Ismerkedik a kölyökróka

Ismerkedik a kölyökróka.

            Az erdő egy eldugott zugában gondosan elkészített otthonában született meg a kicsi róka. Négy testvérével együtt egy darabig nem mozdulhattak ki az odúból. Egy verőfényes nyári napon a legkisebb, egy izgága szőrmók, úgy döntött, hogy körülnéz a nagyvilágban.

            Amint kidugta orrát a kotorékból, egy álomkép tárult a szeme elé. Pillangók röpködtek a réten, a szivárvány minden színében tündököltek. A kis szőrmóknak legjobban a tarkák tetszettek. Bizonytalanul elindult a néhány hetes kis rókakölyök, és mancsával kapkodott a lepkék után, de persze egyet sem tudott megfogni. Mennyire különbözött ez a világ az odú mélyétől! A testvérei és az anyukája most is ott alszanak, pedig itt a szabadban sokkal érdekesebb! – gondolta. Egy pettyes szárnyú katicabogár körözött a feje fölött.

– De szép színed van! – kiáltott oda neki.

– Neked pedig finom puha lehet a bundád! Rászállhatok?– válaszolt a kis bogár.

– Hát persze, gyere! – hívta a rókakölyök. A katica büszkén ült a szőrmók hátán, aki tovább botladozott előre. Sok – sok színes virág nyílt körülötte, ő mindegyiket megszagolgatta. Egy-egy méhecske olykor leszállt rájuk, nektárt gyűjteni. A szöcske hatalmasat ugrott, a róka utána kapott, de nem érte el. Ahogy nézelődött, egy eddig ismeretlen hang ütötte meg a fülét.

– Ez a kutyaugatás! – szólt a katicabogár. Ahogy ezt kimondta, ott termett egy fehér szőrű kiskutya. Nyomában két gyerek lépdelt.  Élénken szagolgatni kezdte egymást a rókakölyök és a kiskutya. Mindketten most jártak először itt, ismerkedtek a környékkel. A katicabogár meghúzta magát, most nem mert megszólalni. A gyerekek meglepetten álltak meg, ilyen fiatal rókát még sosem láttak. A két kölyök szaladgálni kezdett a magas fűben. A katicabogár felröppent és elszállt, gondolta jobb most messzebb menni. Szőrmók nagyon élvezte a kergetőzést, majdnem olyan volt a kis fehér kutya, mint a testvérei.

Róka mama felébredt, és aggódva lesett ki az odú ajtaján.

– Ó, ez a kis nyughatatlan, kiszökött, és még nem tanítottam meg neki, hogy a kutyától óvakodjon! – gondolta. Közben azonban látta, hogy önfeledt játék folyik kinn a réten.

– Úgy látszik, a kutyusnak sem mondták, hogy a róka nem lehet a barátja! – mondta magában.

A gyerekek mögött megjelentek a szüleik.

– Menjünk innen, a kisróka mamája biztos észreveszi, hogy a kölyke elszökött, és hamarosan utána jön. Akkor pedig minden bizonnyal támadni fog! Azt hiszi, hogy meg kell védeni tőlünk a kölykét! – szólt Apa.

A kislány odafutott a fehér kutyushoz, ölbe vette, és ahogy indulni készült, egy nagy vörös róka állt meg előtte. Vadászatból tért haza róka papa.  Mancsával a háta mögé lökte a kis szőrmókot, majd harcra kész állásba helyezkedett. Apa ezt látva a kislány elé állt. Anya a telefonjáért nyúlt. Róka mama, aki végig követte az eseményeket, gyorsan ott termett, és így szólt róka papához:

– Hagyd őket elmenni, a két kis kölyök még most ismerkedik a világgal, nem ártottak egymásnak, csak játszottak egy kicsit a réten!

Apa meglepődve látta, hogy a vörös róka hátrálni kezd. Mind a hárman elvonultak a közelből.

A kiskutya csodálkozva követte az eseményeket, és a kis róka sem tudta, hogy mit követtek el, hogy olyan nagy izgalmat okoztak. Hiszen olyan jó volt együtt játszani!

Anya mellett a kisfiú állt, ő vette észre, hogy vadászok közelednek feléjük.

– Ők hogy kerülnek ide? – kérdezték a gyerekek.

–  Én írtam nekik, hogy róka támadás ér bennünket, ha nem sietnek – válaszolt Anya csendesen.

– Nem támadott meg senki!– válaszolt a kisfiú.

A két puskás férfi odaért melléjük, és azt kérdezték:

– Kit fenyeget rókatámadás? Hol vannak?

– Elmentek! – kiáltották egyszerre a gyerekek.

Apa elmondta, hogy mi történt az előbb a réten. A vadászok nem akarták elhinni.

– A kisróka és a mi kiskutyánk barátok lettek – állapította meg a kislány.

– Ne féljetek, nem akarnak a róka szülők bántani! – mondta a kisfiú.

Róka mama aggódva figyelte a rókalyukból az eseményeket. Róka papa jól ismerte a vadászokat, nem bízott bennük, ő is féltette a családja és a maga bőrét is.

– Ne aggódjatok, nem jönnek erre a vadászok! A barátaim nem engedik! – szólt a kölyök róka.

– A kutya és a róka nem lehetnek barátok! De a róka és az ember sem! – mondta róka papa.

– Miért nem? – kérdezte szőrmók.

– Mert a kutya az ember barátja, ő vigyáz a baromfira – válaszolt róka papa.

– Mi az a baromfi? – érdeklődött a kölyök róka.

– Kakas, tyúk, kacsa, liba! Majd megmutatjuk! – ígérte az apukája.

– De ha nem láttam, tőlem nem kell félteni őket! Akkor lehet a kiskutya a barátom! – vitatkozott szőrmók.

– Jól van, pihenj egy kicsit. És ne mászkálj el egyedül többé! – szólt rá az anyukája.

A kislány és a kisfiú, a szüleikkel együtt meggyőzték a vadászokat, hogy ne keressenek errefelé rókát, mert már messze járnak. A két férfi az autójába ült, és elhajtott.

– Nem is bántottuk a kölyök rókát, az apukája mégis haragudott ránk! – szólalt meg a kislány.

– Mi nem, de más kutya, más emberek, más rókákat már bántottak. Nem tudhatták, hogy nekünk mi a szándékunk – válaszolt Apa.

– Jó, hogy rájött, hogy mi csak játszottunk a kölyökkel, és így nem támadott meg az apukája! – mondta a kislány.

            Elindultak hazafelé. Út közben a kis kölyökrókáról beszélgettek, akivel az ő fehér kiskutyájuk olyan jól eljátszott a réten.