Egy csepp víz

Egy csepp víz.

            A tikkasztó hőségben kiszáradtak a földek és a kertek, a növények és az állatok szomjaztak. Az emberek fáradtan igyekeztek haza a munkából, alig várták, hogy kényelembe helyezzék magukat a hűvös szobákban.

            A várost parkok tették szebbé és levegősebbé, ezeket korán reggel és késő este automata öntözőrendszerekkel locsolták.  A templom előtt állt egy hatalmas diófa, egy szem diót elsodort tőle a szél, és csemetéje egy ódon ház előtt kelt életre. Az idős fa csúcsa a többiek felé magasodott, és aggódva látta, hogy gyermeke szomjazik. Gyenge levelei egyre mélyebben hajoltak a föld felé, hívták az esőt, mely feléleszti őket, de az váratott magára. A házban, mely előtt állt, három gyerek lakott a szüleivel, de amikor találkozott velük, mindig rohantak valahová, meg sem hallották, ahogy vízért könyörög a kis diófa.

Az öreg diófa mikor már nem tudta tétlenül nézni, hogy nem kap vizet a csemetéje, úgy döntött, hogy megkéri az arra járókat, hogy vigyenek neki az övéből. Mikor korán reggel beindult az öntöző automata így szólt:

– Emberek, az ódon ház előtt áll a csemetém, vigyetek vizet neki az enyémből!

A férfiak és nők szigorú arccal, elgondolkodva haladtak el mellette, meg sem hallották a szavait. Este, mikor ismét öntözték, újra próbálkozott:

– Emberek, az ódon ház előtt áll a csemetém, vigyetek vizet neki az enyémből!

Egy darabig senki sem hallotta meg őt, de nem adta fel a reményt, újra és újra próbálkozott. Egyszer csak egy labda gurult a lombja alá, egy barna hajú kisfiú és egy barna hajú kislány szaladt utána. A diófa ismét megszólalt:

– Gyerekek, az ódon ház előtt áll a csemetém, vigyetek vizet neki az enyémből!

A testvérek egyszerre hajoltak le a gyökeréhez, tenyerükből tölcsért formáltak, és ahol összegyűlt az automata öntözőből spriccolt víz, onnan telemerítették vele. Nem vártak egy percet sem, szaladtak az ódon ház felé, ahol a diófa csemete egyedül szomorkodott.

– Nem fogsz elszáradni, ne aggódj! – kiáltotta a kislány, és lehajolt, hogy megöntözze őt. Ekkor látta csak, hogy ujjai közül kifolyt az öreg diófa alól merített folyadék az úton. Megrázta a kezét, és egy csepp mégis lehullott róla. A diófa szomjasan itta, és így szólt:

– Egy cseppet még adjatok!

A kisfiú leguggolt hozzá, és kiöntötte a tenyeréből, amit hozott. Az öreg diófa a távolból nézte a jelenetet, és megkönnyebbülten felsóhajtott, mert érezte, hogy megmenekült a csemetéje. Ebben a pillanatban ért haza az a három gyerek, aki az ódon házban élt. Megálltak a testvérek mellett, és megszólították őket:

– Mi történt a diófával? – kérdezte az egyik.

– Majdnem kiszáradt! – felelte a kislány.

– Elfelejtettük öntözni! – mondta a másik hazatérő.

– Nekünk az öreg diófa szólt, hogy hozzunk neki vizet! – magyarázta a kisfiú.

– Köszönjük, már megyek is és hozok egy locsolóval! – szaladt be a házba a harmadik hazatérő.

A diófa csemete boldogan álldogált. Ez a kislány itt megmentette az életét, a kisfiú mellette felerősítette, és a házban lakó gyerekek megtartják majd őt egészségben! Ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele!

Az ódon házban élő gyerekek elköszöntek a kisfiútól és a kislánytól, majd jól megöntözték a diófájukat, és megfogadták, hogy ettől a naptól fogva minden nap szakítanak erre időt.

A kislány és a kisfiú visszatért az öreg diófához, hogy megnyugtassák őt, a csemetéje mostantól kap elég táplálékot. A labdájukat az alsó ágakon találták, úgy feküdt ott, mintha magához ölelte volna a fa.

– Vigyáztam rá, hogy el ne guruljon! – mondta az öreg diófa.

– Köszönjük, de most már add ide! – kérte a kislány.

A diófa lenyújtotta a labdát, és elmosolyodott:

– Én is köszönöm, amit a csemetémért tettetek!

            A kisfiú és a kislány ettől a naptól fogva mindig erre ment haza, de évekig nem hallották beszélni őt. Már kezdték azt hinni, hogy az egészet álmodták, mikor egyszer megállította őket a régről ismert hang:

– Nézzétek, ott a fiam mellett az unokám!

A testvérek az ódon házhoz szaladtak, és valóban, ott állt a délceg fa mellett egy apró csemete.

– Mennyire örülök, hogy akkor régen azt az egy csepp vizet rád tudtam önteni! – mondta a kislány.

– Én sem felejtem el azt az estét! Egy új korszak kezdődött akkor! – felelt a délceg fa.

Az ódon ház ajtaja kinyílt, a három testvér három locsolóval jött ki rajta, és miután üdvözölték egymást a kisfiúval és a kislánnyal, jól megöntözték a diófákat.