A kisfiú és a róka (karácsonyi mese)


https://webshop.meskete.hu

            A sivatagi rókacsalád lakásába hosszú folyosókon vezetett az út, amelyet ők alakítottak ki, hogy nappal is hűvös helyen tartózkodhassanak. Gyakran találkoztak a szomszéd családdal, mert közel laktak egymáshoz, és mert a kölykök nagyon szerettek eg...

Kép forrása: pixabay.com

            A sivatagi rókacsalád lakásába hosszú folyosókon vezetett az út, amelyet ők alakítottak ki, hogy nappal is hűvös helyen tartózkodhassanak. Gyakran találkoztak a szomszéd családdal, mert közel laktak egymáshoz, és mert a kölykök nagyon szerettek egymással játszani.

            Történt egyszer, hogy a közelükben egy repülőgép szállt le. A pilóta eltévedt a homokviharban, ő és a fedélzeten tartózkodó négytagú család, a szülők, egy kisfiú és egy kislány úgy döntöttek, hogy biztonságosabb a földön, mint a levegőben. Hoztak az útra sátrakat, hálózsákokat és élelmet, volt elég vizük. A nap már lemenni készült, így igyekezni kellett a lefekvéssel. Mire a rókakölykök felébredtek, addigra ők már a hálózsákokban aludtak.

A sivatagi rókák jól tudtak tájékozódni, mindig sötétben vadásztak. Meglepetten vették észre, hogy a területükre idegenek érkeztek. A rókafiú közelebb merészkedett hozzájuk, és belesett a sátorba.  A kisfiú felébredt, és megszólította őt:

– Szia, még ilyen nagy füleket nem láttam! Jól áll neked, nehogy megsértődj! – tette hozzá gyorsan.

– Szia, én sem láttam még olyan csomagot, ami beszél és mozog! – felelte a rókafiú.

– Hálózsákban vagyok, nézd, kibújok belőle, és akkor láthatod, hogyan nézek ki! – szólt a kisfiú, és megmutatta magát a rókafiúnak.

– Ó, látom! Te egy emberkölyök vagy! – bólogatott a róka.

– Igen, azzal a repülővel érkeztünk! – mutatott a gépre a kisfiú.

– Miért jöttetek ide? – kérdezte a róka.

– Az oázisban van egy kutatócsoport, Apukám odatartott, hogy ellenőrizze a munkájukat, és elhozott bennünket is. Van egy húgom, és itt az Anyukám is! – felelte a kisfiú.

– Viharba keveredtetek, és leszálltatok –tette hozzá a róka.

– Pontosan. Pedig karácsonyra haza kellene érnünk – mondta a kisfiú.

– Mi az a karácsony? – kérdezte a róka.

– Az év legszebb ünnepe. Nálunk akkor tél van, esik a hó, minden fehér, feldíszítjük a fenyőfákat, és várjuk az angyalokat. Karácsonyi dalokat éneklünk, az egész család együtt van, kibontjuk az ajándékokat és az egész estét jó hangulatban töltjük – magyarázta a kisfiú.

– A karácsony nagyon szép lehet nálatok! Nem vinnél magaddal, hogy én is láthassam?– kérdezte a rókafiú vágyakozva.

– De igen! Ha bebújsz a hálózsákomba nem fog észrevenni senki! Gyere! – hívta a kisfiú.

A sivatagi róka nem kérette magát. Rögtön bebújt a kisfiú mellé a hálózsákba, beszélgettek még egy kicsit a karácsonyról, aztán elaludtak mind a ketten. Mire felébredtek, a nap már felkelt. Kinéztek a sátorból, és két róka család állt előtte.

– Itt vagy hát! – kiáltott örömmel az anyukája.

– Igen, és el szeretnék menni ezzel a kisfiúval karácsonyra, a szeretet ünnepére! – mondta a rókafiú. Mikor látta, hogy az anyukája nem érti, miről van szó, mesélt neki a Szentestéről.

