Vörös panda kölykök kíváncsisága

Vörös panda kölykök kíváncsisága.

            A magas hegyek egyik zöld erdejében élt egy vörös panda család. Három pici kölyök, két nagyobbacska, és a szüleik, együtt éltek egy óriás fa ágaira épített házikójukban.

            Nappal aludtak, éjjel táplálékot kerestek. Rügyeket, gyümölcsöt, bambuszt mindig lehetett találni errefelé. A kisebb pandák az anyukájuk közelében haladtak, de a nagyobbak néha elkóboroltak. Egyik ilyen alkalommal emberlakta környékre tévedtek. A fa lombjai közül kitekintve egy ezüstcirmost láttak sétálgatni az erdei házból kivezető úton.

– Nézd, itt egy rokonunk! – kiáltott fel örömmel az idősebb vörös panda kölyök.

– Nagyon hasonlít, szólítsuk meg! – felelt a fiatalabb.

Percekig tanakodtak, hogy mit is mondjanak az ezüstcirmosnak. Végül az idősebb így szólt:

– Üdvözöllek rokon! Gyere, mássz fel hozzánk, keressünk együtt bambuszrügyet!

A macska nézett jobbra, nézett balra, aztán felfelé tekintett, és meglátta a két kis vörös bundájú állatkát, akiknek pofácskája tényleg hasonlított az övére. Észrevette a gyönyörű farkincájukat, mely a mókuséra emlékeztette, de a sajátjával is vélt hasonlóságot felfedezni bennük.

– Várjatok, már indulok hozzátok! – kiáltotta, és nagy igyekezettel kapaszkodott felfelé a fa törzsén. Az egyik vörös panda kölyök a segítségére sietett.

– Kapaszkodj belém! – mondta, és nyújtotta a kezét, de nem érte el a cirmos mancsát.

– Menjünk le mi hozzá! – szólt a másik, és végül így is tettek.

Lenn a fa aljában a puha pázsiton beszélgetett a három állatka. Mikor jobban megismerték egymást, kiderült számukra, hogy sok dologban különböznek. A cica nem eszik rügyeket, leveleket, éjjel is alszik, és az ember mellett él. Ettől függetlenül rövid idő alatt összebarátkoztak.

– A szüleink keresni fognak bennünket, ha nem indulunk haza azonnal! – mondták a vörös pandák, és elbúcsúztak a rokonuktól.

Hazaérve mindent elmeséltek, és a felnőttek elképedve hallgatták a történetüket.

– Biztonságosabb, ha nem mentek az emberlakta területre! A bundánk miatt vadásznak ránk! – mondták.

Telt-múlt az idő, a vörös panda kölykök nem mentek többé a kis erdei házhoz, az ezüstcirmos hiába várta őket.

Egy szép napon arra ébredtek, hogy két férfi sátrat vert az erdő közepén. Kihallgatták a beszélgetésüket, és így megtudták, hogy éppen őket keresik.

– Szedjük a lábunkat, menjünk innen messzire, ezeknek vagy a bundánk kell, vagy az állatkertbe akarnak vinni! – mondta az apukájuk, és mind a heten útnak indultak a magas fák lombjain. A két nagyobbacska kölyök hamarosan meglátta a cicát, aki éppen a ház körül sétálgatott. Köszöntek egymásnak, majd a vörös szőrűek elmondták, miért menekülnek.

– Szólok a gazdámnak, meglátjátok, ő segíteni fog rajtatok! – felelt a cica.

Kisvártatva megjelent egy magas, erős férfi, rendőrruhában. Beült a terepjárójába, és sebesen elhajtott.

A cica hozott a ház kiskertjéből gyümölcsöket, zöldségeket, és letette a pázsitra.

– Itt biztonságban vagytok, gyertek enni nyugodtan! – szólt a vörös panda családhoz. Mivel azok éhesek voltak, lementek, és mindent megettek, amit ajándékba kaptak. Mikor jól laktak, a barátjuk behívta őket, hogy pihenjenek meg a kerten belüli fák ágain, mert oda nem jut be idegen. Bementek, bár a sok izgalomtól le sem tudták hunyni a szemüket. Pár óra elteltével motorzajt hallottak. A terepjáró érkezett meg, a hátsó ülésen a vadorzók ültek bilincsbe verve.

Hamarosan rendőrautó szirénája zavarta meg a környék csendjét, megállt, és átültették a két férfit, hogy elszállítsák őket a legközelebbi rendőrőrsre. Indulás előtt azonban az ezüstcirmos beugrott a nyitott ajtón, és megkarmolta őket. Több sem kellett a vörös panda családnak! Mindannyian bemásztak, és jól elnáspágolták a bozontos farkukkal a rosszindulatú férfiakat, nehogy eszükbe jusson valaha is visszajönni ide.

A rendőrök úgy tettek, mintha nem látnának semmit, magukban pedig azt gondolták, a gonosztevők megérdemlik, amit kaptak most, és azt is, amilyen büntetést kiszab rájuk a bíróság. Hamarosan hangos szirénaszó közepette elhajtottak a kis erdei ház udvaráról.

Az ezüstcirmos büszkén álldogált a gazdája mellett, aki segített a vörös pandák támadóit elkapni. Mindannyian együtt vacsoráztak, és közben megbeszélték a történteket. Ez az erdő a cica gazdájának védelme alatt állt, így bármikor lehetett hozzá fordulni, ha lakóit veszély fenyegette.

            A vörös pandák megkönnyebbülve indultak haza. Az emberek között jó barátra leltek, és megtalálták az ezüstcirmost, aki a bajban melléjük állt. Eltelt egy év, és a legfiatalabb panda kölyök megszületett, akinek a keresztapja az az ember lett, aki megmentette a családjukat.