Barion Pixel

Tavaszi illatok nyomában


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

                       Tavaszi napfény árasztotta el a folyó partját, csak úgy csillogott a víz felszíne és a belőle kiugráló halak pikkelye, ahogy a sugarak rájuk vetődtek. A fények játéka lenyűgözte az arra járókat, többen meg-megálltak, és élvezték a látvány...

Kép forrása: pixabay.com

                       Tavaszi napfény árasztotta el a folyó partját, csak úgy csillogott a víz felszíne és a belőle kiugráló halak pikkelye, ahogy a sugarak rájuk vetődtek. A fények játéka lenyűgözte az arra járókat, többen meg-megálltak, és élvezték a látványt.

            A kislány és szülei közel laktak a folyóhoz, őket is kicsalogatta a jó idő a szabadba. Anya javaslatára leültek egy piros padra, ott megpihentek egy kicsit. A kislány egy tarka pillangóra figyelt fel, felállt, és utánaeredt. Ahogy eltávolodott a víztől a lepke után szaladgálva, finom illatot érzett. Körülnézett, vajon honnan szállt felé, de nem látott a közelben olyasmit, ahonnan eredhet. A tarka pillangó szinte csalogatta őt tovább és tovább. Girbegurba földutakon haladtak, majd sűrű bozót következett, amelyen át kellett vágni. A finom illat egyre erősebben érződött. Elbódította és vonzotta a kislányt. Átvágott hát a bozóton, végül egy gyönyörű tisztásra érkezett. Ezen a tisztáson két aranytörzsű fa állt, virágok nyíltak rajta. Az egyik fán fehérben, a másikon sötét rózsaszínben pompáztak. Olyan hatalmas volt a koronájuk, hogy a tisztás közepén összeért, a fehér és rózsaszín virágok egymásba kapaszkodtak. A kislány megtorpant, érezte a virágok illatát, látta a színek összefonódását, átadta magát ennek az élménynek. Mikor felocsúdott, akkor észrevette, hogy a tarka pillangó rászállt az egyik fa törzsére, így ő is közelebb lépett. Lábujjhegyre állt, hogy megérintse a fehér virágokat. Ahogy ujjai találkoztak a szirmokkal, hallotta, amint a fa sóhajtozik:

– Szomjazom, szomjazom, esővíz nem öntözött, folyó vize nem jár erre, kút amott a tisztás szélén, hozz vizet, hozz vizet, hogy tovább illatozhassanak a virágaim!

A kislánynak nem kellett kétszer mondani, azonnal elindult a tisztáson, a kút irányába. Egyre jobban szaporázta a lépteit, mert nem akarta, hogy a fa és az illatozó virágok sokáig szomjazzanak. Mikor végre odaért a kúthoz, látta, hogy jónéhány üres vödör várja, hogy tele húzzák őket vízzel.

– Tölts meg tölts meg bennünket! – hangzott innen is, onnan is. Igyekezett gyorsan húzni a vizet, de szó, ami szó, nem nagyon haladt a munkával. Érezte a virágok hívogató illatát, hallotta a kérlelő szavakat, így összeszedte minden erejét és végre megtelt egy vödör. Megemelte és elindult visszafelé. Nehéz volt a teher, ezért botladozva ment előre. Ekkor a háta mögül kiáltást hallott:

– Segíthetek? Állj meg, nehéz az a teher neked, viszem én! – állt meg mellette egy kisfiú.

A kislány letette a vödröt, elmesélte a kisfiúnak, hogy a szomjazó arany törzsű fákhoz viszi a tisztásra a vizet. A kisfiú erre visszament még egy vödör vízért, egy másikat pedig félig tett tele, és így szólt, mikor megérkezett:

– Azt a vödröt, amit félig tettem vízzel hozd te, a másik kettőt pedig viszem én! Merre találjuk a szomjazó virágokat?

