Korsóval az úton


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

            Egy kislány sietett a hegyi úton a friss vizű forrás felé, kezében korsót tartott. A kis házat, ahol lakott, messze maga mögött hagyta már. Arcát a kora reggeli napsugarak cirógatták, a fény narancssárga színbe öltöztette az alvó növényeket...

Kép forrása: pixabay.com

            Egy kislány sietett a hegyi úton a friss vizű forrás felé, kezében korsót tartott. A kis házat, ahol lakott, messze maga mögött hagyta már. Arcát a kora reggeli napsugarak cirógatták, a fény narancssárga színbe öltöztette az alvó növényeket. A szokatlanul enyhe decemberi időben százával röpködtek a madarak, hangos csicsergésük betöltötte az egész környéket.

            A vízcsobogás egyre közelebbről hallatszott. A kislány hamarosan odaért, és megmerítette a korsót. Néhány percre megállt, megpihent egy kicsit. Szerette az erdőt, a hegyeket, már évek óta itt élt a családjával, a város zajától messze és az emberektől távol. Apa itt kapott munkát, szívesen vállalta, bár nem gondolta akkor, hogy a rokonoktól így eltávolodnak. Az erdei utakon nehéz volt közlekedni, az ő erdészeti terepjárója könnyen megtett nagy távolságokat, de a személyautókkal csak döcögve lehetett haladni.

A kislány elindult hazafelé. Gyakran dúdolgatott magában, most is eszébe jutott egy régi dal, és azt énekelte halkan. Hirtelen erőlködő motor zaja hasított a levegőbe, majd pillanatokon belül csend lett, ezért szaporázni kezdte a lépteit, mert arra gondolt, hogy valaki elakadt a kocsijával, és talán segítségre szorul. Nem sokára előbukkant az autó, mely körül tanácstalanul álldogált két felnőtt és két gyerek. Öröm és ijedtség egyszerre járta át a lelkét, mert régen látott unokatestvérei és a szüleik felé közeledett.

– De jó benneteket látni!  Mi történt veletek? Hogy segítsek nektek? – hadarta egymás után.

A két kisfiú arcán öröm suhant át, mikor meglátta őt, és odaszaladtak. Megölelték egymást, és a gyerekek egymást túlkiabálva sorolták:

– Már nagyon régen találkoztunk, anyának hiányzott a testvére, nekünk pedig te! Apa tegnap azt mondta, ma megkeressük az erdei házat ahol éltek, és hajnalban útra keltünk. Mikor letértünk a betonútról, már egyre nehezebben haladtunk, most pedig teljesen lerobbant az autónk!

– Nagyon közel van a házunk! Gyertek, odavezetlek benneteket! – szólt a kislány, azzal a korsóval a kezében könnyű léptekkel elindult. Nyomában két kisfiú és a szüleik haladtak. Kicsit megilletődötten nézték a téli erdőt, az utat, melynek végén ott állt a kicsi ház. Beléptek az ajtón, és a kislány anyukája már szaladt is elébük.

– Épp rátok gondoltam! Annyira hiányoztatok! – mondta, és megölelte a két gyereket, majd a szüleiket.

Leültek a szobában, és az asszony üdítőket hozott a vendégeknek.

– Kérhetek inkább a korsóból vizet? – kérdezte az egyik kisfiú.

– Persze, hozom! – mondta a kislány, és kiment az edényért, majd töltött a friss forrásvízből.

– Mi is ebből szeretnénk! – mutattak a többiek a korsóra.

Az erdei forrás vizében friss erő rejlett. Aki egyszer belekortyolt, nem akart többé mást inni.

Beszélgetés közben a két család elfogyasztotta az egészet. Később a férfiak beültek az erdészeti terepjáróba és elindultak az elakadt autót megjavítani, mire visszatértek, az asszonyok megfőzték az ebédet. Ebéd után elbúcsúztak egymástól, és hazaindultak.

A kislány úgy érezte, hogy újra nagyon egyedül maradt. Eddig az erdő és a csend kitöltötte a napjait, de most, hogy elmentek az unokatestvérei, hatalmas űr maradt utánuk.

– Hamarosan visszatérnek, ne bánkódj! – mondta az édesanyja, mikor látta, hogy vigasztalhatatlan.

Telt-múlt az idő, a kislány minden nap elment vízért a forráshoz. A hazafelé úton folyton várt a motorzajra. Már éppen arra gondolt, hogy többé nem jönnek hozzájuk az unokatestvérei, mikor hazaérve egy ismeretlen terepjárót látott a kis ház előtt. Beszaladt az ajtón, és a fiúk ott ültek a nappaliban, a szüleikkel együtt. Volt nagy öröm! Hát még mikor kiderült, hogy nyaralót vesznek a környéken! Akkor aztán annyiszor találkozhatnak, amennyiszer csak szeretnének!

– Miért döntöttetek úgy, hogy itt vesztek nyaralót? – kérdezte a kislány a fiúkat.

– Mert szép ez a környék! – mondta az egyik.

– Mert így gyakrabban találkozhatunk! – szólt a másik.

– Mert itt mindig forrásvizet ihatunk! – mondták mindketten.

            A kislány kiment a korsóért és mindenki poharát teletöltötte friss vízzel, melyben ott rejlett az erő, ami visszahozta az unokatestvéreit, ami felébresztette a bennük szunnyadó szeretetet.

 

 

           

           

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!