Barion Pixel

A mindig tele pohár


http://mocorgohaz.hu/

       
            A fiú a sivatagban gyalogolt. Igyekezett, hogy minél hamarabb eljusson az oázishoz, de egyelőre annak még nyoma sem látszott.
            A repülőgépre gondolt, mellyel kénytelen volt leszállni. Otthagyta a homokban, ahová minden baj ...

Kép forrása: pixabay.com

       

            A fiú a sivatagban gyalogolt. Igyekezett, hogy minél hamarabb eljusson az oázishoz, de egyelőre annak még nyoma sem látszott.

            A repülőgépre gondolt, mellyel kénytelen volt leszállni. Otthagyta a homokban, ahová minden baj nélkül sikerült landolnia. Nem volt választása, itt kellett talajt érnie, mert viharba kerültek és elromlottak a műszerei. A nap égette a bőrét. Elővette a kulacsát, kortyolt egyet a vízből. Meglötyögtette, érezte, hogy nem sok maradt benne. Haladt előre, de egyre nehezebben lépkedett. Egy sivatagi róka került mellé, szinte a semmiből.

– Te szegény pára, hol jársz itt, ahol a madár sem jár? – kérdezte tőle.

– Az oázis felé tartok, de eltévedtem ebben a homoktengerben – felelte, és vágyakozva nézte a fiú kezében lévő kulacsot.

– Látom, nagyon szomjas vagy! Tessék, idd meg! – szólt a fiú, és odanyújtotta a vizet.

A sivatagi róka elfogadta a kincset, és az utolsó kortyot megitta. Abban a pillanatban átváltozott emberré. A fiú csodálkozva állt mellette.

– Én a sivatag hercege vagyok, egy gonosz törpe sivatagi rókává varázsolt. Az átok akkor tört meg, mikor te az utolsó korty vizedet nekem adtad a kulacsodból – mesélte a herceg.

– Mit követtél el a törpe ellen? – kérdezte a fiú.

– A gonosz törpék összefogtak és megtámadták a hercegséget, el akarták rabolni a nővéremet. Én megvédtem őt, majd elkergettem őket. Még aznap éjjel visszatértek, és álmomban varázsport szórtak rám, sivatagi rókává változtattak – felelte a sivatagi herceg.

– A nővéredet nem keresték? – kérdezte a fiú.

– De igen, keresték. Mi azonban az első támadásuk után biztonságos helyre vittük, így nem találták meg.

– Most hol van? – kérdezte a fiú.

– Ha elmondanám neked, akkor többé már nem volna a hely biztonságos! – mosolygott a herceg.

A nap egyre magasabban járt, a hőség csaknem elviselhetetlenné vált. A fiú és a herceg egymás mellett bandukoltak.

– Nem sokára elérjük az oázist. Ott a mi hercegségünk. Köszönöm, hogy megmentettél, és ember lehetek ismét! – mondta a herceg.

Valóban, néhány pillanat múlva kirajzolódtak a város körvonalai. Igazi édenkert felé tartottak. Mikor odaértek, narancsillat csapta meg az orrukat. A fák roskadoztak a gyümölcstől. A fiú szedett egy párat, és mikor a finom édes narancslé szétáradt a szájában, erőre kapott. Odanyújtott egyet a hercegnek is, így hamarosan ő is a régi formáját mutatta. A város széléről befelé gyalogoltak, mikor egy tevét vezető fiatalember meglátta őket, és örömében felkiáltott:

– A mi hős hercegünk él! De jó, hogy újra látom!

Azzal odasietett hozzá, és felajánlotta a tevéjét. A herceg és a fiú elfogadták, és a hátán érkeztek meg a palota elé.

Az alattvalók között gyorsan elterjedt a hír, hogy hazatért az ifjú herceg, akit halottnak hittek. Hatalmas ünneplésbe kezdtek, boldogok voltak, hogy ismét közöttük lehet. A herceg elmondta, hogy őt a gonosz törpék varázslatából a fiú mentette ki, mikor az utolsó korty vizet neki adta.

Időközben megérkezett az édesanyja, aki végighallgatta a történetet, és hálásan megköszönte a fiúnak az önzetlenségét. Az eseményeket azonban nem csak az alattvalók és a királyné követte, hanem a herceg nővére is. Ő a palota legmagasabb pontján, a századik toronyban ült, lehúzott redőnyök mögött, ide rejtették el a törpék elöl. Hirtelen felpattant, nem állíthatta meg senki, nem bírt tovább ücsörögni, szerette volna az öccsét látni, rohant lefelé a lépcsőfokokon, melyekből rengeteg volt, de lassan azért elfogytak, és ő viharosan megölelhette a bátyját.

Mikor a testvérek kibontakoztak egymás öleléséből, a hercegnő tekintete találkozott a fiúéval, és mintha villámcsapás érte volna őket, úgy álltak ott mind a ketten. A lány kreol bőre, fekete haja, és a mélykék szempár rabul ejtette a fiút. A fiú fehér bőre, barna haja és tengerzöld szeme pedig azonnal fogva tartotta a lányt. Abban a pillanatban eldőlt a sorsuk, ők bizony egymásnak voltak teremtve. Reggelig beszélgettek, és ezalatt sikerült megismerniük egymást. Úgy döntöttek, hogy együtt maradnak. A fiút erősen marasztalta az egész hercegi család, de őt visszahívta a kötelesség a hazájába, ahol dús legelők, bő vizű források és magas hegyek várták. Az ő királysága itt terült el, ezen a vidéken. A fiú bevallotta, hogy amint hazatér, királlyá koronázzák, és azt szeretné, ha a sivatagi hercegnő lenne a királyné az oldalán. A lány családja beleegyezett a házasságukba. Mikor útnak indultak, a herceg egy poharat adott a királyfinak.

– Ezt kapod tőlem ajándékba, mert megmentettél attól, hogy sivatagi rókaként éljem le az életem. Nem akármilyen pohár ez. Akármennyit iszol belőle, mindig tele lesz. Ez emlékeztessen arra, hogy nekem adtad az utolsó korty vizedet – mondta a herceg.

A királyfi szépen megköszönte az ajándékot, majd teveháton és hatalmas kísérettel a repülőhöz indultak. Mikor odaértek, a fiú csodálkozva látta, hogy a sivatagi műszerészek időközben megjavították a gépet. Éppen beszálltak, mikor megérkeztek a gonosz törpék, mert még most is nagyon szerették volna a hercegnőt elrabolni. A királyfi beindította a motort, és a repülő felszállt, hátrahagyva őket. Az ablakból még látták, hogy a törpék hanyatt-homlok menekülnek az ismeretlen madár elöl, mert annak hitték a gépet.

– Ezek sem jönnek többé erre! – nevette őket a sivatagi herceg.

            A királyfi és a sivatagi hercegnő hamarosan egybekeltek. A fiú szülei egy mindig tele tányérral ajándékozták meg őket, melyet a mindig tele pohárral együtt az asztal közepére tették, így aztán ételre, italra nem volt gondjuk sohasem. Egy tányérból ettek, egy pohárból ittak, sosem szomorkodtak, mindig boldogok voltak.

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

PRÉMIUM Kovácsné Demeter Monika Iringó Prémium tag

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások