszítéssel fel is mászott a legalsó ágig, de mikor le akarta szakítani a gyümölcsöt, az kisiklott a kezéből, mert az ág megnyúlt, a piros gömb távolabbra került. Utána mászott, és akkor ismét megnyúlt az ág. Így próbálkozott egy darabig, de hamarosan rájött, hogy a fa gondoskodik róla, hogy sose érje el. Az igazat szólva jól el is fáradt, szeretett volna lemenni, de már olyan messze került a fa törzsétől, hogy nem bírta elérni.

– Jaj, nem bírok már tovább kapaszkodni, segítsen valaki! – sírdogált.

Ekkor jelent meg Manó Apuka a hajótörött hegyi törpékkel. Azért hozta ide őket a patakpartról, hogy ők is szedjenek maguknak gyümölcsöt a fáról. Mikor meglátta a kinyúló gyümölcsfaágon gubbasztó hegyi törpét, rögtön tudta, hogy rossz szándék vezérelte. Ennek ellenére a segítségére sietett. Mikor az öreg fáról varázspor hullott a fejére és megnőtt, odament a gyümölcsfához és leemelte a hegyi törpét, aki hálásan pislogott rá.

– Köszönöm, hogy megmentettél! – mondta a telhetetlen vendég.

– Nem tudtalak volna sorsodra hagyni! – felelte Manó Apuka.

– Azon leszek, hogy megérdemeljem a jóságod! – felelte a törpe.

– Rendben. Akkor tegyünk egy próbát! Adok egy kancsót. Menj a Csodapatakhoz! Tartsd a vizébe és mondd, hogy Csodapatak kérlek, madártejet adj nekem!

– Úgy lesz! – felelte a hegyi törpe, és kancsóval a kezében a Csodapatakhoz rohant. Nem csodálkozott, mikor a mondóka hatására madártejet merített a vizéből. Leült szépen a partra, és várt. Hamarosan észrevette, hogy a társai közelednek felé, piros gyümölccsel a kezükben. Mikor odaértek, így szólt:

– Tudom, hogy szomjasok vagytok! Itt a kancsó, igyatok belőle!

A hegyi törpék meglepődtek ugyan, hogy hirtelen ilyen jó lett hozzájuk, de elfogadták a kancsót, és szép sorban ittak egy-egy kortyot belőle. Mindenkinek jutott. Mikor visszakapta az első törpe, belenézett, és látta, hogy épp egy adag maradt benne. Megitta, és elámult, mert soha ilyen jól nem esett még neki ital.

Ekkorra Manó Mama elkészült a kaláccsal, és mindenkinek hozott egy falatot belőle. Igaz, hogy nem tudtak rá lekvárt tenni, mert az még korábban elfogyott, de így is elégedetten mosolyogtak. Felvágták a piros gyümölcslabdákat, mindenki kapott egy jókora adagot belőle.

A legöregebb fa a Varázserdő belsejéből felsóhajtott.

– Milyen jó látni ennyi önzetlenséget! – mondta.

– Milyen jó, hogy segítettél a hegyi manónak, hogy önzetlenné váljon! – felelt a gyümölcsfa.

            A Csodapatak csendesen csobogott és arra gondolt, hogy elférnek a partján a manók és a hegyi törpék is. Jó lesz együtt békességben, szeretetben élni.

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

PRÉMIUM Kovácsné Demeter Monika Iringó Prémium tag

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!