Örök harag katicáéknál

Örök harag katicáéknál.

            A réten a színes vadvirágok fölött röpködött katicabogárka és nyolc barátja. A közelben patak csörgedezett, és a parton sok apró fehér virág nyílt, melyekre a méhecskék sűrűn rászálltak nektárt gyűjteni. A kis katicák piros szárnyain a sok fekete petty olyan szabályos kör alakú volt, mintha odafestették volna őket.

–Versenyezzünk! Ki ér hamarabb a patakhoz? – kiáltotta a katicabogárka.

– Rendben van! Vigyázz, kész, rajt! Indulhatunk! – mondta a legrégibb barátja.

Mindannyian nagyon igyekeztek, így majdnem egyszerre értek a patakhoz.

– Én lettem az első! – mondta katicabogárka legrégibb barátja.

– Nem is te, hanem én! – szólaltak meg egymás után a többiek, mert mindenki azt gondolta, hogy ő ért oda legelőször.

A katicabogárka gondterhelten hallgatta őket. Most hogy tegyen igazságot? Ő maga is úgy érezte, hogy elsőként ért a patakhoz.

– Kérdezzük meg a méhecskéket, akik a fehér virágokon nektárt gyűjtögetnek! – javasolta a nyolc barátjának.

– Kérdezd meg nyugodtan, úgy is azt fogja mondani, hogy én nyertem! Különben is, örök harag, ha nem ezt mondja! – kiáltott a legrégibb barátja.

A katicabogárka kicsit megijedt, hogy így beszéltek hozzá, de azért gyorsan odaszállt a méhecskékhez és megkérdezte:

– Láttátok, hogy ki lett az első, méhecskék?

– Én láttam! Éppen megpihentem a fehér virág szirmain, mert elfáradtam a nektárgyűjtögetésben, és figyeltem a versenyt. Te értél leghamarabb a patakhoz, te vagy a nyertes! – felelte az egyik méhecske.

A katicabogárka örült a győzelemnek, mégis félt megmondani a barátainak. Lassan odaszállt, és mikor már nagyon nógatták, hogy mondja meg, mit szóltak a méhecskék, akkor vallotta be, hogy ő lett az első.

– Éppen te? Az nem lehet! Menj innen, nem mondasz igazat! Játssz másokkal ezentúl, örök harag! – kiáltotta a legrégibb barátja.

A katicabogárka nagyon elszomorodott, de nem volt mit tennie, el kellett mennie, hiszen elüldözték, mert első lett, és mert ezt meg is mondta.

Tova szállt a rétről, ahol örökre megharagudtak rá a barátai. Nem értette, miért baj az, hogy ő lett az első, nem értette, hogy miért haragszanak rá ezért. Hamarosan egy folyó partjára ért, ahol egy magányos napraforgó álldogált. Rászállt egy sárga sziromra, és szemben találta magát egy másik katicával, akinek szabálytalan kör alakú fekete pettyek voltak a piros szárnyán.

– Miért vagy szomorú katicabogárka? – kérdezte az ismeretlen katica tőle.

– Örökre megharagudott a legrégibb barátom, mert első lettem egy versenyen! – felelte.

– Ő is indult rajta? – kérdezte az idegen.

– Igen! – felelt a katicabogár.

– Akkor azért haragudott meg rád, mert ő akart első lenni! Nem tud veszíteni! Ez bizony elég gyakran előfordul! – mondta az idegen katica.

– Mondjam neki azt, hogy ő nyert? – kérdezte a katicabogárka.

– Az igazat mondd! Nem fog örökké haragudni, meglátod! – felelte az idegen.

– Meddig kell várnom? – kérdezte a katicabogárka.

– Szerintem nem sokáig! Vezess el oda, ahol a nyolc barátoddal szoktál játszani! – kérte az idegen katica.

A katicabogárka elvezette őt a rétre, majd szomorúan megbújt egy piros virág kelyhében, és onnan figyelte az eseményeket.

Az idegen katica odarepült a nyolc katicabogárhoz, megkérte őket, hogy versenyezzenek vele, szerencsére boldogan beleegyeztek. Az idegen katica lett a versenyben az utolsó, és katicabogárka legrégibb barátja az első.

– Gratulálok neked az első helyhez! – röppent oda hozzá az idegen katica, és rámosolygott.

A katicabogárka legrégibb barátja elszégyellte magát, mert eszébe jutott, hogy ő hogyan bánt az előbb az első helyezettel, hogyan kergette el őt, és még örök haragot is ígért neki.

– Köszönöm, de most el kell mennem! Meg kell keresnem a barátom! – kiáltotta.

Szárnyalt a réten át, kereste a katicabogárkát, akit ő zavart el, mert irigyelte tőle az első helyet. Nem tudta, szegény merre járhat, milyen messzire jutott, hol hajtja álomra a fejét, csak azt tudta, hogy meg kell találnia.

A katicabogárka figyelte őt, és mikor a piros virág kelyhe fölé érkezett, melyben megbújt, halkan így szólt:

– Nem haragszol már?

– Jaj, szegény barátom, de jó, hogy itt vagy! Dehogy haragszom, gratulálok az első helyhez neked! – mondta a legrégibb barátja, és rámosolygott.

– De jó, hogy az örök harag csak eddig tartott! – könnyebbült meg a katicabogárka, és megölelte.

            A két ölelkező katica mellett elégedetten szállt el egy harmadik, akinek piros szárnyán a fekete pettyek szabálytalan kör alakúak voltak. Remélte, hogy a legrégibb barát megtanulta, hogyan kell veszíteni, közben rájött, hogy nem lehet mindig ő a nyertes, és katicabogárka a nyolc barátjával együtt örül annak, hogy az örök harag ebben az esetben csak pár percig tartott.