A gondterhelt Mikulás

A gondterhelt Mikulás.

            A felhők fölötti legfényesebb csillagon állt a Mikulás háza. Ez egy szerény, de otthonos kis épület volt, melynek kertjében épült fel az Ajándékgyár. Itt dolgoztak azok a manók, akik elkészítették a gyerekek ajándékait december hatodikára. Ebben az évben nagyon jól haladtak a munkával, így már november végére elkészültek a gyártással, és az összes meglepetés csomagolásra várt.

            A Mikulás minden este meglátogatta a rénszarvasokat, hogy jó éjszakát kívánjon nekik. Ilyenkor mindig leült egy percre a házukban, és beszélgettek egy kicsit. Bőven akadt mondanivalójuk egymásnak, az ünnepekről, a gyerekekről, vagy arról, hogy a manók hogy haladnak az ajándékokkal. Egyik ilyen estén a Mikulás megvacsorázott, és így szólt a feleségéhez:

– Ma tovább maradok a rénszarvasoknál, mert meg kell beszélnem velük az idei útvonalat! Tavaly óta sok gyerek elköltözött, sokan felnőttek, és sok új kisbaba született! Egész más a címlista, mint tavaly volt – magyarázta Télanyónak.

– Maradj nyugodtan, nézzétek át a teendőket alaposan, addig én átszaladok a gyárba, és kiválasztom a csomagolóanyagokat! Az idén sok szép új Mikulás zacskót készítettünk! Átnézem őket, nehogy hibásak legyenek! Még kiszóródik belőlük a csokoládé, mogyoró, dió és aszalt gyümölcs út közben, ha lyukasak! – felelte Télanyó.

A Mikulás bólintott, felállt az asztaltól, felvette a kabátját, és elindult a rénszarvasok házába. Mikor belépett, a kilenc rénszarvas egyáltalán nem fogadta olyan kitörő örömmel, mint máskor.

– Mi történt veletek? Mi bajotok van? – kérdezte tőlük.

Rudolf, a piros orrú rénszarvas szólalt meg először:

– Hallottuk, hogy az idén sokkal hidegebb lesz, mint tavaly. Nincs kedvünk a szánt húzni ekkora fagyban! – mondta.

– Akkora ködöt jósoltak, amiben eltévedhetünk! – tette hozzá Üstökös, a kitűnő tanuló rénszarvas.

– Lefagy a szarvunk! – tódította Ágas, a legszebb szarvú.

– Táncolni sem lehet a felhőkön! – panaszkodott Táncos.

– Nem lesz kedvünk játszani sem út közben! – siránkozott Csillag, és megtelt a szeme könnyekkel.

– Ki fog engem megölelni, ha mindenkinek rossz a kedve? – aggódott Íjas, aki minden percben szeretetre vágyott.

– Akkora lesz a köd, hogy még én sem találok el a gyerekekhez! – mondta félve Villám, aki egyébként a Mikulás iránytűje volt.

– Még versenyezni sem lehet ilyen rettenetes időben! – szólt Táltos, a világ legjobban repülő rénszarvasa.

– A hó elborít majd mindent, még én sem tudok vágtázni benne! – elégedetlenkedett Pompás, a kecsesen járó rénszarvas.

A Mikulás arca egyre gondterheltebbé vált. A kilenc rénszarvas eddig minden évben várta, hogy elrepíthesse az ajándékokkal telt szánt a gyerekekhez. És tessék, most egyiknek sincs kedve hozzájuk menni. Mitévő legyen? Gondolkodott egy percig, aztán így szólt:

– Ebben az évben nincs kedvetek a gyerekekhez elhúzni a szánomat. Igen, köd, fagy, hó, rossz idő várható. Csakúgy, mint minden évben. Évezredek óta ilyen a tél a Föld nagy részén. Mégis mindig úrrá lettünk rajta. Hát jó. Akkor megyek Télanyóval és a manókkal!

– Ők nem is tudnak szánt húzni és repülni vele a levegőben! – ellenkezett Rudolf.

– Motoros szánt készítünk! Van rá egy hetünk! – vágta rá a Mikulás.

A kilenc rénszarvas ijedten nézett rá. Szóval őket kihagyná a Mikulás az ajándékozásból! Megoldaná nélkülük az egész ünnepet! Ők maradhatnának a házikójukban, miközben a gyerekek csillogó szemekkel bontják ki lent a Földön az ajándékaikat. Nem, ezt nem akarja egyikük sem! Néhány percig csendben álltak. Először a piros orrú Rudolf szólalt meg:

– Motoros szánnal mégy? Minket itthon hagysz? Nem láthatjuk az idén a gyerekek örömét? – kérdezte.

A Mikulás gondterhelt arca lassan megváltozott. Most értette meg, hogy a kilenc rénszarvasra az ünnep előtti ijedtség jött rá. Akarnak ők vele menni, csak egy kis bíztatásra várnak.

– Csak akkor megyek motoros szánnal, ha ti nem akartok velem tartani! Minden gyerek titeket vár, rólatok is szól ez az ünnep! Nézzétek, itt egy levél, amelyben egy kislány írja, hogy szeretné Íjast megölelni! Egy másik, amelyben egy kisfiú Csillagot említi, mert ő a kedvence közületek! De van, akinek Üstökös, Ágas, Táncos, Táltos, Pompás, vagy Villám a legkedvesebb rénszarvasa! De te sem maradsz ki Rudolf! Rengetegen akarnak téged látni! – sorolta a Mikulás.

A rénszarvasok szeme elkerekedett. Ezek szerint a gyerekek mindenkit várnak közülük. Nem csalódhatnak bennük! Eloszlott a rideg időtől való félelmük, szerették volna, ha ők vihetik el a Mikulást a Földre, úgy, mint sok-sok éve mindig.

Ebben a pillanatban Télanyó nyitott be a házba.

– Nézzétek, milyen szépek az új, piros zacskók! Itt vagytok rajta mind a kilencen! – mutatta az ajándék zsákot, melyet egy rajz díszített, és ez azt ábrázolta, ahogy a Mikulás szánját húzza Rudolf, Csillag, Pompás, Ágas, Üstökös, Táltos, Táncos, Villám és Íjas.

A rénszarvasok nagyon meghatódtak. Igen, valóban, nélkülük elképzelhetetlen december hatodika. Nem érdekelte már őket a rossz idő, a hideg, a fagy, a köd, a hatalmas hó, csak arra tudtak gondolni, hogy végre láthatják a gyerekeket, akik várják őket odalenn a Földön.

– Mikulás, ha megengeded, az idén is mi húzzuk a szánod! – szólalt meg a piros orrú Rudolf.

– Nagyon örülök, hogy így döntöttetek! Ne aggódjatok, együtt mindent megoldunk, és ott lesznek az ajándékok a gyerekek cipőjében, ablakában, otthonában, mindenkinek odatesszük, ahová kérte! – ígérte a Mikulás, és mindannyian egyetértettek vele.

            Hamarosan eljött a nap, mikor megjelent az égbolton egy szánkó, melyet kilenc szarvas repített a föld gyerekeinek otthona felé. A köd, a fagy, a hideg és a hó nem akadályozta meg őket abban, hogy mindenkit megtaláljanak. A gyerekek kipirult arccal bontották ki az ajándékokat, és némelyeknek sikerült találkozni a kilenc szarvassal és a Mikulással is. Akik nem látták őket, azok sem keseredtek el, mert remélték, hogy a következő évek valamelyikén biztosan megpillantják a téli égbolton, a csillagok között szállva őket.