– Haladjunk az illatok nyomában, gyere utánam! – felelt a kislány. Visszafelé sokkal rövidebbnek tűnt az út, hiszen végig beszélgettek. A kislány elmesélte, hogyan csalogatta a tarka pillangó és a virágillat a tisztásra. A kisfiú elmondta, hogy ők a kút közelében laknak, és hogy vizet akart vinni, mikor meglátta, hogy a kúttól távolodik valaki, aki alig bírja el a vödröt. Gondolkodás nélkül a segítségére sietett. Nem látta még eddig az aranytörzsű fákat, így nagyon kíváncsi rájuk. Közben egyre erősebben érezték a tavaszi virágillatot, így tudták, hogy jó nyomon haladnak. Végre megérkeztek. Ráöntöttek egy vödörrel a fehér virágú fa gyökerére. Csodák csodájára a víz folyt, folyt a fa alá, de nem fogyott ki a vödörből csak hosszú percek után. Kezüket mindketten a fa törzsére tették, hogy hallják a szavát.

– Köszönöm. A másik vödörrel vigyetek a rózsaszínű virágzó fa lombjai alá! Ő is szomjazik – mondta.

Úgy tettek, ahogy a fa kérte. Ebből a vödörből sem fogyott ki a víz, csak akkor, mikor már eleget ivott a rózsaszínben pompázó aranytörzsű fa. Hozzáérintették mindketten az ujjaikat a virágokhoz, és már hallották is, amit kért:

– A félig telt vödröt tegyétek a tisztás közepére, a tarka pillangónak, aki idevezette a kislányt. Ő is szomjazik!

A két gyerek megtette, amit kértek tőle, aztán az illatozó fák tövéből figyelték, hogy mi történik.

Ezer és ezer pillangó szállt a rét közepére, tarkák, sárgák, fehérek, vörösek, kékek. Itták, itták a vizet, de az csak akkor fogyott el, mikor már egyikőjük sem volt szomjas. A tarka pillangó ivott utoljára, megvárta, míg mindenki oltja a szomját. Ő hívta ide a lepkéket, az összest, aki szenvedett a szomjúságtól.

– A pillangók miért nem isszák a folyó vizét? – kérdezte a kislány.

– Ezek a pillangók mindig csak a tiszta kút vizéhez szállnak. Folyóból sosem láttam őket inni. Talán az nem elég tiszta nekik. Talán ők attól félnek, hogy beleönt az ember valamit a folyó vízbe, ami elpusztítja őket. Lehet, hogy ők nagyon érzékenyek – felelte a kisfiú.

– Én soha nem öntenék a folyó vizébe olyat ami beszennyezi. Szeretném, ha a pillangók nem félnének belőle inni! – mondta a kislány. A kisfiú bólintott. Igazán akkor néztek először úgy egymásra, hogy jól látták egymást.

– Mikor jössz el megint, hogy megöntözzük a fákat?– kérdezte a kisfiú.

– Jövök, ha szárazság lesz – ígérte a kislány. A kisfiú elkísérte a girbegurba úton visszafelé, előttük a tarka pillangó önfeledten röpködött, hiszen már nem volt szomjas ő sem. Elköszöntek egymástól.

A kislány szülei ott ültek a folyó partján, megállt az idő, amíg ő távol volt. Ő még mindig érezte  a finom virágillatot, hallotta a fa kérését, látta maga előtt annak virágait, és látta a kisfiút is, aki segített neki. Mikor szárazság uralta a környéket, ment az illatok nyomában, és mikor megérintette az arany törzset, ismét hallotta:

– Szomjazom, szomjazom, esővíz nem öntözött, folyó vize nem jár erre, kút amott a tisztás szélén, hozz vizet, hozz vizet, hogy tovább illatozhassanak a virágaim!

Ment a kúthoz, ahol a kisfiú mindig várta, hogy együtt öntözhessék a fákat. Nagyon sok év telt el így, felnőttek mind a ketten, a sok-sok beszélgetés során jól megismerték egymást, és úgy döntöttek, hogy a közös kertjükben is együtt locsolják majd a növényeket, miközben figyelnek arra, hogy az aranytörzsű fák virágai se hervadjanak el.

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

PRÉMIUM Kovácsné Demeter Monika Iringó Prémium tag

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!