A törpe, aki szerette a csokit

A törpe, aki szerette a csokit.

            Az erdőben nagy vihar áztatta a fák lombját. A törpék házában Picike félve bújt a testvéreihez. Mind az öten a kanapén ültek, az anyukájuk mesét olvasott nekik. Hirtelen nagyon világos lett a szobában.

– Villámlott, de már elmúlt! – nyugtatta őket az apukájuk.

– Kérek csokit! – mondta Picike.

– Mi is, mi is! – kiabálták a többiek.

– Jól van, vacsora után mindenki kap egy kocka törpe csokit! – felelte az anyukájuk. Mindannyian belátták, hogy ez így helyes, csak Picike nem értette meg, hogy előbb a borsófőzeléket tükörtojással fogják megenni, csak utána csokiznak. Duzzogva üldögélt még akkor is, mikor az anyukája befejezte a mesét, és a többiek már a kezüket mosták a fürdőszobában, vacsorához készülődtek. Mikor leültek az asztalhoz, az anyukájuk hívta őt is, mire nagy nehezen felállt és kisvártatva elhelyezkedett a székén. Szerette a főzeléket, de most nem volt kedve hozzá. A fürjtojást is turkálta. Csokit akarok! – gondolta. Vacsora után törpe anya ígéretéhez híven hozta a törpe csoki kockákat.

– Mire lefekszünk, elvonul a vihar! – mondta az apukájuk. Hamarosan ágyba bújt az öt törpe gyerek. Picike nem tudott elaludni. Egyre csak az járt a fejében, hogy ő nem kapott csokit mikor kért. Pedig azt szeretett volna vacsorázni. Már késő este volt, a hold bevilágított az ablakon, de ő éberen feküdt. Sértődött és elégedetlen volt. Haragudott az anyukájára. Hirtelen megzörgették az ablakot. A halványsárga fényben látta, hogy egy törpe bácsi áll kinn, bőrig ázva. A szülei sokszor elmondták, hogy idegeneket nem szabad beengedni a házba, ezért ő meg sem mozdult a paplan alatt. Négy testvére már mélyen aludt.

– Innen látom, hogy fent vagy! Engedj be, szeretném a ruháimat megszárítani! – hallotta kintről.

Mivel nem kapott választ, az idegen tovább próbálkozott.

– Nekem nincsenek gyerekeim, ha megengeded, hogy bemenjek, akkor téged viszlek el magammal Csokivárosba és majd ott annyi csokit ehetsz, amennyit csak szeretnél! – mondta, és közben dörzsölgette a kezeit.

– Nincs is ilyen város! – durcáskodott Picike.

– Ó, tudtam, hogy ébren vagy. De jó, hogy megszólaltál! – mondta az idegen törpe, és arcán kaján mosoly jelent meg.

– Dehogy is nincsen! Én már jártam arra. Csokiból van minden ház, minden kerítés, és minden fa. Fehér csokoládé margaréták nyílnak, mindenki megkóstolhatja őket, aki arra jár. A tavon csoki csónak úszik, fehér csokoládé tavirózsák virágoznak benne. Minden csupa csoki ebben a városban! – folytatta, és elrejtette arcát a vizes fekete köpönyegébe, hogy a kicsi törpe ne lássa, hogy közben vigyorog. Érezte, hogy a terve sikerül, és hamarosan bejut ebbe a házba, amit már olyan régen kinézett magának.

– Ehetek vacsora előtt is csokit? – kérdezte Picike.

– Hát persze, hogy ehetsz.  Amikor akarsz, és amennyi beléd fér. Mondtam már! – vált ingerültté az idegen törpe hangja.

A kicsi törpét nagyon csábította az ajánlat. Kinyitja az ablakot, beengedi az idegent, ő megszárítkozik, azután elviszi Csokivárosba, ottmaradnak egy darabig, annyi csokit eszik, amennyit csak akar, hoz magával a testvéreinek is. Olyan egyszerű! Csak oda kell menni és kinyitni az ablakot. Még mindig haragudott az anyukájára, hogy nem kapott tőle vacsora előtt édességet, sértődöttségében eszébe sem jutott, hogy a szüleit felébressze. Odament az ablakhoz, és kinyitotta. Csak erre várt az idegen törpe! Egy szempillantás alatt beugrott a szobába, fekete ruhájából csak úgy csöpögött a víz, de egyáltalán nem akarta levenni és megszárítani.

