Kisróka holdfényben

Kisróka holdfényben.

            A Kisróka szorosan az anyukájához bújt, átölelte, és várta, hogy elálmosodjon. Sokáig feküdt így, már mindenki egyenletesen szuszogott körülötte, de neki nem sikerült elaludni. Lassan, óvatosan arrébb húzódott, felkelt, és kiment az ajtón.

            Odakint a sötétséget a Hold és a csillagok ezüstös fénye enyhítette. Kisróka leült, és vágyakozva nézte az égitesteket. Éppen telehold volt. A nagy, sárga korong úgy vonzotta, hogy nem tudott ellenállni, és hangosan kimondta:

– Bárcsak ott lehetnék én is!

Rókatündér éppen arra járt, és mivel mindenki aludt már a környéken, nem adódott egyéb dolga, így azonnal odaröppent Kisróka elé. Szárnyait rebegtetve azt kérdezte:

– Szeretnél a Holdra repülni?

– Igen, nagyon! – hangzott a felelet.

– Mit gondolsz, mi vár ott rád? – érdeklődött Rókatündér.

– Hegyek, völgyek, bővizű források, sok színes virág, pillangók és rókajátékok! – felelte Kisróka.

– Gyere, fogd meg a kezem, hunyd be a szemed és számolj háromig! – szólt Rókatündér. Kisróka lehunyta a szemét, Rókatündér rátette a fejére a varázspálcáját és szélsebesen száguldottak a világűrben. Mire Kisróka hármat mondott, és kinyitotta a szemét, már ott csücsültek mindketten a Hold felszínén. Nem látott színes virágokat, pillangókat és rókajátékokat, de álltak ott ezüstfényből font székek, asztalok és ágyak, melyek csak arra vártak, hogy a látogatók használják őket. Jöttek is szép sorban azok, akik nem tudtak otthon elaludni. Az erdő állatai mind helyet kaptak itt. A mókus befeküdt az ágy közepére, fogta a holdfény takarót, és magára húzta. A kisnyúl mellé bújt, hosszú füle lazán hevert a párnán, és pillanatokon belül mély álomba merült. A kölyökfarkas csendesen odahúzódott melléjük, átölelte őket, és boldog mosollyal az arcán megpihent.

Kisróka úgy gondolta, hogy ő is odafér még, és becsusszant a takaró alá. Az ezüst fény nyugtatóan ölelte át az ágyon alvó összes kis állatot.

Rókatündér elégedetten elrebbent. Muszáj volt mennie, mert a Földről egy rókacsalád elkeseredetten hívta, nem találták a csemetéjüket.

– Este lefektettem, és az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy nyoma veszett! – panaszolta Róka mama.

– Merre jártatok délután? – kérdezte Rókatündér.

– A forrásnál – felelte Róka mama.

Rókatündér pillanatok alatt ott termett a friss vizű forrásnál, és a csillagok fényénél megtalálta az elveszett róka csemetét.

– Csukd be a szemed, és számolj háromig! – mondta neki, és a homlokához érintette a varázspálcáját, majd mire hármat számolt, hazarepítette. Az anyukája megkönnyebbült mosollyal az arcán megköszönte, és elhatározta, hogy ezentúl kulcsra zárja az ajtót otthon minden este.

– Miért mentél a forráshoz? – kérdezte Rókatündér a csemetét.

– Megszomjaztam! – felelte ő.

– Miután ittál, miért nem jöttél haza? – folytatta a kérdezősködést Rókatündér.

– Olyan szépet láttam a forrásnál, azt figyeltem! Látszott a víz tükrében a Hold, rajta egy ezüstsugárból font ágy, abban feküdt egy mókus, egy kisnyuszi, egy kölyökfarkas, és a barátom, Kisróka – felelte.

– Jaj, miket látsz te álmodban! – csóválta a fejét az anyukája.

Rókatündér ekkor gyorsan elköszönt és visszasietett a forráshoz.

– Csodaforrás, miért mutattad meg a tükrödben az ezüstfényből font ágyat? – kérdezte.

– Annyira tetszett Kisróka barátjának! Miért baj, hogy látta? – kérdezett vissza a forrás.

– Nem az a baj, hogy látta, hanem az, hogy ez egy álomkép, és valóságnak gondolja! Félrevezetted őt! – felelte Rókatündér.

– Hogy tudok én álmokat megmutatni? – kérdezte a Csodaforrás.

– Úgy, hogy hiszel bennük! Kivetíted mások álmait a víztükrödre, mert ez a te álmod is! – mondta Rókatündér.

– Nem teszem többé, ha megzavarom vele a többieket! – mondta Csodaforrás, és szomorúan csordogált tovább.

Rókatündér sietve az alvó erdei állatok ágyához repült a Holdra. Mozdulatlanul feküdtek a holdfény takaró alatt, a mókus, a kisnyúl, a kölyökfarkas, a Kisróka, mind mélyen aludtak. A tündér a varázspálcáját a homlokukra tette, elmormolt egy varázsigét, és mindannyian a saját ágyukban ébredtek fel.

Kisróka mikor kinyitotta a szemét, hirtelen nem is tudta, hogy hol van. A mamája már a reggelit készítette, mikor meghallotta a barátja hangját.

– Róka néni, itthon van Kisróka?

– Igen, gyere be, ébreszd fel, már későre jár! – hívta Róka mama.

Kisróka barátja bement a szobába, és elmesélte Kisrókának, hogy látta őt a forrásvíz tükrében a mókussal, a kisnyúllal és a kölyökfarkassal egy holdfény ágyban aludni. Ekkor belépett a szobába Róka mama és meghívta reggelire, azután a barátok együtt elmentek a Csodaforráshoz. Annak vizében semmi különös nem tükröződött.

– Jöjjünk vissza este! Akkor fog látszani a Hold felszíne és a holdfény ágy – ajánlotta Kisróka.

A barátja beleegyezett, és szürkületkor visszatértek, leültek a parton. Látták, mikor feljött a Hold az égboltra, figyelték a forrásvizet, de abban nem tükröződött az előző napi kép. Ekkor megjelent egy víz felé nyúló ágon a mókus. Aztán a kisnyúl szaladt egy fatörzs mögé, majd a kölyökfarkas érkezett meg, aki óvatosan lekuporodott a barátok mellé a forrásnál.

Rókatündér a magasból figyelte őket. Suhintott a levegőbe hármat, és a holdfényből font ágy máris megjelent a parton.

Kisróka felismerte, és örömében felkiáltott:

– Ez az az ágy, amiben tegnap aludtunk én, a mókus, a kisnyúl és a kölyökfarkas!

– Ezt láttam a víztükörben! Én is kipróbálhatom? – kérdezte a barátja.

– Persze. Gyere, menjünk! – hívta Kisróka.

            Mikor a mókus, a kisnyúl, és a kölyökfarkas meglátta őket az ágyban fekve, odabújtak melléjük. A Csodaforrás boldogan mutatta a tükrében ezt a képet, hiszen valóra vált az álma, hogy az erdő népe békében és nyugalomban, csendben, egymás mellett szuszog egy szép nagy holdfény ágyban.

– Elégedett vagy, Csodaforrás? – kérdezte Rókatündér.

– Nagyon! Bárcsak megmaradna közöttük az egyetértés! – felelte a forrás.

– Egyelőre örüljünk annak, amit most látunk! Később kiderül, de talán nem kell mindig varázslat ahhoz, hogy mindannyian barátságban éljenek! – szólt reménykedve Rókatündér, és a sok varázslástól elfáradva ő is aludni tért.