Barion Pixel

A szomszéd király lánya


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

            A nap már lemenőben volt, mikor Ezerszín ország királya a vacsoraasztalhoz ült a családjával. Nyomta ugyan a vállát a sok felelősség, de estére mindig jobb kedvre derült, mert végre találkozhatott aranyhajú, smaragdzöld szemű lányával. Ez a nap...

Kép forrása: pixabay.com

            A nap már lemenőben volt, mikor Ezerszín ország királya a vacsoraasztalhoz ült a családjával. Nyomta ugyan a vállát a sok felelősség, de estére mindig jobb kedvre derült, mert végre találkozhatott aranyhajú, smaragdzöld szemű lányával. Ez a nap azonban különbözött a többitől, gondterhelten és fáradtan kanalazta a levest, még a királylány sem tudott mosolyt csalni az arcára.

            – Mi bántja édesapám? – érdeklődött az aranyhajú királylány.

– Elözönlötték a szomszéd királyság lakói a földünket, itt szeretnének elbújni az uralkodójuk elől – felelte a király.

– Viharfelhő ország királya újabb adót vetett ki rájuk? – kérdezte a királylány.

– Már nem tudta őket jobban megadóztatni, ezért több közmunkára ítélte őket. Ők azonban nem bírják a saját és az uralkodójuk földjét is rendbe tartani ekkora adófizetés mellett! – felelt a király.

– Sajnálom az alattvalókat! Valamit tennünk kellene az érdekükben! – mondta a királylány.

– Ezerszín ország nagy és csodálatos. De nincs akkora, hogy Viharfelhő ország népe is itt telepedjen le. Ráadásul a szomszéd király már üzent, ha nem küldjük vissza az alattvalóit, háborút indít ellenünk! – szólt a király.

Az asztalnál mindenki elnémult. Étvágytalanul néztek a tányérjukba, majd a királyné és a király elvonultak. Az aranyhajú királylány és két fiú testvére kimentek a kertbe levegőzni. Eleinte szótlanul nézték az este fényeit, a csillagok és a hold ragyogását, később azonban a királylány így szólt:

– Bátyáim, én sajnálom a szomszéd ország lakóit, és azt gondolom, hogy úgy segíthetnék rajtuk, ha a királyukat meggyőzném, úgy bírja őket maradásra, hogy jobb életet biztosít a számukra.

A két királyfi óva intette őt:

– Ne avatkozz bele, nem tudod, kivel állsz szemben! – mondták.

Az aranyhajú királylány várta, hogy jobbra forduljanak a dolgok, de csak teltek-múltak a napok, és folyamatosan rossz híreket hallott. Özönlött a sok szegény ember Ezerszín országba, és Viharfelhő ország királyának haragja nőttön-nőtt. Hírnökök érkeztek a palotába, akik elmondták, hogy már a határhoz közelítenek az ellenséges seregek, akik visszatoloncolják majd az elvándorolt embereket a hazájukba.

Az aranyhajú királylánynak több sem kellett. Felvette a gyémánt köpenyét, felpattant az aranyszőrű paripájára, és az egyik hajnalban elvágtatott a palotából. Mikor a határhoz ért, Viharfelhő ország katonái feltartóztatták.

– Ki vagy te, és mit akarsz itt a seregünkben? – kérdezték.

– A szomszéd király lánya vagyok, és a vezéretekkel szeretnék beszélni! – mondta határozottan a királylány.

– Nem hisszük mi azt, hogy idejön egy királylány a szomszédból! – felelték az őrök.

A királylány nem szólt semmit, csak lehajtotta a gyémánt köpeny kapucniját a fejéről. Arany haja úgy csillogott, hogy a sok katona elámult.

–Ne haragudj szomszéd király lánya, hogy utadba álltunk! Elvezetünk a seregünk vezéréhez, indulj utánunk! – mondták az őrök, és a közeli hatalmas sátor bejáratáig kísérték.

Az aranyhajú királylány már messziről látta, hogy egy dalia áll gondterhelten feketeszőrű paripája mellett. Mikor meghallotta a lódobogást, arrafelé fordult, és észrevette az aranyszőrű paripát, melyen álomszerű tünemény ült, önkéntelenül elébe indult, és amikor találkoztak, mindketten úgy érezték, mintha villámcsapás érte volna őket.

– A szomszéd ország királyának lánya vagyok! – mutatkozott be a királylány, és aranyhaja úgy csillogott, mint éjjel az égbolton ezer fénylő csillag.

– Viharfelhő ország királyának fia vagyok! – felelte a királyfi, és nyújtotta a kezét, hogy lesegítse a lóról a lányt.

Ahogy megérintették egymást, a királylány szeme smaragdzölden, a királyfié fekete gyémántként csillogott. Ez a csillogás fényt és szeretet hozott, békét és szép éveket ígért mindkét országnak. Egy villanás volt csupán, aztán szertefoszlott, mint egy álom. A királyfi szólalt meg először:

– Mi járatban vagy nálunk?

