Óriásgyerek Manóországban (Sese mese)

Óriásgyerek Manóországban (Sese mese).

            A nap már magasan járt az égen, mikor a rózsaszínű felhők alatt Manóország határában megjelent Böhi, az óriásgyerek. Tanácstalanul nézett szerteszét, nem tudta, hogy merre induljon tovább. Felnézett az égre, de már nem látszott a helikopter, amelyből néhány perce kiszállt.

            Sese manó éppen a nagykalapos gomba mellett üldögélt, amikor motorzúgás törte meg a csendet. A fák lombkoronája között volt egy kicsi rés, ahol a beszűrődő fény útját követve észrevette a levegőben a gépet, amely a zajt okozta.

– Nézzétek! Most szállt fel egy helikopter! – mutatta. A kicsi süni érdeklődve kapta fel a fejét, az álmodozó sünilány kíváncsian lépett ki a gomba kalapja alól, a szemüveges süni megigazította a szemüvegét, és álmélkodva néztek mindannyian a fák lombja fölé, ahol egy pillanatra feltűnt a gépmadár.

– Alig lehetett látni! – duzzogott a mérges süni.

– Biztosan jön még erre! Akkor jobban megnézhetitek! – nyugtatta meg Sese manó, és nevéhez illően se szó, se beszéd elrohant.

– Vajon hová sietett annyira, hogy el sem köszönt tőlünk? – tanakodott magában az álmodozó sünilány.

Sese manó szedte a lábát, ahogy csak bírta. A helikopter leszálló pálya Manóország határában, egy óra gyaloglásra az erdőtől épült. Sese manó azonban úgy közlekedett, mint a szélvész. Ezt az utat képes volt néhány perc alatt megtenni. A pettyes hátú őzike kíváncsian nézett utána, de megszólítani nem tudta, csak a port látta, amit felvert a nagy futás közben. Sese manó gyorsan közeledett Manóország határához. Már messziről észrevette, hogy egy óriásgyerek álldogál ott, és erősen töri a fejét. Amikor végre megérkezett, megszólította az idegent:

– Segíthetek? Keresel errefelé valakit?

Válasz azonban nem érkezett.

 – Biztosan nem hallja. Nagyon magasan van a füle. Egyáltalán, minden nagyon nagy rajta. Csak a bokájáig érek fel. Valamit ki kell találnom, hogy észrevegyen! – gondolta, és belekapaszkodott az óriásgyerek lábába. Elindult rajta felfelé. Gyorsan haladt, mint ahogy szokott, de hamarosan meg kellett állnia, mert az óriásgyerek nagyot kiáltott:

– Jaj, segítség, valami mászik rajtam!

– Sese manó vagyok! Itt kapaszkodom épp a térdednél! – kiáltotta a kismanó.

– Hopp, megvagy! – kapta el a derekát az óriásgyerek, és szemmagasságig felemelte őt.

– Engem Böhinek hívnak! – mutatkozott be illedelmesen.

– Kit keresel errefelé Böhi? Szívesen segítek neked! – ajánlotta Sese manó.

– Szeretnék szétnézni Manóországban! Láttam a térképen, hogy nagyon messze van Óriásországtól, ezért összegyűjtöttem a zsebpénzem, és mindet odaadtam a pilótának, hogy elhozzon ide – mesélte izgatottan az Óriásgyerek.

– Az összes pénzed elköltötted? Akkor hogy mégy majd haza? – ijedt meg Sese manó, mert arra gondolt, hogy egy ekkora óriásgyerek sehol nem fér el az országukban.

– Erre nem is gondoltam! – nézett nagyot az Óriásgyerek.

– Na, ne félj, majd csak kitalálunk valamit! Most azonban ültess engem a válladra, és elvezetlek téged Manóországba. Nagyon óvatosnak kell lenned, mert nálam kisebbek is kerülnek majd az utunkba! Mindig hallgass rám! – figyelmeztette Sese manó.

Az óriásgyerek úgy tett, ahogy kérte. A vállára ültette, és hatalmas talpát csak akkor emelte fel, amikor Sese manó megengedte. Minden lépést a vállán ülő kismanó irányított. Amikor a pettyes hátú őzike meglátta a hatalmas léptű óriást, riadtan menekült.

– Ne aggódj, vigyázunk rátok! – kiáltotta Sese manó. Nem könnyen bár, de a patak melletti rétre végre megérkeztek. Böhi letelepedett, és alig maradt mellette hely másoknak. Sese manó hozott neki friss vizet, és szedett szamócát. Az óriásgyerek nyújtotta a kezét, el is vette, amit kapott, de Sese pohara olyan aprónak tűnt neki, mintha gyűszűből inna. A pár szem szamóca pedig éppen hogy csillapította az éhségét.

– Várj, szólok a többieknek! – kiáltotta Sese manó, és elrohant. A nagykalapos óriásgomba alatt ültek a sünök, elmesélte nekik, hogy Böhi megérkezett hozzájuk, és segítségre szorul, jöjjenek a patakhoz. Hallották ezt a kismókusok és a megbízható mackó is, szóltak a pettyes hátú őzikének, és mindannyian összesereglettek a réten. Hordták a vizet és szamócát Böhinek, egészen addig, amíg jól nem lakott. Azután elbeszélgettek, mindenki elmesélte a maga történetét, és hamarosan barátok lettek. Az este azonban vészesen közeledett, és még nem tudták, hol fogja álomra hajtani a fejét az óriásgyerek. Sese manóék háza, a mókusodú, az őzike lak és a sünik otthona túl kicsi neki. Az álmodozó sünilány azonban szerényen megszólalt:

– Szerintem éppen elfér a Sziklás úton, a harmadik barlangban!

– Igazad van, ez nagyon jó ötlet! A félős sárkánygyerek és szülei biztosan szívesen fogadják! – bólintott Sese manó. Mindannyian beültek Böhi tenyerébe, és elkalauzolták őt a Sziklás útra, melynek harmadik barlangjában nagyon szívesen fogadták az óriásgyereket. A sárkánygyerek kikérdezte Óriásországról és a helikopterezésről, ezalatt a mamája elkészítette a fekvőhelyét. Sese manó, a mókusok, a sünik, a mackó és az őzike illendően jó éjszakát kívántak, és elindultak a sárkánybarlangból hazafelé. Még látták, hogy Böhi lába egészen az ajtóig ér, amikor lefekszik, és arra gondoltak, jó, hogy most jött, és nem felnőtt korában, mert akkor nem férne el még ebben a sárkánybarlangban sem.

            Mire az est leszállt, addigra hazaérkeztek, és amikor lefeküdtek, elmesélték otthon, hogy milyen kalandos volt a napjuk. Mire az esti mesét az anyukák elmondták, mindannyian mély álomba merültek.

            Eközben Óriásországban Böhi szülei ijedten keresték a kicsi óriást, de szerencsére a helikopter pilótája este bekopogott hozzájuk, és elmondta nekik, hogy Manóországba szállította őt, így megnyugodtak. Megbeszélték, hogy másnap reggel a helikopter érte megy, és hazahozza a kalandra vágyó óriásgyereket.

A sötétség ráborult Manóországra és Óriásországra is, a helikopter és a pilótája álmukban is készültek a másnapi utazásra.