A szégyenlős sárkány

A szégyenlős sárkány.

            A kék és zöld tengereken túl, a hatalmas majomkenyérfáktól távol, egy szikláshegység óriási barlangjában élt egy sárkánycsalád. Zöld színük beleolvadt a füves és fás környékbe, így anélkül mászkálhattak, hogy bárki észrevette volna őket, ha véletlenül erre jár. Erős szárnyaikkal átrepülhettek volna a tenger felett, de ők inkább ezen a kietlen környéken maradtak, ahová csak néha látogatott el ember.

            A legkisebb sárkány egy reggel kikukkantott az ablakon, és meglepődve látta, hogy egy aranyhajú kislány és egy barna kisfiú kézen fogva közeledik az otthonuk felé. Alaposan megnézte a gyerekeket, hiszen ő csak hallomásból ismerte az embert, a szülei az idősebb testvéreivel együtt még az ő születése előtt költöztek ide. Úgy találta, hogy bár hozzá képest nagyon erőtlenek, gyengék, és még szárnyuk sincsen, de nagyon szépek. Elhúzódott az ablakból, nehogy megijedjenek az ő csúnya arcától, és szégyenkezve bebújt a paplan alá.

A gyerekek észrevették a barlangot, és úgy határoztak, hogy felmásznak a sziklán, hogy behúzódjanak oda, mert nagyszerű búvóhelynek tűnt. Mikor végre hosszas kapaszkodás után a bejáratnál találták magukat, elcsodálkoztak azon, amit ott találtak. Tizenkét szoba állt üresen, mindegyikben vetett ágy várta a gazdáját. A konyhában az asztalt megterítették, és rengeteg gyümölcsöt raktak egy tálba. A kancsóban gőzölgött az ital, a tányérokon vegyes finomságok foglaltak helyet.

– Olyan éhes vagyok! – sóhajtott fel az aranyhajú kislány, és leült az asztalhoz. Töltött a csészéjébe kakaót, elvett egy falatot a tányérról, majd a bátyjához fordult:

– Gyere, egyél te is, nagyon finom! Utána kipihenjük magunkat!

– Azt sem tudjuk, hogy kié ez a barlang! Biztos, hogy lakik itt valaki! – felelte a barna kisfiú.

– Bárki is a tulajdonos, szerintem örül majd nekünk! Elég kihalt ez a környék, hiányozhat a társaság! Megvárjuk, és beszélgetünk vele! – jelentette ki a kislány.

A kisfiú ismerte a húgát. Ha a fejébe vett valamit, attól nem tágított. Így nem vitatkozott vele, hanem ő is enni kezdett. Mikor jól laktak, mindketten elálmosodtak, és a középső szoba vetett ágyába lefeküdtek, majd elaludtak.

Mikor elcsendesült a barlang, a legkisebb sárkány kimászott a paplan alól, és kilopózott a bejárat elé. Onnan kémlelte a kanyargó ösvényt, melyen a szülei és kilenc testvére elmentek vízért a messzi folyóhoz. Nagysokára meglátta őket, ahogy kancsókkal a kezükben felfelé tartanak. Elébük sietett, és így szólt:

– Vendégeink érkeztek! Elkészítettem a reggelit, ettek, ittak belőle, aztán lepihentek a középső szobában!

– Miről beszélgettél velük? – kérdezte Sárkány Mama.

– Semmiről. Bebújtam a paplan alá! – válaszolta őszintén a legkisebb sárkány.

– Már megint szégyenkeztél, mint a múlt hónapban, mikor a medve járt erre, igaz? – érdeklődött ingerülten a hatodik testvére.

– Eltaláltad! – hajtotta le a fejét a legkisebb sárkány.

A tíz sárkány gyerek és szüleik bementek a konyhába, letették a korsókat és utána leültek az asztalhoz reggelizni. Ezen a napon a legkisebb sárkány maradt itthon és készítette el az ennivalót, így a két piszkos csésze és tányér helyett ő hozott tisztákat. 

– Nem sokat ettek a gyerekek! – jegyezte meg Sárkány Papa, mikor a roskadásig megrakott tányérokra nézett.

– Éppen csak csipegettek! – erősítette meg a legkisebb sárkány.

