A szerény őzike

A szerény őzike.

            A zöld lombok alatti házikóban két kis őzgida ébredezett. A nap besütött az ablakon, a konyhában Őzmama serényen dolgozott, készítette a reggelit és a tízórait a család számára.

            – Keljetek fel, megterítettem az asztalt! – dugta be a fejét a gidaszoba ajtaján az apukájuk.

– Csak még egy kicsit hadd maradjak ágyban! – kérte Őzlány, és bebújt a paplan alá.

– Egy percet még maradhatsz, addig én megmosakszom! – ült fel Őzfiú, és kisietett a szobából. Mire elkészült, a testvére már az igazak álmát aludta a takaró alatt.

– Megyek enni, ha nem sietsz, lemaradsz az iskolabuszról! – költögette Őzfiú.

– Jól van, igyekszem! – dörzsölte meg a szemét Őzlány, és kiszaladt a szobából. Pár perc múlva az étkező asztalnál ült, és a finom, zöld, ropogós salátát eszegette. Azután felkapták a tízórait, betették a táskájukba, és az iskolabusz megállójába viharzottak.

– Ott jön, nézd, már csak néhány méterre van! – kiáltotta Őzfiú, és nekiiramodott. Éppen akkor értek a megállóba, amikor az iskolabusz, és lihegve felszálltak rá.

– Majdnem itt hagytunk benneteket! – intette Medve buszsofőr bácsi a gidákat.

– Sikerült időre ideérnünk! – mentegetőzött Őzlány, és Medve buszsofőr bácsi bólintott.

Az erdei iskolában Bagoly tanító bácsi az osztályteremben várta a tanulókat. Amikor mindenki leült, így szólt:

– Ma ünnepeljük az erdei iskola fennállásának századik évfordulóját. Ezen a napon azt csinálunk, amit szeretnétek! Kinek van ötlete? – nézett rá érdeklődve az állatkölykökre.

– Focizzunk! – javasolta Rókakölyök és Farkaskölyök.

– Azt gyakran csináljuk! Valami olyasmit kellene, amit nem szoktunk máskor! – vetett ellen Rókalány.

Az állatkölykök erősen törték a fejüket. Nem jutott semmi olyan az eszükbe, ami illene ehhez a szép naphoz, hiába gondolkodtak, csupa olyan dolog járt a fejükben, amiben volt már részük. Bagoly tanító bácsi észrevette, hogy Őzlány szeme nagyon csillog a hátsó padban.

– Te tudnál nekünk valamit ajánlani? – kérdezte csendesen.

– Nekem nem szoktak jó ötleteim lenni! – felelte az őzike.

– Ha valami eszedbe jutott, mondd el nekünk, mi majd eldöntjük, hogy szerintünk jó ötlet-e! – bíztatta Bagoly tanító bácsi.

– Kimehetnénk a patakpartra! – kezdte Őzlány.

– Ott már voltunk játszani együtt! – vetette közbe a borz.

– Tudtam, hogy nem jót találtam ki! – bólintott Őzlány.

– Szeretted volna folytatni! Kérlek, mondd tovább! – bátorította Bagoly tanító bácsi.

– Vigyünk ki plédeket, együk meg ott a tízóraink, és közben beszélgessünk! – folytatta egész halkan Őzlány.

– Szoktunk beszélgetni! – szakította félbe a süni.

– Engedd, hogy végig elmondja! – intette Bagoly tanító bácsi.

– Á, nem, nem lesz jó ötlet úgysem! – hajtotta le a fejét Őzlány.

– Ne szerénykedj, eddig nagyon jól hangzik! – mondta Rókalány, és rámosolygott.

– Viszünk ki egy labdát, dobáljuk egymásnak, énekelünk közben, és akinek a kezében van a labda, amikor véget ér a dal, annak egy erdei iskolás történetet kell mesélni. 

– Ez nagyon jó lesz! Ilyet még soha sem csináltunk! – kiáltotta a mókus, és azonnal csatlakozott hozzá az egész osztály.

– Máris indulunk! – mondta Bagoly tanító bácsi, és a tornateremből felhozatott egy labdát, néhány plédet, majd elindultak azokkal együtt a patakpartra. A csobogó víz mellé terítették a plédeket, és megkérték őzikét, hogy válasszon egy dalt. Énekelni kezdtek, dobálták a labdát, és mikor véget ért a nóta, a labdát éppen őzike fogta.

– Mondj el nekünk egy történetet az iskoláról! – kiabálták a többiek.

– Milyet szeretnétek, szomorút, vagy vidámat? – kérdezte az őzike.

– Vidámat! – kérték egyhangúan a többiek.

– Egyik reggel, mikor beértem az osztályba, észrevettem, hogy nem egyforma zokni van a lábamon. Az egyik kék, a másik fehér. Gondoltam, hátha nem veszi észre senki. A negyedik óráig nem is vettétek észre, de akkor tornaóra következett. Nem tudtam, hogyan öltözzek át úgy, hogy ne lássátok meg a zoknim. Szünetben beszaladtam az öltözőbe, és eltorlaszoltam a padokkal az ajtót. Igen ám, de nem vittem cserezoknit. A tornacipőből kilátszott a kétféle szín. Arra gondoltam, hogy befestem. Volt még egy kis időm, és átszaladtam a rajzterembe. Ott találtam kék festéket, és ráöntöttem. Ekkor jött be Bagoly tanító bácsi. Azt gondolta, hogy kiborult a festék. Nem értette, hogy mit keresek ott, amikor testnevelés óra lenne, de sajnálta a ruhám, és semmit sem kérdezett, csak azt mondta, tud nekem kölcsön adni egy pár fehér zoknit, vegyem fel, aztán áztassuk be otthon az enyémet, hátha kijön belőle a festék. Így is tettünk. Amikor hazamentem, a mamámnak elmondtam mindent, ő rendbe hozta mindkét pár zoknit, és visszahoztam Bagoly tanító bácsinak azt, amit kölcsön adott – fejezte be az őzgida a történetet.

– Emlékszem erre az esetre! Gondoltam, hogy valami turpisság van a dologban! – mosolygott Bagoly tanító bácsi.

– Nekem is van ilyen történetem! – kiáltotta hol egyik, hol másik állatkölyök.

– Dobd a labdát! – hangzott innen is, onnan is.

– Mikor lesz már vége a dalnak? Én szeretnék mesélni! – türelmetlenkedtek.

A nap nagyon gyorsan telt. Rengeteg történetet meghallgattak, és nagyon jól érezték magukat.

– Gyerekek, mindjárt ebédidő van! – szakította őket félbe Bagoly tanító bácsi. Szedelőzködni kezdtek, és visszatértek az iskolába.

– Én még nem is mondtam el a történetemet! – elégedetlenkedtek többen.

– Majd folytatjuk máskor! – nyugtatta meg őket Bagoly tanító bácsi.

            Délután, mikor hazamentek az iskolából, Őzlány mintha sokkal magabiztosabb lett volna, mint eddig. Megbizonyosodott róla, hogy jó dolgot talált ki, ezt el merte mondani a többieknek, akik örültek az ötletének, és ez önbizalmat adott neki. Arra gondolt, hogy máskor is szól nekik, ha kipattan a fejéből egy érdekes gondolat, hátha jót tesz vele az osztálytársainak és saját magának is.

Állatkölykök történetek:

Rókakölyök az iskolabuszon

Rókalány bizalma

Állatkölykök az erdei úton

Focilabda a mókusodúban

Nem hagylak cserben

Az álmos bagoly

A szerény őzike