Cinege az ablakban

Cinege az ablakban.

            A bérház ablakára minden járókelő meglepetten nézett fel. Egy kismadár ült a párkányon, egy cinke. Minden nap lehetett látni, ahogy a színes tollazatú kismadár ott csiripel, amint kinyitja Anya az ablakot, hogy szellőztessen.

            A cinke alig várta, hogy kitáruljanak az ablakszárnyak. Odabent egy kisfiú figyelte az üvegtáblákat, a kismadár érkezése mindig nagy örömmel töltötte el. Ilyenkor a sárga-kék-fehér-szürke tollazat jókedvre derítette. Anya szórt a párkányra madáreleséget, a cinege gyorsan felcsipegette. Szerette a kismadár a kisfiút, nagy barna szeme és kedves kis arca hamar belevésődött a lelkébe. Az anyukája lám, milyen kedves, mindig vendégül látja őt. Ebben az időpontban a gyereknek is hozott ennivalót, és így együtt falatozhattak. Mikor már nem maradt mag az ablakpárkányon, a cinke elszállt, a szemben álló lombos fa ágára. Ha bezárultak az ablakok, akkor az üvegen át figyelte a gyereket. Mindjárt öltöznek, aztán indulnak lefelé. Mikor kiléptek a kapun, az utcán követte őket. Látta, hogy a doktor bácsihoz mennek. Ez nagyon gyakori program volt náluk. A kismadár hűségesen várta a vizsgálat végét, Anya gondterhelten jött ki a rendelőből, majd eltűntek a bérházak között. A cinke azon gondolkodott, hogyan tudná felvidítani őket. Hamarosan kitalálta, mit kellene tenni. Összehívta az összes cinegét, akit csak ismert. Elcsiripelte nekik, hogy lakik a közelben egy kisfiú, aki már régóta beteg, alig van étvágya, akkor szokott jól enni, mikor látja, hogy ő, a madárka a párkányukról magot csipeget, akkor együtt jóízűen tízóraiznak. Gyakran járnak orvoshoz, és úgy tűnik, a gyerek nehezen gyógyul, ezért segíteni szeretne. Szervez egy cinke kórust, akinek kedve van, álljon be közéjük, tanuljanak meg egy madárdalt, és azt addig énekeljék a kisfiúnak, amíg meg nem gyógyul. Hihetelen, de az összes ott lévő madár jelentkezett, hogy részese szeretne lenni a közös éneklésnek. Azonnal elkezdték a tanulást. A környék hangos madárcsiripeléstől lett zajos, néhányan még bosszankodtak is, de a többség szeretettel hallgatta őket.

Másnapra készen voltak a produkcióval. A madárkórus a szemközti fán várta, hogy kitáruljon az ablak, és odaszállhassanak az ablakpárkányra.  Mikor Anya megjelent, már készültek, és mindannyian átrepültek, nem várták meg azt sem, hogy magot szórjon nekik. Azonnal rázendítettek.

-Meggyógyulsz, meggyógyulsz, hamarosan kint játszol a többiekkel, meglátod! – énekelték.

A kisfiú nem értett a cinkék nyelvén, de a sok kis színes madár, a kórus, a kedvességük felvidította őt. Anya is mosolygott, megsimogatta a gyereket, magához ölelte és úgy mondta:

-Mennyi aranyos kis cinege! Mind hozzád jöttek, hogy énekükkel felvidítsanak! Látod milyen édesek?

-Igen Anya, látom, és éhes lettem!

-Ó, ez nagyon jó jel, hozom neked a tízóraid!- szaladt ki Anya a konyhába.

A nagy barna szemek most nem a láztól csillogtak, hanem az örömtől. Megevett mindent, amit Anya elébe tett, pedig a cinkék még nem is kaptak magot. Anya később hozott nekik, kiszórta a párkányra, de ők csak énekeltek, énekeltek, a napsütésről, tavaszról, erdőről.   Vidám csiripelés töltötte be a szobát.  

Aznap nem mentek el a doktor bácsihoz, Anya telefonált, hogy hirtelen elkezdett javulni a kisfia állapota.

Másnap, harmadnap is megjelent a cinege kórus, mindig új és új dalokat tanultak. Egy volt csak állandó, az első, amiben azt ismételgették, hogy:

-Meggyógyulsz, meggyógyulsz, hamarosan kint játszol a többiekkel, meglátod!

A kisfiú láza nem tért vissza. Ahogy teltek a napok, egyre erősebb lett, mert tudott már jóétvággyal reggelizni, ebédelni, vacsorázni is. A tízórait minden nap a madarak énekére fogyasztotta el. A cinegék mindig akkor csipegették fel a magvakat, mikor már befejezték a dalolást.

Egy napon hiába jelent meg a kórus a szemközti fán, nem tárult ki az ablak. A kis cinke benézett a szobába, és látta, hogy nincs senki otthon. A párkányon azonban rengeteg madáreleség várta. Attól a naptól fogva neki és az összes énekkaros társának Anya nagyon sok ennivalót szórt ki.

            A kis cinke elrepült az óvodáig, és boldogan figyelte, ahogyan a kisfiú játszik a többiekkel.

-Mondtam, hogy jól leszel!-csiripelte hangosan, mire az ismerős kis arc, a nagy barna szempár felé fordult. A gyerek mosolygott, és integetett a madárnak. A madár felemelkedett a magasba, és egy darabig még körözött az óvoda játszótere fölött.