– Az emberek sokkal kevesebbet esznek, mint mi! – jegyezte meg Sárkány Mama.

A nagy beszélgetésre az aranyhajú kislány és a barna kisfiú felébredtek. Kimentek a konyhába, a legkisebb sárkány amint észrevette őket, bebújt az asztal alá. A kisfiú így szólt:

– A kék és zöld tengereken túlról, a hatalmas majomkenyérfáktól távolról jöttünk, kerestük a Földön élő egyetlen szégyenlős sárkányt, és most megtaláltuk!

A kislány diadalmasan hozzátette:

– Ugye mondtam, hogy létezik?

A család elképedt. Sárkány Mama szólalt meg leghamarabb:

– Honnan tudtatok a legkisebb sárkányról?

A kisfiú így válaszolt:

– Egy apró házikóban a folyóparton élünk. Hetekkel ezelőtt a magas hegyekből a víz hullámain érkezett egy csomag, amire ráírták, hogy csak a szégyenlős sárkány tudja kibontani. Próbáltuk letépni róla a papírt, de amint hozzáértünk, megszólalt:

„Ti nem a szégyenlős sárkány vagytok, hozzátok őt ide, majd neki kinyílok! ”

Elrejtettük a csomagot egy nagy bokor alá, és elindultunk a folyó mentén. Hetek óta gyalogolunk, és most itt vagyunk!

A kislány ezekkel a szavakkal egészítette ki a történetet:

– Ez egy nagy és nehéz csomag. Különleges papírba csomagolták. Kíváncsiak vagyunk, hogy mi van benne. Kérlek legkisebb sárkány, mássz ki az asztal alól, és gyere velünk a mi otthonunkba!

– Nem mászok, mert olyan csúnya vagyok, hogy szégyellem magam érte! Nem akarom, hogy meglássatok! – mondta a legkisebb sárkány.

– Bekötjük a szemünket, ha nem akarod, nem fogunk téged látni! Kérlek, bontsd ki nekünk a csomagot! – könyörgött a kislány.

A legkisebb sárkány két kendőt nyújtott ki az asztal alól.

– Kössétek be a szemeteket, azután kimászok! – ígérte. Miután a két gyerek megtette, óvatosan kijött és így szólt a testvéreihez:

– Ültessétek a hátamra őket! Sárkányszárnnyal gyorsabban odaérünk, mint gyalog!

A testvérek felültették az aranyhajú kislányt és a barna kisfiút, ők átkarolták a nyakát, és elindultak együtt a kék és zöld tengeren túlra, a majomkenyérfáktól távolra, a folyópartra. Mikor megérkeztek, a kislány így szólt:

– Milyen sebesen tudsz szállni! Nagyon hamar ideértünk! Köszönjük neked!

Azután se szó, se beszéd odahajolt és megsimogatta a sárkány arcát. Közben lecsúszott a szeméről a kendő, így belenézhetett az egyik szemébe. A kisfiú a másik oldalról cirógatta meg, és így szólt:

– Barátok lettünk, mindig számíthatsz ránk!

Az ő kendője is lecsúszott, és így épp a sárkány másik szemébe nézett. A legkisebb sárkány meghatódott a két tiszta szempár pillantásától és a szeretettől, ami áradt felé. Egyáltalán nem érezte már magát csúnyának, nem volt miért szégyenkeznie. Lerakta a gyerekeket a földre, és így szólt:

– Mindig a rendelkezésetekre állok, csak hívjatok!

– Úgy lesz, de mielőtt elmégy, nyisd ki a csomagot légy szíves! – kérte a kislány.

            A legkisebb sárkányt odavezették ahhoz a bokorhoz, ahová elrejtették a csomagot.

– Ez nem is nehéz! – mondta, mikor megemelte. Kibontotta, és egy levelet talált az alján. A következő állt benne:

„ Az idevezető út az ajándék számodra, amin a gyerekek bizalma és szeretete kísért. A barátság, amely közöttetek kialakult. Az, hogy rádöbbentél, nem kell a külsőd miatt szégyenkezned. Már nem a szégyenlős sárkány vagy, hanem a legkisebb sárkány, akire az aranyhajú kislány és a barna kisfiú mindig számíthat. ”