A szemtelen egérke

A szemtelen egérke.

            Az egérlyuk tágas otthont biztosított a tíz tagú családnak. Négy kölyök, két szülő és négy nagyszülő élt a borospincében.

            Az egérkölykök szerettek a nappaliban viháncolni, az anyukájuk gyakran kiküldte őket a közeli mezőre, hogy ott fussanak versenyt. Mikor jól elfáradtak, akkor hazatérve leültek olvasgatni, vagy társasjátékozni. 

Egyik délután az anyukájuk megkérdezte, hogy mit készítsen vacsorára. Rántott sajtot kértek mind a kilencen. Sajnos azonban nem volt elég trappista a hűtőjükben.

– Szaladj el a boltba és hozz egy darab kemény sajtot! – kérte az anyukája a legidősebb egér gyereket.

– Nincs kedvem! Fáradt vagyok! – ellenkezett a fia.

– Rendben, akkor nem készítek rántott sajtot, helyette mást kaptok – egyezett bele az anyukája.

– De én rántott sajtot akarok! – hisztizett a kisegér.

– Akkor venned kell a boltban! – felelt az anyukája.

Mit volt mit tenni, a kisegér fogta a bevásárló táskát és elindult. Út közben azonban eszébe jutott, hogy van az embereknek hűtőszekrénye, abban biztosan talál bőven sajtot. Elhoz ő abból egy darabot. Igen ám, de ahhoz be kellett osonni a konyhába. Itt egy házimacska őrizte az ennivalót, de ő éppen lustálkodott. Ott feküdt az asztal alatt, és behunyta szemét. Hegyezte a fülét, tudni szeretett volna mindenről, ami a közelében zajlik. A kisegér látta, amint a hosszú bajusza le-fel mozog.

– Mi lenne, ha meghúznám a bajszod? – kérdezte a cicát szemtelenül.

– Azt próbáld meg! Akkor elkapom a frakkod! – felelte a macska.

A kisegér úgy tett, mintha már nem érdekelné a dolog, és elindult kifelé az udvarra. Mikor a cica figyelme lankadt, akkor visszafordult, halkan közel somfordált, és hirtelen jól megrángatta a bajuszát. Ő felriadt, és mérgesen ráförmedt:

– Miért szemtelenkedtél velem? Most aztán én is megrángatlak, de abban nem lesz köszönet! – Kapj csak el, ha tudsz! – rikkantotta a kisegér, és cikkcakkban rohangálni kezdett. Felugrott a székre, onnan az asztal közepére, azután a hűtőszekrény felé vette az irányt. A cica mindenhová követte, egyszer majdnem elkapta a farkincájánál fogva, de végül kicsúszott a mancsa közül. Mikor az asztalra ugrott utána, akkor lerántotta a terítőt, és abba jól belegabalyodott. Ez az idő elég volt arra, hogy a kisegér kivegyen egy darab sajtot a hűtőből, és már rohant is a borospincébe. A macska észbe kapott, és követte. Meglátta, hogy egy nagy egérlyuk éktelenkedik a falban, tudta, hogy csakis oda menekülhetett a szemtelen egérke. Bedugta az orrát, de csak a bajusza fért be. A kisegér éppen azt mesélte otthon, hogyan rángatta meg őt, a többiek nem hittek neki. Meglátta az ajtón bekandikáló bajuszt, és megmutatta:

– Nézzétek, így rángattam meg a konyhában is!

A macska persze kiáltott egy nagyot, amit a gazdája meghallott, hiszen az egész ház zengett tőle. Lement a pincébe, és látta, hogy a hűséges cica ott rostokol az egérlyuk előtt. Megdicsérte őt, amiért ilyen nagy felfedezést tett. Így szólt az egerekhez:

– Keressetek magatoknak máshol otthont, ne zavarjatok bennünket tovább!

A tíz tagú egér család szedte a cókmókját, és elindult albérletet keresni. Nem lehetett könnyen találni, ezért az első éjszakát a mezőn töltötték, egy szénakazalban. Reggel vették észre, hogy egy elhagyatott ház áll a közelben. Gyorsan beköltöztek, és örültek, hogy itt még albérletet sem kell fizetni. Pár nap múlva arra tévedt egy cirmos cica. A szemtelen kisegér meglátta, mikor éppen lepihent, eszébe jutott, hogy jó volna megrángatni a bajuszát, de nem volt kedve ujjat húzni vele. Az öccse azonban se só, se beszéd odarohant, és jól meghúzta a bajuszát. A cica mérgesen kergetni kezdte, a család segítségére sietett, így aztán a macska kiebrudalta őket az elhagyott házból. Futott a tíz tagú egér család a mezőn, utána a haragos macska.

             Aki látta, azt mondta:

– Szegény egerek, üldözi őket a cica, futhatnak előle, ahogy a lábuk bírja!

Azt azonban rajtatok kívül senki nem tudta, ha az egér nem szemtelenkedik, még ma is a boros pince falában kialakított otthonában élhetne.