Barátom, az orrszarvú bébi

Barátom, az orrszarvú bébi.

            A nap alig kelt még fel, amikor a sárga pillangó felröppent a nemzeti parkban. A narancssárga fényben önfeledten emelgette szárnyait, élvezte a hajnal frissességét.

            A szokásosnál messzebbre merészkedett, és a meglepetéstől hirtelen körözni kezdett a levegőben. Egy ezüstszürke, vastagbőrű négylábú csetlett-botlott a fűben. Kissé távolabb egy hatalmas orrszarvú legelészett. A sárga pillangó ismerte már a nagy állatot. Néha, amikor errefelé röpködött látta, ahogy békésen eszegeti a növényeket. Azt is tudta, hogy nem régen hozták ide, azért, hogy megvédjék az orvvadászoktól, azoktól emberektől, akik szeretnék a szarvát magukkal vinni. Itt, a biztonságos környezetben nyugodtan elgyalogolhatott a vízpartig, ott úszhatott, ha akart, és kereshetett ebédre vízinövényeket is. Ki lehet az a kicsi ott mellette? Nagyon hasonlít rá, bár neki nincs szarva! Akkor nem tartozhat hozzá! – tűnődött magában. Gondolataiból a kicsi állat riasztotta fel. Szaladgálni kezdett az anyukája körül, majd odahúzódott hozzá. A hatalmas orrszarvú gyengéden megbökdöste az orrával a picit, és szeretettel nézett rá, majd enni adott neki.

Ó, mégiscsak összetartoznak! Ő az anyuka, és a kicsi a bébije! – gondolta a sárga pillangó, és az orrszarvú bébi füle hegyére szállt.

– Menj innen sárga pillangó! Nehogy megcsípj! – szólalt meg a kicsi.

– Ő nem bánt téged! – nyugtatta meg az anyukája, majd odafordult a pillangóhoz. – Most meséltem neki, hogy vigyázni kell a bőrére, mert érzékeny a rovarcsípésekre – magyarázta.

A sárga pillangó bólintott, és biztos, ami biztos fölröppent az orrszarvú bébi füle hegyéről.

– Gyere, menjünk együtt a vízpartra! Megmutatom, hogyan ápoljuk a bőrünket! – szólt a mamája, és elindult. A bébi orrszarvú követte, a sárga pillangó pedig kíváncsian röpködött felettük. Amikor megérkeztek, a hatalmas állat belefeküdt a sárba, és jól meghempergőzött benne. Egészen felszabadultan érezte magát akkora, amikorra a vizes homok beborította a testét.

– Ez megvéd a rovarcsípésektől! – mutatta a borjának. A kicsi próbálta őt utánozni, először kevésbé, később jobban sikerült a dagonyázás.

Egyre ügyesebben csinálja a testápolást! – gondolta a sárga pillangó.

Az orrszarvú mama büszkén nézett a kicsire. Könnyen tanul! – gondolta. A sárga pillangó rászállt egy fűszálra, és onnan figyelte őket. A kis bébi még így, sárosan is gyakran odabújt az anyukájához, és erről az jutott a pillangó eszébe, hogy milyen jó, hogy nincs szarva, mert így sokkal könnyebben odasimulhat a mamájához, nem kell vigyáznia, hogy megsérti vele.

A két orrszarvú megpihent a parton. Egy darabig szótlanul ültek, de azután a bébi izegni-mozogni kezdett.

– Valami baj van? – nézett rá az anyukája.

– Nincs. Csak szeretném tudni, hogy mikor tanítasz meg úszni? – kérdezte az orrszarvú bébi.

– Nem sokára. Légy türelmes! – kérte a nagy orrszarvú.

A bébi nem szólt többet. Álmodozva gondolt arra, hogy milyen lehet a hűs vízben pancsolni. A sárga pillangó közelebb repült hozzá.

– Szeretnél megkergetni? – kérdezte.

– Igen! – kiáltott a kicsi, és az előtte röpködő pillangó után rohangálni kezdett a parton.

A sárga pillangó barátságosan figyelte őt. Milyen kedves ez a kis borjú! Nem is tudtam, hogy ennyire játékos! Amíg nem ismertem, nem tűnt túl vonzónak. De már nagyon is az! – gondolta, és hangosan azt kérdezte:

– Leszel a barátom, orrszarvú bébi?

– Igen! Bár még nem tudom, mi az a barátság! – felelte a kicsi.

            Ettől a naptól fogva naponta találkoztak. Jóban-rosszban együtt voltak, mindig segítették egymást. Az orrszarvú bébi megtanult úszni, és amikor a vízben játszott, a sárga pillangó a füle hegyére szállt, úgy utazott vele. Milyen szerencse, hogy közelebbről megismertem őt! Így egy igazi barátra találtam! – gondolta egy este, mielőtt aludni tért egy arany virágkehelybe.