A cicám hazavár

A cicám hazavár.

            A cica az ablakpárkányon ült. Úgy tett, mintha aludna, de nagyon is ébren volt, hegyezte a fülét, alig várta, hogy léptek zaját hallhassa a folyosón, és a kulcscsörrenésre az ajtóhoz rohanhasson.

            A barna hajú, lófarkas kislány hazafelé tartott. Nagyon sietett, mert sűrű, sötét felhők gyülekeztek az égbolton, úgy tűnt, nemsokára esni fog az eső. Fényes nappal volt, mégis kevesen jártak az utcán, aki csak tehette, behúzódott az otthonába. A kislány táskája a hátán minden lépésnél súlyosabb lett. Az úttesten egy autó lelassított mellette.

– Mindjárt esik az eső, gyere, ülj be, hazaviszlek! – hajolt ki egy férfi a lehúzott ablakon.

– Nem, köszönöm, mindjárt otthon vagyok! – szólt a gyerek, és az eddiginél szaporábban lépkedett. Az autós nem tágított.

– Látom, nehéz a táskád. Ha velem jössz, nem kell cipekedned – győzködte a kislányt.

Ő tudta, hogy időt kell nyernie, ezért úgy tett, mintha fontolgatná a dolgot, persze esze ágában sem volt egy idegen ember autójába beülni. Most már annyira sietett, amennyire csak bírt, úgy válaszolta:

– Köszönöm, elbírom! Nincs szükségem segítségre!

A férfi nem adta fel.

– Hová sietsz? Vár otthon valaki? – kérdezte.

A gyerek a cicára gondolt, aki mindig az ajtóban áll, mikor megérkezik.

– Hát persze! Már nagyon várnak! Késésben vagyok! – felelte.

Az autó megállt mellette, de ekkor szerencsére kilépett az egyik ház kapuján Anya ismerőse, aki éppen boltba indult. A kislány beszélgetni kezdett vele, együtt haladtak tovább az úton, egészen hazáig, így a kocsi gyorsan elillant.

A cica hamarosan meghallotta a lépteit, leugrott az ablakpárkányról, és rohant, ahogy csak a lába bírta. Mikor nyílt az ajtó, ő már hangos nyávogással fogadta a hazatérőt, és odasimult a lábához. A kislány lehajolt, és megsimogatta őt.

Anya a munkaidő vége után sietett haza. Szokás szerint megkérdezte, mi történt a mai napon. A kislány elmesélte, hogyan szólította őt meg egy ismeretlen ember, és ő miként tért ki előle.

Mikor Apa hazaérkezett, neki is elmesélte a történetet.

– Holnap hány órád lesz? – kérdezte Apa.

– Hat – felelte a kislány.

– Éppen az iskola felé lesz dolgom. Indulj haza, ahogy szoktál! Én majd néhány lépésről követlek! – mondta Apa.

– Miért? – kérdezte a kislány.

– Beszélni szeretnék azzal, aki téged követett! – felelte Apa.

– Szerinted holnap is utánam fog jönni?– kérdezte a gyerek.

– Azt gondolom, hogy igen – válaszolta az apukája.

Másnap a tanítás végeztével a kislány hazafelé indult, úgy, mint minden nap. Az apukája egyenruhában, a munkahelyéről jött el, és kicsit távolabbról észrevétlenül követte. Nem kellett sokáig várni, az autó megjelent, és ezúttal is lassított, a sofőr beszélgetni kezdett, majd megállt a gyerek mellett. Mire a férfi kiszállt belőle, a kislány apukája futva odaért, és az idegen megdöbbent, hogy egy rendőrrel találta magát szembe, aki azonnal igazoltatta őt. Nagyon megijedt, megpróbált elmenekülni, de Apa azonnal bilincsbe verte.

Mikor munka után hazaérkezett, elmondta, hogy már több bejelentés érkezett, hogy ez az ember zaklatja az utcán a gyerekeket. Szerencsére a kislány segítségével ma sikerült elkapni őt, és nem is engedik egyhamar szabadon.

            A cica végighallgatta a beszélgetést. Eddig is hazavárta a gyereket, ezentúl azonban még jobban hegyezte a fülét, miközben az ablakpárkányon feküdt, és még sebesebben rohant, ha végre meghallotta a lépteit.