– Most aztán maradj csendben, fel ne ébreszd a szüleidet és a testvéreidet, amíg én összeszedem az élelmet a kamrátokból! – suttogta vészjóslóan.

– Segítesz nekem a kocsimat megpakolni, aztán elhajtunk Csokivárosba! – folytatta.

– Vezess a kamrához! – parancsolta.

Nem vette észre, hogy Picike legnagyobb testvére minden szót hall, mert időközben a mozgásra és suttogásra felriadt. Mikor az idegen és a kicsi törpe kimentek a szobából, már készen állt a terve. Fogott egy jó erős szöget, úgy ahogy volt, pizsamában a nyitott ablakon át kiment az idegen autóhoz, és kiszúrta a kerekeit. Közben a legkisebb testvére és a csúnya törpe bácsi pakolták az autót élelemmel. Picike már nagyon megbánta, hogy beengedte az idegent, de félt felébreszteni a szüleit. Pedig még most sem lett volna késő. Ő már nem akart vele sehová sem menni. Nem tudta, mihez kezdjen. Ekkor meglátta a bátyját a kerekek mögé bújva, aki mutatta, hogy maradjon csendben. Mindjárt megjött a bátorsága! Mostmár tudta, mit kell tennie. Amíg a rossz törpe pakolt, ő beszaladt a szülei szobájába, hogy felébressze őket. Apa és Anya azonban már nem aludtak, ők is felébredtek a zajra. Telefonáltak a törpe rendőrségnek, hogy betörő van a házban, és azok már szirénázva közeledtek az erdei törpeház felé. Anya átment a törpe gyerek szobába és bezárta az ablakot, a testvéreit magához ölelte. Picike elmondta, hogy a bátyja kint van az autónál, kiszúrta annak kerekeit. Aztán kis idő elteltével megszólalt:

– Anya ne haragudj, hogy bajba sodortalak benneteket! Én sok csokit szerettem volna! Csak arra gondoltam, milyen jó lesz vacsora előtt jóllakni vele! – mondta.

Az anyukája őt is magához ölelte, és így maradtak egy darabig. A sziréna hangjait meghallva a gonosz törpe menekülni akart a kocsival, Apát, aki időközben kiért hozzá és elkapta, ellökte magától, majd beült az autóba, amely nem tudott elindulni a kiszúrt kerekekkel. Apa beugrott mellé, és fogva tartotta, hogy el ne szaladjon, amíg a rendőrök odaérnek. Mindezt végig nézte a legidősebb törpe gyerek, aki kint rekedt az udvaron.

A törpe rendőrség hamarosan megérkezett. A betörőt átültették a rendőrautóba. Elmondták, hogy már régóta fosztogatja a környék házait, csellel jut be mindenhová, a hiszékeny gyerekek segítségével. Megdicsérték Apát, hogy fogva tartotta. Aztán odamentek a legidősebb törpe fiúhoz, és hősiességéért adtak neki egy törpe kitüntetést. Az egész család büszke volt rá. Mikor elhajtottak a rendőrőrsre, akkor a család jól bezárt ajtót és ablakot, azután nyugovóra tértek.

Reggel mikor a gyerekek felébredtek, egy nagy tálcán rengeteg csokoládé fogadta őket.

– Tessék, itt az összes csokoládé, lehet belőle annyit enni, amennyit szeretnétek! Előre megmondom azonban, hogy a sok édességtől fájni fog a hasatok. Reggeli előtt pedig egyáltalán nem tanácsos! – szólt Anya.

A törpe testvérek közül csak Picike élt a lehetőséggel. Megevett egy törpe táblával, többet nem bírt. Reggelizni nem tudott. A friss kifli, paradicsom, paprika, joghurt és gyümölcsök ottmaradtak a tányérja előtt. Kis idő elteltével fájni kezdett a hasa. Aznap nem tudott játszani, nem tudott enni. Anya nagyon sajnálta őt, de tudta, hogy másnapra kiheveri. Egy darabig nem tudott édességre nézni. Ezentúl mindig tettek az asztalra egy kis porcelán tálkában bonbont, de Picike is csak egyet vett belőle egyszerre, azt is mindig evés után ette meg.

            – Van, aki elhiszi nekünk, amit tanácsolunk, van, aki kételkedik, annak bizony ki kell próbálni, meg kell tapasztalni, hogy igazunk van, vagy nincs – mondta Apa.

– Apa, én hinni fogok abban, amit nekem tanácsoltok! Nektek már van sok tapasztalatotok! – válaszolt Picike, és valahogy most egészen érett törpének nézett ki.