– Ó, hát mi mindannyian szeretnénk látni milyen a tél, a hó, és ez a csodálatos karácsony! – kiáltott az anyukája, a többi sivatagi róka pedig bólogatott.

A kisfiú szülei, a húga és a pilóta mindannyian hallották a beszélgetést. Az apukája gondolkodóba esett. Végül arra a döntésre jutott, hogy teljesíti a kívánságot, hiszen a sivatagi rókáknak ez hatalmas élmény lesz.

A homokviharnak már nyoma sem látszott, így szedték a sátorfájukat, a két róka családdal felszálltak a gépre, és az oázis felé vezették a repülőt, ahol Apa ellenőrizte a kutatók munkáját, ahol mindent rendben talált. Mikor végzett, feltankoltak üzemanyaggal, étellel, itallal a maguk és a nyolc róka számára, és haza indultak.

A hosszú út alatt rengeteget beszélgettek, így mire megérkeztek, a sivatagi rókák már tisztában voltak a karácsonyi szokásokkal. A város Főterén már állt a karácsonyfa, mely ezer színben pompázott és finom fenyőillat áradt belőle.

A család kertes háza a város szélén állt. Az utcákon a csendet néha kutyaugatás törte meg. A sivatagi rókacsaládot Apa a fáskamrában helyezte el, a négy rókakölyök és a négy róka szülő ott kényelmesen elfértek. Emberek, állatok úgy aludtak aznap éjjel, mint a bunda.

Az ünnepi készülődés már másnap reggel elkezdődött. Egy terepjáróval mindannyian elmentek a vásárba, együtt kiválasztottak egy padlótól a mennyezetig érő fenyőfát, hazavitték és felállították. A szülők a padlásról lehozták a díszeket, és egyenként kicsomagolták. A nyolc róka ült a kanapén és tágra nyílt szemmel nézte a sok gömböt, jégcsapot, csillagot és egyéb karácsonyi figurát, mert úgy szikráztak a fényben, mint a sivatagi homokszemek a tűző napsütésben.

Miután Apa feltette a csillagot a fa tetejére, bekapcsolták az égőket. Olyan szép volt így kivilágítva a karácsonyfa, hogy mindannyian elámultak.

A sivatagi rókák hálásan köszönték meg, hogy a fa díszítésének részesei lehettek.

– Ha hazamegyünk, otthon a nagy kaktuszt mi is feldíszítjük! Mi ott tartjuk a karácsonyi ünnepséget! – ígérte a legidősebb róka szülő.

A Szenteste hamarosan eljött. Az angyalkák beröppentek a családokhoz, a fa alá tették az ajándékokat. Szerencsére értesültek arról, hogy ebben a házban két róka család vendégeskedik, és hoztak nekik finom gyümölcsöket, mindenkinek egy-egy kis fonott kosárral, és adtak a családoknak egy-egy labdát is, amivel a kölykök játszhattak. A kisfiú és a kislány legót, mesekönyvet, a felnőttek regényeket kaptak. Mikor elrendezték az ajándékokat, az angyalkák csengettek, majd tovaszálltak.

A sivatagi rókák és az emberek beléptek az ajtón, a zene felcsendült, és ők hallgatták a gyerekek és a szüleik énekét. Mikor befejezték, kibontották az ajándékokat. Az este olyan gyorsan eltelt, mint az év egyetlen napján sem. A rókafiú boldog volt, hogy mindannyian láthatták a szeretet ünnepét.

            Újév után Apa az oázisba ment dolgozni, és vitte magával a két sivatagi róka családot is. Pár nap múlva a gyerekek a következő üzenetet kapták:

„ A rókafiú azt üzeni, nekik is van karácsonyfájuk. Feldíszítették a nagy kaktuszt, lefényképeztem mikor arra jártam, megmutatom, ha hazaértem. Apa”

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!