A kisfiú és a csillag

A kisfiú és a csillag.

            A kisfiú már az ágyacskájában feküdt. Szép nyári este volt, ragyogtak a csillagok az égen. A nyitott ablakon keresztül egy különösen nagyon közelinek tűnt. A kisfiú ezt a csillagot figyelte. Egyáltalán nem volt álmos, pedig már két mesét is elmondott az anyukája mielőtt lekapcsolta a villanyt és kiment a szobából. Arra gondolt, hogy milyen jó volna látni onnan a magasból mit csinálnak most a barátai és hogy megpróbál beszélgetni ezzel a csillaggal, hátha megtudja tőle.

– Szia Csillag, te látod mit csinál a nyuszim a kertben? – kérdezte.

A csillag örömében még fényesebb lett, már sok este benézett ennek a szobának az ablakán és nagyon megszerette ezt a kisfiút.

– Igen, látom a nyuszid, a ketrecében répát rágcsál. Még nem alszik ő sem. Ha jól lakott, biztosan elnyomja az álom.  Fáradtnak tűnik – súgta.

– Tudod kik a barátaim? – érdeklődött a kisfiú.

– Igen, tudom. Láttam őket hazamenni a szülinapodról tegnap este. Én éppen akkor jöttem a házatok fölé. Ha jól emlékszem öten voltak, a szüleik jöttek értük este. Olyan szép volt a sok léggömb a kertetekben, szép színesek, egy hosszú madzaggal kötötte őket valaki a hintátok állványára. Csak úgy szálltak a szélben, gyönyörködtem bennük! – lelkendezett a csillag.

– Igen, Apa kötötte oda őket. De most ne a színes léggömbökről mesélj, hanem a barátaimról!  – kérte a kisfiú.

– Szeretnéd, ha benéznék az ablakukon és elmondanám, hogy éppen mit csinálnak? Na jó, nem bánom – egyezett bele a csillag. Csendesen, hogy ne zavarjon senkit belekezdett:

– A szőke szeplős kisfiú hallgatja a mesét. Az anyukája egy nagy könyvből olvas. Várj csak, épp most fejezte be! Puszit adnak egymásnak, az apukája is benyit az ajtón, elköszön, lekapcsolja a villanyt, és én úgy látom, pillanatokon belül el fog aludni ez a kis barátod.

Nézelődök tovább. A barna hajú, zöld szemű gyerek sír, nem akar lefeküdni. Az anyukája előveszi Pókembert és odafekteti az ágyba. Szerintem ez a kis barátod is hamarosan megvigasztalódik, és szépen elalszik Pókemberrel együtt.

– Nekem is van Pókemberem! – szakította félbe a csillagot a kisfiú.

– Látom! – mosolygott a csillag.

– Nézzem meg azt a három barátodat  is akiket a jégkorong edzésről ismersz? – kérdezte.

– Igen!!! – válaszolta a kisfiú.

– Egyikőjük úgy látom, már alszik. Szépen elpakolta a játékait és a könyveit, nagy rend van körülötte, ő pedig békésen szuszog. Most belép az apukája az ajtón, megigazítja a takaróját és megpuszilja a homlokát.

A legmagasabb fiú a barátaid közül egy szobában van a testvérével. Úgy látom, ők még nem alszanak, sugdolóznak. Ó, úgy hallom ők az erdőn voltak ma a szüleikkel és láttak mókust, amint felszalad a fa törzsén a kiránduló emberek elől, kiskacsákat a mesterséges tó vizében amint az anyjuk körül úszkálnak. Most benyit az ajtón az anyukájuk, kéri őket, hogy aludjanak, mert késő van már.

Megnézem a fekete hajú barátod. Ő még most mossa a fogát. Látom, a meséskönyvet már feltették a polcra, biztos már elhangzott az esti mese. Lefekszik az ágyba és szinte azonnal lecsukódik a szeme. A szülei benéznek hozzá és mosolyogva látják, hogy már el is aludt.

Csendesek a játszóterek, minden gyerek otthon van. Az utcán kigyulladtak a fények, de egyáltalán nincs olyan forgalom, mint nappal. Mi csillagok és a Hold is fent van az égen. Mi is vigyázunk az emberekre, amíg alszanak, adunk éjszakai fényt nekik. Mikor reggel felébredsz kisfiú, én már nem leszek itt, de esténként, ha felnézel az égre, megtalálhatsz. Aludj jól és álmodj szépeket!

            A csillag mire befejezte a mondatot, már hallotta a kisfiú egyenletes szuszogását és nézte egy darabig a mosolyt az arcán. Még vetett egy pillantást a nyuszira és látta, hogy ő is befejezte a vacsorázást és mély álomba merült.

Mivel mindent rendben talált a környéken, a csillag elégedetten, szó nélkül tovább ragyogott az égen.