Galambfészek az erkélyen

Galambfészek az erkélyen.

            A társasház első emeletének legszélén elhelyezkedő lakásban élt egy kis család. Az erkély a játszótérre nézett, ahol sok lombos fa bólogatott egy kis szélfuvallatra. Az ablakból úgy tűnt, mintha egy parkerdő közepén állna az épület, ahová hintát, mászókát és homokozót építettek a gyerekeknek. Egy hosszú sétány kígyózott az úttest felé, melynek vége nem látszott, csak a két oldalán elterülő tarka virágos kiskertek.

            Egyik reggel Anya kinézett az ablakon, és suttogva szólt a gyerekeknek:

– Gyertek ide, nézzétek, az erkély korláton ott ül egy galamb!

A két kisfiú gyorsan odaszaladt, és tényleg, csőrében egy gallyal csücsült a szürke galamb a fekete rúdon.

– Mit csinál itt? – kérdezte a kicsi fiú.

– Szerintem fészket fog építeni – felelt Anya.

– Igen, és mi innen nézhetjük, hogyan épít házat a galamb! – mondta a nagyobb kisfiú.

– Valóban, így lesz. De vigyáznunk kell, hogy ne zavarjuk őt! – intette Anya.

– Mi vigyázunk! – ígérték a gyerekek.

Innentől fogva az életük része lett a kis szürke galamb. Naponta többször is megnézték, hogyan halad a fészek építésével. A korláton két virágláda függött, az egyiknek a sarkát választotta a szürke galamb fészekrakáshoz. Mielőtt így döntött, jól szétnézett a környéken. Látta, amint Anya délelőttönként boltba megy a gyerekekkel, azután pedig a játszótéren maradnak akár több órára is. A két kisfiú mindig jól megnézte őt, ha arrafelé repült, kedvesen integettek neki, úgy érezte, szívesen megismernék közelebbről. Most, hogy fiókákat szeretett volna, bízott benne, hogy ebben a virágláda csücsökben jó helyük lesz. Nem áztak, mert a fejük fölött a félig nyitott erkélyen volt tető. A szőke és a nagyobb barna hajú kisfiú biztosan szeretni fogja a kisgalambokat is! – gondolta. Látta azt is, hogy szárító kötelet húztak ki, arra szokták teregetni a nedves ruhákat, elég gyakran használták. Nem bánta ezt sem. A párja óva intette az emberektől, de ő meggyőzte, hogy az itt lakók szívesen veszik a társaságukat. Ez így is történt.

– Most közelről fogjátok látni, hogyan épít fészket, hogyan rak tojást, és hogyan tanítja repülni a fiókáit a galamb. – mondta Apa, mikor hazaérkezett a munkából. Mindannyian érdeklődve figyelték az eseményeket.

Lent a játszótérről egy cica szüntelenül leste a madarakat, de az első emeletre nem tudott felmászni.

– Ugye milyen biztonságos ez a hely? – szólt a galamb mama, mikor elkészült a fészek.

– Ne félj, csak kiteregetem a ruhákat! – ismételgette Anya mindannyiszor, mikor kiment az erkélyre teregetni.

Egyáltalán nem félt a galamb. Ült a tojásokon, már költötte őket. Hagyta, hogy a két kisfiú közelről megnézze.

Egyik reggel a gyerekek három galambfiókát találtak a fészekben. Az anyukájuk elment élelemért. Hamarosan visszaérkezett, és megtömte a nyitott csőröket. Ezután naponta így zajlott a reggel. A kisfiúk az ablakból nézték a fiókák reggelizését, csak azután mentek ők is enni.

– De aranyosak! – sóhajtották többször is, és igen, tényleg nagyon kedvesek voltak. Eső nem áztatta, szél nem rázta, macska nem kapta el őket, biztonságban élhettek.

– Ó, nézd, a szomszéd fára átrepült a mama galamb! – kiáltotta az öccsének a kisebb gyerek.

– Tényleg, hívja a fiókáit, figyeld! – szólt az öccse.

A galambfiókák próbálgatták a szárnyukat, azután ügyetlenül átrepültek a nagy fára. Szerencsére sikerült nekik, mert bizony a cica lent a fa törzsénél most is lopakodva leste őket.

Így csodálták a galamb családot a gyerekek néhány napig. Néha Apa és Anya is odajött, elgondolkodva nézték, milyen gyorsan eltelt az idő, lám, nemsokára elhagyják a kicsik a fészket. Egy nap mikor felébredtek, hallották a kisebb fiú hangját:

– Gyere, eltűntek a galambok a fészekből! – hívta a bátyját az ablakhoz.

Mindketten kimentek az erkélyre. A fészek üresen állt. Kirepültek a fiókák, elszállt az anyjuk is.

Elszomorodtak. Anya odalépett melléjük, és ő is elveszítette a jó kedvét néhány pillanatra. Aztán elmosolyodott.

– Gyertek, menjünk játszani, használjuk ki az időt, hiszen mind együtt vagyunk!– mondta.

– Hívjátok Apát is! – szólt, és már nevetett.

– Ma kirándulunk! – döntötte el Apa.

– Hozzatok labdát, tollast, kimegyünk a Nagyrétre! – folytatta.

Beültek a kicsi kocsiba, kimentek a szabadba és együtt játszottak. A gyerekek titkon azt remélték, hogy mire hazaérnek, a galambok ismét a fészekben ülnek.

            Estefelé, miután hazaértek, alighogy kinyitották az ajtót, mindkét fiú egyenesen az ablakhoz rohant. A fészek üres volt. Kimentek az erkélyre, kicsit megálltak, majd orrukat lógatva elindultak befelé, mikor egyszerre szárnysuhogást hallottak. Visszanéztek, és a galambcsalád ott ült a korláton. Mindannyian turbékoltak.

– Elhagytuk ugyan a fészket, de gyakran meglátogatunk majd titeket! Nem mentünk el örökre, ne féljetek! – mondták. Felröppentek, és öt galambtollat hagytak maguk után. A két kisfiú bevitte a szobába, és nagyon sokáig megőrizte. A hálás galambok gyakran visszatértek, turbékolásuk az egész családot örömmel töltötte el.