Törpe torta

Törpe torta.

            Az erdő mélyén a lombos fák árnyékában egy gondosan megépített apró házikóban élt Törpe Apa, Törpe Mama és három kicsi törpe gyerek. Pici konyhájukban mindennek megvolt a helye, az évek során összegyűjtötték, amire főzéskor vagy sütéskor szükségük lehetett.

            Egy esős, szeles délután Törpe Mama így szólt:

– Mit szólnátok hozzá gyerekek, ha sütnék egy finom tortát nektek?

– Hurrá! – kiáltottak mindhárman.

A Törpe Kislány elgondolkodva nézte a gyümölcsös tálat.

– Van itthon eper? – kérdezte.

– Igen, van, betettem a hűtőbe.

– Lehetne eperkrémmel töltve a süti? – kérdezte, és már előre örült az édes, piros gyümölcs finom ízének.

– Én nagyon szeretem! – közölte a bátyja.

– A kedvencem! – lelkesedett az öccse.

– De jó, hogy egyetértetek! Süthetnék három tortát, ha mindenki mást szeretne! – nevetett az anyukájuk, és máris hozzálátott a munkához.

A gyerekek kiszaladtak a kertbe játszani, a két fiú focizott, a kislány éppen hintázott, mikor észrevette, hogy a kertkapuban egy pár sportcipőbe bújtatott láb toporog. Épp a térdénél végződött az ajtó teteje, nyugodtan beléphetett volna a gazdája a kertbe, de nem tette. A Törpe Kislány felemelte a fejét, tekintete a kék dzsekiről egy barna hajú, zöld szemű kisfiúra szegeződött. Az embergyerek észrevette őt a hintában, és csodálkozva figyelte. Ekkor az alma nagyságú foci kirepült a kerítésen, ő kinyújtotta a kezét, és elkapta. Nézegette egy darabig az apró labdát, majd visszadobta a megilletődött törpe fiúknak. A kislány kiugrott a hintából, az ajtóhoz sétált, kitárta, majd behívta őt. A gyerek belépett, és alig maradt hely a kertben. Leguggolt, majd így szólt:

– Eltévedtem az erdőben, nem tudjátok, merre van a város felé vezető út? – kérdezte aggódva.

– De igen! Én tudom! Válaszolt a nagyobb Törpe Fiú. Megmutassam neked? – ajánlotta.

– Nagyon örülnék neki! – felelte a vendég.

Ekkor Törpe Mama hívó szava hallatszott a házikóból:

– Gyertek be, elkészült az epertorta!  – kiáltotta.

– Kóstold meg te is a sütit! Mama nagyon finoman készíti! – szólt a Törpe Kislány.

– Köszönöm, de én nem férek be az ajtón! – felelte a kisfiú.

– Szereted az epertortát? – kérdezte a Törpe Kislány.

– Igen, nagyon! – válaszolt a kisfiú.

– Nézd, ott az az üvegfal a nappalin, el lehet húzni, várj egy kicsit, beszaladok és elintézem! – mondta a kislány.

Úgy tett, ahogy ígérte, és a kisfiú néhány perc múlva ott ült a szoba közepén, egy szőnyegen.

– Látod, guggolva éppen befértél! Várj, hozom az epertortát!  – mondta a Törpe Kislány.

Kiment a konyhába, ahol az anyukája egy tálra tette a süteményt, és szépen felszeletelte. Egy pici tányéron az egyik darabot a kisfiú elé tették, aki élvezettel bekapta az egészet, hiszen számára ez egy falat volt.

– Köszönöm, nagyon ízlett! – dicsérte.

– Neked ez biztosan kevés, edd meg miénket is! – mondta a Törpe Kislány, és mind a hárman nyújtották felé a tányérjukat.

– Nem, köszönöm! Annyi jószándékot kaptam tőletek, hogy nincs szükségem már semmire, boldoggá tettetek! – mondta a kisfiú, még mindig a szőnyegen kucorogva.

– Kényelmetlen neked ott ülni, ugye? – kérdezte a Törpe Kislány.

– Dehogy! Sosem éreztem ilyen jól magam! Annyira kedvesek vagytok hozzám, hogy legszívesebben itt maradnék örökre! Sajnos azonban indulnom kell, holnap iskolába megyek – mosolygott a kisfiú.

– Indulhatunk! – szólt a nagyobb Törpe Fiú amint utolsó epertorta falatot lenyelte.

– Mi is elkísérünk! – kiáltották a testvérei.

A kisfiú a vállára ültette mind a három törpe gyereket, és elindultak az erdei úton. A nagyobb Törpe Fiú vezette őt, hosszú, kanyargós erdei ösvényeken át. A gombák megemelték a kalapjukat amerre csak jártak, néha szóltak egy-egy szót a gyerekekhez, ha letértek az útról. Végre megérkeztek a városba, ahol a kisfiú elköszönt a törpéktől a legközelebbi buszmegállóban.

Mikor megérkezett az autóbusz, felszállt, és az ablakból még sokáig integetett. A törpe gyerekek kicsit szomorúan indultak haza, sajnálták, hogy elválnak az újaik. Amint a mókuslak elé értek, megvigasztalódtak, mert az egyik kis mókus felajánlotta, hogy hazaviszi őket. Felmásztak a hátára és mindkét kezükkel a bundájába kapaszkodtak, mert ugrált egyik fáról a másikra, és így nagyokat zökkentek, de nem estek le róla. Hamarosan megérkeztek a törpe lakhoz, ahol a szüleik már nagyon várták őket.

            Telt-múlt az idő. Eleinte sokat beszéltek a vendégről, akinek a térde a kertkapu tetejéig ért, de aztán egyre kevesebbet került szóba. Egyik nap délután szokás szerint az udvaron játszottak, mikor egy ismerős hang szólt hozzájuk:

– Bemehetek? – kérdezte.

Mind a három törpe gyerek hanyatt-homlok rohant a kapuhoz, ahol a Kisfiú állt, kezében egy epertortával. Mikor szélesre tárták az ajtót, belépett, és a kerti asztalra tette a süteményt, mely szerencsére éppen elfért rajta.

– Az én kedvencem is az epertorta, Anya megsütötte, és úgy gondoltam, veletek eszem meg! – mondta kedvesen.

Lekuporodott a fűbe, a törpe gyerekek hoztak tányérokat és evőeszközöket. A torta tetejét hatalmas eperszemek díszítették, azt mindet leszedték, és egy nagyobb tálba rakták, abból szedegették a gyümölcsöt a süteményhez. A mókusok éppen arra jártak, megkínálták őket is, és így hamar elfogyott a finom epertorta. Mindannyian elégedetten üldögéltek, beszélgettek, ezen az édes délutánon nagyokat nevettek, és ezután gyakran találkoztak.