Csillagvarázslat (Apa)

Csillagvarázslat (Apa).

            A kisvárosban a hó betakarta a kerteket, az utcákat, a háztetőket, és úgy csillogott, mintha drágakövekkel lenne meghintve.

            Egy autó gördült be a nyitott kapun. Két kisgyerek szállt ki belőle, és azonnal hóemberépítésbe kezdtek.

– A táskátokat nem viszitek be? – kérdezte az apukájuk.

– Majd később! – nevetett a kislány.

– Előbb játszunk egy kicsit! – tette hozzá a kisfiú. Ebben a pillanatban megszólalt Apa telefonja. Felvette, majd sietve visszaült a kocsiba, és köszönés nélkül elhajtott.

– Gyertek be gyerekek! – hallották Anya hangját.

– Kicsit később! – kiáltotta a kislány, és tovább görgette a nagy gömböt, egészen addig, míg hatalmasra hízott. Az anyukájuk kijött a házból, és beállt közéjük játszani. Az arcán látszott, hogy aggódik, ezért a kisfiú megkérdezte:

– Anya, valami baj van? Hová sietett annyira Apa?

– Nem, nincs semmi különös. Apát behívták dolgozni. Ha végez, akkor hazajön – felelte Anya csendesen. – Hozok gombokat és seprűt! – váltott témát, és elindult értük.

– Egy fazekat is kérünk! – kiáltott utána a kislány. Anya hamarosan visszatért, és szépen felöltöztették a hóembert, aki néhány perc múlva büszkén álldogált a piros edénnyel a fején, kezében a seprűvel, kabátján a zöld gombokkal.

– Gyertek, menjünk be vacsorázni! – kérte az anyukájuk, így elindultak utána. Evés után szerették volna átnézni a másnapi feladatokat, de sajnos nem tudták, mert a táskájuk az autóban maradt.

– Reggel korábban ébresztelek benneteket, és tanulhattok! – javasolta Anya.

– Addigra itthon lesz Apa? – érdeklődött a kislány.

– Hát persze! – bólintott Anya.

A gyerekek bementek a szobájukba, és lefekvéshez készülődtek. Hirtelen fény árasztotta el a kis kuckót. A kisfiú kinézett az ablakon, és látta, hogy az égen egy csodálatosan ragyogó csillag trónol, amely olyan sugárzóan szép, mint a gyémánt.

– Nézd! Csillagvarázslat! – mutatta a testvérének. A kislány megállt mellette, és ketten csodálták a jelenséget. A gyönyörű fényben a hóember táncra perdült, a fák ágain arany levelek nőttek, a madarak felébredtek, és énekelni kezdtek.

– Gyere, menjünk ki az udvarra! – javasolta a kislány, és már húzta is a cipőjét, majd kiszaladt az ajtón. A kisfiú rohant utána, és ámulva nézte a változást, amit a csillagvarázslat hozott. A hó alatt pihenő kis hóvirág kidugta a fejét, fázósan körülnézett, fehér szirmain a fények elidőztek egy darabig, és egészen megigézték, ezért úgy döntött, hogy nem bújik vissza a hótakaró alá. A fák aranylevelei zizegve hívták a gyerekeket, kérték, hogy szakítsanak le belőlük. A kislány magához vett egyet, belenézett, és tisztán látta az apukáját, aki elmélyülten dolgozott.

– Nézd, látszik benne Apa! – kiáltotta a testvérének, aki éppen a táncoló hóembert figyelte.

A kisfiú letépett egy aranylevelet, belenézett és elmosolyodott.

– Nem sokára itthon lesz Apa! – fordult a testvéréhez.

– Mit csináltok ti a sötétben kint? – állt meg mellettük az anyukájuk.

– Nézd Anya, az ott a csillagvarázslat! – mutatott fel az égre a kisfiú. Amint feltekintett, döbbenten látta, hogy nyoma sincs a csodás fénynek, minden égitest ugyanúgy világít, mint azelőtt. A hóember mozdulatlanul állt, az aranylevelek eltűntek, a madarak elbújtak valahol, és a hóvirág sem bámészkodott sehol.

–  Az aranylevél megmutatta nekem Apát! Mindjárt itthon lesz! – makacskodott a kisfiú.

– Igen, én is láttam, mikor te a táncoló hóembert nézted! – tette hozzá a kislány. Az anyukájuk ijedt arca azt mutatta, hogy egyáltalán nem hiszi el, amit mondanak.

– Ne szórakozzatok velem! Én is szeretem a csillagfényt, a hóembert, a madarakat és a virágokat, és nagyon várom Apát! Csillagvarázslatban viszont nem hiszek. Gyertek lefeküdni! – fejezte be a mondandóját, és elindult.

– Megvárom Apát! Mindjárt itt lesz! – dacoskodott a kislány.

– Én is! – kiáltotta a kisfiú.

– Nem lehet! Megfáztok! – fordult feléjük Anya, és ekkor motorzúgás hangja törte meg a csendet. Néhány pillanat múlva begördült az autó.

– Már itt is vagyok! – pattant ki Apa a kocsiból. Magához vette a táskákat, mindhárman megölelték, és besiettek a házba.

– Miért álltatok kint a kertben ilyenkor? – kérdezte Apa.

– A csillagvarázslat miatt – felelte a kislány.

– Az aranylevélben azt is láttuk, hogy mikor indulsz haza! – tette hozzá a kisfiú.

Mielőtt az apukájuk megszólalhatott volna, a szobát ragyogó fény árasztotta el. Egy percig hallgattak, aztán Apa törte meg a csendet:

– A szemközti háztetőre felszerelték a karácsonyi égőket!

            A gyerekek már nagyon elálmosodtak, és nem vitatkoztak a szüleikkel. Tudták, hogy csillagvarázslat, aranyfalevél, táncoló hóember azoknak létezik, akik hisznek benne. Bebújtak a paplan alá, megölelték a plüss játékukat és mire a szüleik bejöttek hozzájuk jó éjszakát kívánni, addigra már mélyen aludtak.