Tündérek és kalózok

Tündérek és kalózok.

            Egy kis sziget belsejében, szép, színes drágakövekkel díszített palotában éltek a tündérek, akik minden nap eljöttek a Föld országaiba, hogy boldoggá tegyék az embereket.

            A palota körüli dús lombozatú fákon különleges énekes madarak fészkeltek. Az ő csiripelésükre ébredtek a tündérek. Reggeli előtt leszaladtak a homokos tengerpartra fürödni, úszkálni. Ezüst és aranyhalak éltek arrafelé, kicsik és nagyok egyaránt. Amint meglátták a tündéreket a vízben, örömükben nagyokat ugrottak, pikkelyeiken megcsillant a napfény. Hajnalonként együtt játszottak, kergetőztek a tenger hullámai között. Kis idő múlva kijöttek a partra, és megszárították magukat a narancssárga fényben. Ez a fény varázsolt mindenkit ezüstösen csillogóvá. Mikor a reggeli elkészült, a palota őre egy aranykürtöt fújt meg, a dallam azt jelezte, hogy a nagy ebédlő terített asztallal várja őket. A finom reggeli után indulásra készen álltak. Ezüst kürtjeikkel a madaraknak jelezték, hogy útra készek, és ők azonnal megjelentek előttük. Minden kis tündér felkapaszkodott a sajátjára. A sok színes madár kitárta szárnyait, és egyszerre indultak útnak. A világ különböző országaiba repültek. Hozzánk sok-sok szivárványszínű hozta a tündéreket.  A hátuk piros, a fejük narancs, a tollai sárgák, zöldek, kékek és ibolyaszínűek voltak. Leszálltak a fővárosban, és onnan az utasoknak maguknak kellett a városokba, falvakba tovább repülni. Az út nagy részét a felhők fölött tették meg. Mikor egy-egy mögül kibukkant valamelyik, ezüstösen csillogó teste miatt az emberek azt gondolták, hogy repülő hasítja az ég kékjét. Megérkeztek a városokba, és a magasból figyelték a házakat, tereket. Segítettek az idős embereknek átkelni a zebrán. A közlekedési lámpákat annyi ideig tartották zölden, amíg ők átértek az út másik oldalára. Ha elesett egy kisgyerek, észrevétlenül a hóna alá nyúltak, és felemelték őt. Ha bosszús volt egy pénztáros néni, halvány sugarakkal simogatták az arcát, ezzel derítették mosolyra. A kertekben dolgozókhoz lágy szellőt küldtek, amely felszárította homlokukról a verítéket.  A gondterhelten közlekedő anyukák és apukák mellett színes kis virágok nyíltak, de ők ezeket csak akkor vették észre, mikor a tündérek rájuk sugározták a fényt, amelyben reggel ők is megfürödtek. Ilyenkor az arcok kicsit kisimultak, a tekintetek örömtelibbé váltak. Figyeltek mindenkire, igyekeztek apróságokkal felvidítani az embereket. Este tértek haza a palotába, ugyanúgy, ahogy jöttek. A Fővárosba szárnyaikkal repültek, onnan a szivárványszínű madarak hátán haladtak a szigetig. Egy nap hajnalán azonban arra tévedt egy kalózhajó, amely lehorgonyzott a homokos tengerpart közelében. Meglátták a vízben a sok csillogó ezüst és aranyhalat, azt gondolták, hogy drágakő van elrejtve, ezért csónakokat eresztettek le, és elkezdtek kutatni a mélyben. Nagyon felbosszantották magukat, mert végül nem találtak kincset. Ezért úgy döntöttek, hogy körülnéznek a szigeten. A palota őrei már korábban észlelték, hogy veszély fenyegeti a tündéreket, ezért a védelmi hálót leeresztették, amely áthatolhatatlan sűrű bozótnak mutatta a sziget belsejét. Aznap nem szólaltak meg az arany és ezüst kürtök, mert elárulták volna a palota lakóit. A színes madarak nem énekeltek, igyekeztek a fák lombjai között elrejtőzni. Azon a napon a tündérek nem mentek el a föld országaiba felvidítani az embereket. A közlekedési lámpák zöld jelzésénél nem értek át az idős emberek. Mikor pirosra váltott, még csak a zebra közepén jártak. Tanácstalanul álldogáltak, nem tudták mit tegyenek. Az egyik autóból a legforgalmasabb úton kipattant egy fiatalember, feltartotta a kezét, odament az idős asszonyhoz, aki nem ért át a zöld jelzés alatt a túloldalra, és egyik kezével karon fogta, másikat továbbra is feltartotta, jelezve az autóknak, hogy hiába kaptak szabad jelzést, át kell engedniük a nénit, akit ő kísért. Az asszony hálásan mosolygott, a férfi gyorsan elhajtott a következő zöldnél.

Egy kisgyerek elesett, keserves sírásra fakadt, egy darabig nézték a társai, aztán egy kislány odaszaladt hozzá és a kezét nyújtotta. A kisfiú úgy meglepődött, hogy elfelejtett zokogni. Szépen belekapaszkodott a kinyújtott kézbe, és ügyesen felállt. Már szaladt is tovább játszani.

A boltban a pénztáros mérges volt, mert sokan álltak sorba. Egy kisfiú megszólította:

– Tetszik kérni gumicukrot? Most kaptam az anyukámtól! – mondta.

– Köszönöm szépen. Most nem kérek! – válaszolt a pénztáros, és mosoly jelent meg az arcán.

Egy anyuka a földre szegezett tekintettel sietett a járdán, arra gondolt, hogy otthon rengeteg munka várja. Hirtelen egy pillangó szállt arra. Arcán halvány mosoly jelent meg, és tekintetével követte a park irányába, ahol a tarka virágok nyíltak.

            Eközben a tündérek a palotában csendben üldögéltek. A kalózok egészen a sziget közepéig mentek, de ott csak sűrű bozótot találtak. Ők nem tudták, hogy ez egy védelmi háló a palota körül. Így nem is próbálkoztak beljebb menni, nem látták a színes drágaköveket, melyekkel azt díszítették.

– Ez itt egy áthatolhatatlan bozót! – mondta az egyikük. Hiszen ezt látta a szemével. Ami mögötte volt, arról nem tudhatott.

– Gyertek, nincs ezen a szigeten semmi elrabolható! Miért maradnánk akkor? – mondta a legdurvább közöttük. A többiek bólintottak, és mindannyian a kalózhajóhoz indultak. Arra felszálltak, aztán irány a tenger! Elhajóztak oda, ahol a kincseket remélték. Nem tudták, hogy a világ egyik legnagyobb kincse maradt a szemük elől elrejtve.

            A tündérek megkönnyebbülten indultak a tengerre fürödni. Megmártóztak a vízben és a napfényben. A rossz szándékkal érkező kalózok előtt rejtve maradt a palota, amelyben éltek, és rejtve maradtak ők is. A Földön azonban az emberek sokat tanultak tőlük, így mikor nem tudtak eljönni hozzájuk, sokan közülük rájöttek, mit kell tenniük. Egy kis jóakarattal a társukat meg tudták óvni a bajtól és jobb kedvre tudták deríteni. A tündérek másnap már eljöttek hozzájuk, és ezentúl is minden nap, hogy még többet megtanítsanak nekik abból, hogyan lehet egymásra odafigyelni és minden apróságot észrevenni, ami egy cseppnyi boldogságot hoz az éle