Színes pillangókról álmodtam

Színes pillangókról álmodtam.

            A leeresztett redőny résein bekukucskált a nap. Egy kisfiút látott az ágyban fekve. Arcán halvány mosollyal ébredezett. Az ajtón belépett az anyukája.

            – Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdezte, miközben örömmel vette észre, hogy a fia vidámabb, mint az utóbbi napokban bármikor.

– Nagyon jól! Színes pillangókról álmodtam! – válaszolt a kisfiú. Anya leült az ágy szélére.

– Meséld el nekem, jó? – kérte.

A gyerek visszagondolt, és pár pillanat alatt lepergett a szeme előtt az egész történet. Egy réten járt, melyet rengeteg mezei virág tarkított. A rét egyik oldalán magas hegyek nyúltak a magasba. Oldalukban néhol egy-egy fehér kő látszott, de egyébként fenyőfák nőttek rajta. Sok– sok toboz, mint megannyi barna gyertya függött rajtuk. Alattuk vastag tűlevél szőnyeg borította a földet, puhán lehetett rajta lépdelni. A rét mindkét oldalán patak folyt, pisztrángok úszkáltak bennük. Egy-egy fahíd vezetett innen a sűrű erdőbe, ahol manók és tündérek élték a mindennapjaikat. A réten nagyon sok színes lepke szállt. Bordók, kékek, sárgák, barnák, és fehér vagy fekete csíkkal díszített ruhát hordtak. A manóké a fekete csíkkal díszített, a tündéreké a fehér csíkkal díszített pillangók voltak. Hívó szavukra odaszálltak hozzájuk, és engedték, hogy felüljenek rájuk. Ilyenkor arra repültek, amerre irányították őket. Általában gyümölcsért, vízért indultak, apró kis kosárkákban vizes kancsót és szamócás edényt hoztak magukkal. Mikor ezek megteltek, indulhattak a házaik felé, és a lepkék a nap további részét virágról-virágra szállva tölthették. Az egyik bordó lepke észrevette, hogy ő a kisfiú álombeli képén szerepel. Ezért odarepült hozzá, és megkérdezte tőle:

– Szeretnél velem szárnyalni? Gyere, ülj fel! – mondta, és a gyerek akkorává változott, mint egy pici tündér vagy manó. Felszállt a bordó pillangóra, és együtt repültek a szamócás hegyoldal felé. Ott leereszkedtek, ették a pirosló gyümölcsöt. Nem sokára megérkezett egy sárga pillangó, mely egy kicsi manót hozott. Ő megszedte a szamócás edényét, közben megismerkedett a kisfiúval.

– Azért vagy ilyen sápadt, mert régóta fekszel a szobádban?  Mi történt veled? – kérdezte a manó.

– Beteg lettem, lázas voltam és gyógyszert szedtem. Itt köztetek most nagyon jól érzem magam! – felelt a kisfiú. Te nem szoktál megbetegedni? – kérdezte.

– De igen, szoktam, olyankor a manó doktor gyógyfüvekből teát főz nekem, és hamar meggyógyulok – válaszolt a manó.

– Nekem is adnál belőle? – érdeklődött a gyerek.

– Hát persze! – felelt a manó. Gyere utánam! – szólt a bordó lepkének, és felszállt a sárgára, megvárta, míg a gyerek is felül, aztán elvezette őket a manó doktor bácsihoz. Ott kaptak egy nagy csésze finom teát, amit lassan kellett kortyolgatni.

Az erdő csendjét egy csilingelő hang törte meg:

– Hol vagy bordó pillangó, gyere értem, megyünk vízért!

A kisfiúval a hátán a lepke odaszállt a tündérlányhoz. 

– Vendégünk van, megmutattam neki a környéket! Remélem nem bánod!

A pici kis tündér örült az ismeretlennek. Szívesen elbeszélgetett vele. A bordó pillangó elbírta mind a kettejüket, így együtt szálltak a forráshoz, ahol a legtisztább víz folyt a környéken.

– Ez az egészség forrásvize. Igyál belőle! – szólt a pici lányka. A kisfiú két tenyerét összezárta, azt töltötte meg, majd nagyokat kortyolt belőle. Miután teleöntötték a vizes kancsót, a pillangó elszállította őket gombát szedni. Ott aztán a manók és tündérek sokasága gyűjtötte az ebédnek valót. Rengeteg színes pillangó várta, hogy befejezzék a gyűjtést. Mindenki érdeklődve és kedvesen fogadta a vendéget. Mikor az összes kiskosár megtelt, a sok bordó, kék, sárga, barna lepke visszavitte őket az erdőbe. A kisfiút a tündérke meghívta magukhoz ebédre. A tündérház ebédlőjében a tündércsalád szívesen fogadta őt, és az együtt elfogyasztott étel után kérték, hogy máskor is jöjjön el hozzájuk. Ekkor azonban csiklandozta valami a gyerek orrát, és ahogy odanyúlt, már az ágyában találta magát.

–  Elmeséled nekem, hogy miről álmodtál? – kérdezte Anya, aki még mindig az ágy szélén ülve várta, hogy a kisfia beszámoljon neki.

– Igen. Színes pillangókról, rétről, hegyekről, manókról és tündérekről álmodtam. Adtak nekem gyógyfű teát, hogy gyorsabban meggyógyuljak. Ittam az egészség forrásából is! – felelt a gyerek.

– Ó, nagyon szép és érdekes lehetett! – mosolygott Anya. Aztán megmérte a kisfia lázát, és már hőemelkedése sem volt.

– Úgy látom, meggyógyultál! Aki színes pillangókkal álmodik, az gyorsan gyógyul! – mondta nevetve.

– Reggeli után sétálunk egyet! – folytatta.

            Mikor lementek a parkba, két fehér pillangó repdesett föl és alá. A közelükbe érve az egyik odasúgta a gyereknek:

– Örülök, hogy használt a manók teája, és az egészség forrásának vize! Hírül viszem a tündéreknek, hogy meggyógyultál!

Miután ezt elmondta, felszállt a magasba, és pillanatok alatt eltűnt társával együtt a messzeségbe. A kisfiú hosszan nézett utánuk, és arra gondolt, máskor is megkeresi a színes pillangókat az Álmok Birodalmában.