Kislány a szivárványon

Kislány a szivárványon.

            Ragyogott a nap, aztán hirtelen elkezdett hullani a frissítő eső. A nagy meleg miatt ennek nagyon örültek a fák, virágok és az emberek is. Róza kint állt a kertben és felkiáltott:

– Anya, Apa, gyertek ki gyorsan, szivárvány!

Széttárta karjait, arcát az ég felé fordította és élvezte, ahogy a vízcseppek végig peregnek rajta. Közben elkezdett körbe-körbe forogni, nagyokat nevetett. Gyönyörű színekben pompázott a szivárvány, látott benne vöröset, narancsot, sárgát, zöldet, kéket és ibolyát.

–  De jó lenne a szivárvány tetején lenni! – gondolta.

Hopp, egy pillanat múlva érezte, hogy két oldalról madarak fogják meg őt és hóna alá nyúlva csőrükkel emelik föl, föl a magasba.

– Ezek a meseszép fehér hattyúk olvastak a gondolataimban – mondta ki hangosan.

– Igen Róza, ismerjük a gyerekek vágyait, halljuk a kívánságaikat és teljesítjük őket, ezért vagyunk mesemadarak, nem pedig hattyúk, bár hasonlítunk rájuk – válaszolták.

Miközben egyre közelebb értek a szivárványhoz, a kislány jól szétnézett, már egészen aprónak tűnt a kis kert, ahonnan felemelték.

Nagyon rövid idő múlva a mesemadarak ráültették a szivárvány tetejére, a vörös fénycsóváról lógathatta a lábát. Már nem is lepődött meg azon, hogy nevetgélést, csacsogást hallott mindenhonnan, sok-sok gyerek ült körülötte a szivárvány minden egyes színén többen.

Úgy látszik, nem csak az én kívánságom volt – gondolta.

Minden gyerek kezében olyan színű léggömb volt, mint amilyen színén ült a szivárványnak. Kisvártatva egy színes mesemadár vörös léggömböt adott Róza kezébe.

Szállt, szállt a magasba a sok vörös, narancs, sárga, zöld, kék és ibolyaszínű léggömb.

– Milyen szép itt! De jó, hogy megláttuk ezt a szivárványt! Milyen jó nekünk, hogy jöttetek értünk és felhoztatok ide mesemadarak! Ó, én látom innen a házunkat, ahol lakunk!  –hallatszott innen is, onnan is.

Róza jól megfigyelte a színes mesemadarat, nagy volt és erős, a tollai a szivárvány színeiben pompáztak, a tekintete jóságosan és vidáman csillogott.

Odaszállt a kislányhoz, és így szólt:

– Én már hallom, ahogy anyukád és apukád szólít téged, nagyon aggódnak érted. Gyere, hazaviszlek gyorsan, mindjárt eláll az eső és eltűnik a szivárvány – azzal a hátára ültette a kislányt és egy szempillantás alatt lent is voltak azon a helyen, ahonnan a két fehér mesemadár elvitte őt.

A kislány a földön feküdt és ahogy kinyitotta a szemét a szüleit látta, amint leguggolva beszélnek hozzá:

– Megszédültél kicsim, ahogyan körbe-körbe forogtál az esőben – magyarázta Apa.

– Megütötted magad? – kérdezte Anya.

– Nem, nem, jól vagyok! Olyan szépet láttam! Ültem a szivárvány tetején egy léggömbbel. Hol a léggömböm? – kérdezte.

– Mégis beütötted a fejed kislányom! Gyere, beviszlek és lefektetlek – mondta az anyukája.

            Róza mosollyal az arcán aludt el. Vörös rózsáról, narancs szirmú napraforgóról, zöld fenyőfáról, kék vizű tengerről, kisibolyáról és sok-sok színes léggömbről álmodott.