– Arra szeretném kérni apádat, a királyt, hogy ne erővel vigye Viharfelhő országba az elvándorolt embereket! Csökkentse a terheiket, és akkor maguktól is hazamennek. Mi békés ország vagyunk, nem szeretnénk háborút! – felelte bátran a királylány.

A királyfi meglepődött ekkora bátorság láttán. Egy karcsú, gyenge nő akar vele tárgyalni a háborúról, ő mondja meg, mit kellene tenni a béke érdekében. Erős vonzalmat érzett iránta, becsülte és tisztelte őt. Így szólt:

– Ezerszín ország királyának nevében beszélsz?

A királylány egy rövid ideig gondolkodott, aztán úgy döntött, az igazat mondja.

– Apám nem tudja, hogy eljöttem hozzátok. Nem engedett volna el engem. De tudom, hogy ő is békés megoldást szeretne – mondta.

A királyfi hosszú idő óta először mosolyodott el. A szomszéd királylány az apja helyett akarja a két ország közötti problémát rendezni, ez igazán szép, de nem helyénvaló dolog.

– Gyere be a sátorba, beszéljük meg ezt! – szólt, és előre ment. A királylány odaadta az aranyszőrű paripa kantárját az őröknek, és kicsit bátortalanul követte.

– Én sem értek egyet a súlyos terhekkel, amiket apám a nép vállára rakott. Háborút sem szeretnék. De azt gondolom, Viharfelhő és Ezerszín ország királyainak kellene megbeszélni ezt. Azt javaslom, te menj haza, értesítsd apádat arról, hogy apám meglátogatja őt holnap. Küldök veled néhány katonát, hogy vigyázzanak rád az úton! – mondta a királyfi.

– A néped képviselőjét is hozzátok a tárgyalásra! – szólt az aranyhajú királylány.

– Rendben, igazad van! Ott lesz ő is! – szólt a királyfi, és nem tudta levenni a szemét a lányról. Nem maradhattak tovább, mert a királylánynak haza kellett menni a hírrel, a királyfinak pedig meg kellett győzni az apját a másnapi indulásig. Végül néhány perc múlva a fekete és az aranyszőrű ló két különböző irányba vágtatott a lovasával.

Miután a királylány megérkezett Viharország katonáinak kíséretében, az édesapja elé járult, és mindent részletesen elmondott. Ezerszín ország királya döbbenten hallgatta, majd végül sok huzavona után még abba is beleegyezett, hogy a lánya részt vegyen a másnapi tárgyaláson.

Viharfelhő király fia hosszú beszélgetésnek nézett elébe. Neki meg kellett győzni az apját, hogy kevesebb adóval és kevesebb közmunkával is virágozni fog az ország, ha békében visszajönnek azok, akik már a szomszéd országba menekültek. Kiderült, hogy az apja sem szeretne háborút indítani a szomszéd király ellen, csak fenyegette Ezerszín országot ezzel.

– Vezesd te a tárgyalásokat fiam! Én átadom neked a koronát, hiszen az egészségem régen megromlott! – szólt a király.

A királyfi másnap megérkezett Ezerszín országba a nép képviselőjével és Viharfelhő ország vezetőivel. Már türelmetlenül várták őket a trónteremben. Amint oda belépett, a tekintete azonnal összefonódott a királylányéval. A smaragdzöld és fekete gyémánt szempár percekig egymásra szegeződött. Aztán észbe kaptak, és lefolytatták a tárgyalást, melynek során megegyeztek a nép képviselőjével a terhek csökkentésében. Megállapították, hogy ebben az esetben mindenki örömmel megy haza, aki eddig idejött, és nem lesz szükség háborúra. A nép képviselője gyorsan elvitte a hírt, de a királyfi még ottmaradt.

            – Ezerszín ország királya, add nekem a lányodat, ő lesz Viharfelhő ország királynője, engedelmeddel! – mondta.

A királylány a meglepetéstől szólni sem tudott, csak bólintott az apja felé.

– Úgy látom, ti egymásra találtatok a nehéz időkben! A lányom hozzád szeretne menni, így neked adom! – felelte a király.

A királylány odalépett a királyfihoz, ránézett, majd az apjához fordult.

– Javaslom, hogy egyesítsük Ezerszín és Viharfelhő országot! Legyen a neve Ezerszínfelhő  ország! – mondta.

A király csóválta a fejét, majd bólintott. A vőlegénye sem tudott, de nem is akart ellentmondani.

            Néhány hónap múlva megtartották az esküvőt, és mindkét ország népe nagy boldogságban és békében élt tovább az idők végezetéig.           

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

PRÉMIUM Kovácsné Demeter Monika Iringó Prémium tag

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások