Nyuszi, maci és mókus a labirintusban

Nyuszi, maci és mókus a labirintusban.

            Odakinn már sötétedett, egyre kevesebben jártak az utcákon, az emberek az estét családjaikkal töltötték. Két kisgyerek a kanapén ült, ölükben egy-egy füzetecskével.

            – Én már a labirintusnál járok! – mondta a barna hajú kisfiú.

– Ó, várj meg, én még csak a két kép közötti különbségeket keresem! Egy hiányzik az ötből!– felelt az öccse.

 – Na, megvan. A kanálnak a nyele ezen a képen rövidebb, mint a másikon! – mutatta a bátyjának.

 – Lapozok a labirintushoz! – folytatta. Mikor odaért, ő is kezdte nézni a feladványt.

Az útvesztőben egy nyuszinak meg kellett keresnie a répához vezető legrövidebb utat. Egy mókusnak a mogyoró, egy macinak a mézesbödön volt a végcél. A kisfiúk kezükben a ceruzával, gyakorlottan, igyekezettel rajzolták az útvonalat. Ezt a játékot nagyon szerették. Elmélyülten figyelték a lapot, mind a ketten a sajátjukat nézték. A fehér papír előttük hirtelen mozgásba lendült. Először zöld fű, majd lombos fák nőttek rajta, közöttük kanyargott a kis barna ösvény, mely a távolba vezetett. Az út szélén tarka virágok nyíltak, madár csicsergés hallatszott mindenfelől. A fehér nyuszi nagyot nyújtózott, és álmosan megkérdezte:

– Akkor merre menjek a répámért? Segítsetek!

A gyerekek már nem is kanapén ültek, hanem a nyuszijuk mellett, az út elején, az erdő szélén várakoztak. Elindultak a répa irányába, a másik oldalra.

– Versenyezzünk! – szólt a kisebbik a testvérének, aki nyomban beleegyezett. Bár nagyon szép volt a táj, de nem lehetett megállni, csodálni, mert a kacskaringós út végére mindketten hamarabb szerettek volna odaérni a másiknál. Na meg aztán nyuszi sürgette is őket, mert éhes volt, répát akart enni.  Nagy ugrásokkal a nyomukba eredt, és egész idő alatt követte őket. Így aztán nagyon hamar odaértek, és mindkettejük nyuszija azonnal nekiesett a répájának, élvezettel rágcsálták.

A testvérek nem pihenhettek, mert brummogás hallatszott egy másik út széléről.

– Ébredeznek a mackók! Keresik a mézes bödönöket! Induljunk értük, vezessük oda őket!– kiáltotta a kisebbik fiú, és már szaladtak is mindketten, a saját erdőjükben, a saját macijukért.

Mindkét mackó két lábra állt, úgy várta őket egy tisztás szélén.

– Éhes vagyok! Mézet akarok! Siessetek! – brummogta. A két gyerek szaladt, ahogy csak tudott. A mézesbödön felé már lassabban haladtak, mert a mackók kényelmesen cammogtak. Nem tévedtek egyszer sem el, a fákon a madarak útba igazították őket. Mikor megérkeztek, a mackók belenyúltak a mézesbödönökbe, és mancsukkal kanalazták ki az aranyló mézet.

– Gyere, keressük meg a kismókusokat! Biztos szeretnék már a mogyorót megkapni!– kiáltott oda a nagyobbik fiú az öccsének.

Ahogy szaladtak visszafelé, már félúton találkoztak a mókusaikkal. Egyszerre ébredtek fel, nem tudtak várni, és egyszerre indultak a fák lombkoronáin ugrándozva a csemegéjükért. Igaz, eltévedtek, mert egyikőjük sem figyelte a labirintust, és akadály hárult eléjük. Tanácstalanul néztek szét, kicsi orrukkal szimatoltak körbe, de mindhiába.

– Harkály doktor, ki tudod vezetni őt a jó útra? – kérdezte az egyik kisfiú az ő útvesztőjében.

– Persze, segítek! – felelt a harkály, és már mondta is, merrefelé kell haladni.

– Bagoly bácsi, segítesz a mókusnak az útvesztőből kijönni? – kérdezte a másik kisfiú a másik erdőben.

– Szívesen! – felelt a bagoly, és már huhogta is, hogy merre kell menni. Mindkét mókus nagyon boldog volt mikor megtalálta a mogyoróját.  Azonnal falatozni kezdtek.

A testvérek elindultak visszafelé, hiszen minden állat jól lakott már. Mikor kiértek, egymásra néztek:

– Mindketten nyertesek vagyunk! Egyszerre értek az ennivalójukhoz az állataink! – mondták.

Anya és Apa ekkor jöttek be hozzájuk. Ott ültek a kanapén, ölükben a füzetekkel, amely már a megoldásokat tartalmazta.

– Milyen érdekes, hogy egyszerre lettetek kész! – mondta Anya.

– Végig segítettük egymást! – mondta a kisebbik gyerek.

– Ó, akkor ez nem verseny volt, hanem egy közös játék!

– Igen, mert nagyon éhesek lettek a nyuszik, a mackók és a mókusok is! Mindketten gyorsan akartuk őket az ételükhöz vezetni! Ketten hamarabb megtaláltuk a megoldást! – szólt a kisebb fiú.

– Nagyon jól döntöttetek! – mosolygott Apa. De menjetek most már lefeküdni! Késő van!– folytatta.

          A két kisfiú elalvás előtt beszélgetett egy kicsit. A nyuszik, a mackók és a mókusok is mindannyian lefeküdtek, és az erdő szélén mély álomba merültek. Reggel aztán várták a következő alkalmat, mikor a gyerekek a labirintusból újra kitalálnak velük együtt.