Királyfi a Kívánságok Földjén

Királyfi a Kívánságok Földjén.

            Messze az emberek országaitól a kék tengereken túl, ott, ahol a madár sem jár, volt egy óriási terület, melyet a be nem teljesült kívánságok népesítettek be. Évezredek teltek el, és egyetlen ember sem lépte át a sziklás hegységekkel övezett határt.

            Történt egyszer, hogy a gyémánt kertekkel körülvett királyság uralkodója úgy döntött, hogy átadja a koronáját egy tehetséges királyfinak, annak, aki a lánya kezét elnyeri. Magához hívatta a szép királylányt, és így szólt:

– Nem tudom már viselni az uralkodás terheit, megöregedtem. Válassz párt magadnak kislányom, és ő lesz az utódom. Úgy igyekezz, hogy tizenkét hét múlva megtartjuk a kézfogót!

– Édesapám, teljesítem a kérésedet, egy feltétellel. Ahhoz megyek férjhez, aki valóra váltja legnagyobb kívánságomat – felelte a lány.

– És mi lenne az? – kérdezte az apja.

– Ezt neki kell kiderítenie – válaszolt a lány.

A király bólintott. Azt gondolta, hogy egy ilyen fiatal lány esetében nem nehéz rájönni, hogy mire vágyik legjobban. Hívatta a környékbeli országok királyfiait, előre megüzente nekik, hogy a húsz éves lányának hozzanak ajándékokat, bizonyára közöttük lesz az is, amire leginkább vágyik, mert ahhoz adja férjhez, aki eltalálja, mi a legnagyobb kívánsága és teljesíti is azt. A feladat nem bizonyult nehéznek, jöttek is csőstül a kérők, szebbnél szebb ékszereket, festményeket, szobrokat, ruhákat hoztak. A szép királylány égszínkék szeme egyre reménytelenebbül csillogott, mert ő nem ilyesmire vágyott legjobban. Eltelt a tizenkét hét fele, és egy ifjú sem nyerte el a lány kezét és a koronát. Híre ment az egész világon, hogy van egy fiatal nő, akinek semmilyen ajándék nem felel meg, arany, ezüst, gyémánt, csodaszép kelmék nem keltik fel az érdeklődését. Senki nem tudja eltalálni, mire vágyik a legjobban. Meghallotta ezt a Szeretet országának királyfija. Ő nem ismert lehetetlent. Tudta, hogy a Kívánságok Földjén megtalálja a lány legnagyobb vágyát is. Útnak indult hát. Sivatagokon, magas hegyeken, száz tengeren kelt át, túlélte a forróságot, a viharos szelet, és a nagy esőzéseket, míg végül a hatalmas fehér sziklás hegységhez ért, melyen túl a Kívánságok Földje terült el. Az ereje már fogytán volt, így lepihent egy kicsit. A köveken gyíkocskák sütkéreztek. Az egyik így szólt:

– Királyfi, adj egy morzsát nekem a kenyeredből, hét napja nem ettem!

A királyfi zsebében ott lapult az utolsó szelet, adott belőle. Ezután száz gyíkocska bújt elő, és mindegyik kért egy morzsát. A jószívű fiú elosztogatta az egész karéjt, annyira sajnálta a kicsi állatokat. Alig telt el néhány perc, a gyíkocskák az ennivalótól hatalmas sárkányokká változtak.

– Szolgálatodba állunk, rendelkezz velünk! – mondta az, amelyiknek a szárnyai akkorák voltak, mint a legnagyobb felhő az égen.

- Szeretnék a fehér sziklákon átrepülni a Kívánságok Földjére! - mondta a királyfi.

– Mi sem egyszerűbb ennél! Ülj föl a hátamra! – mondta a felhő szárnyú sárkány.

A királyfi felpattant, és hamarosan a hegy túloldalán találta magát. Tengersok kívánságot látott. Mind arra vártak, hogy beteljesüljenek.  Körbevették az embert, aki, évezredek óta elsőként jutott el hozzájuk.

– Segíts beteljesülni! – kiabáltak mindannyian.

A királyfi meghallgatta őket. Ezer és ezer röpködött a levegőben.

– Senki ne legyen fedél nélkül! Legyen elég gabona! Egészséget a családomnak! Gyógyulást a betegeknek! Ne legyen háború! – hallatszott sokfelől.

– Hogyan teljesítsek ennyi kívánságot? – sóhajtott a királyfi.

– Várj, hívom a többieket! – szólt a sárkány, és olyan fénycsóva áramlott a torkán az égbolt felé, hogy a túloldalon a többiek észrevették, és átrepültek hozzá. Mind a százan segítettek  neki. Miután a legfontosabb kívánságok teljesültek, a fiú a királylányénak a keresésére indult. Egy gyémánt virág mellett üldögélt egy magányos, szerény kérés. A királyfi amint meglátta, megérezte, hogy ez a szép jövendőbelije vágya. Odament hozzá. Leült mellé, és csendesen, hogy meg ne ijessze, megszólította:

– Annak a királylánynak vagy az óhaja, aki a gyémánt kertekkel körülvett királyságban él? – kérdezte.

– Igen.

– Elmondod, mire vágyik?

–Arra, hogy bárcsak az lenne a párja, aki egész életében szeretni fogja.

A királyfi kiásta a gyémántvirágot, az óhajt a szirmai közé ültette. A felhő szárnyú sárkány hátára kapaszkodott, és ezzel a virággal a kezében a lány országába repültek. Éppen jókor, mert a tizenkét hétből csak egy nap maradt.

– Tudom, mi a vágyad királylány! – szólt a királyfi, amint beengedték a lányhoz.

A lány meglátta a gyémánt virágot a királyfi kezében, és benne a vágyait. Ránézett az ifjúra, aki daliás és bátor, őszinte tekintetű volt. A fiú látta a lány szerető tekintetét, szép arcát és kedves mosolyát, ami azon nyomban rabul ejtette őt.

–  Feleségül veszlek, és egész életemben szeretni foglak! – mondta.

– Ez volt a kívánságod lányom? – kérdezte a király.

– Igen, ez. Megtarthatjuk az esküvőt! – felelte a lány.

            A lakodalom három héten át tartott. A fiatal pár elültette a gyémánt virágot a palota kertjébe, és naponta meglátogatta. Az egymás iránt érzett szeretetük olyan erős volt, hogy egy egész életre kitartott. A Kívánságok Földjén gyűltek a kérések, ezért a sárkányok gyakran elvitték őket oda, hogy teljesítsék azokat.