Zöld tojásból Emucsibe

Zöld tojásból Emucsibe.

            A zöld tojáshéj lassan, de határozottan repedezni kezdett, a tavaszi illatok és a lágyan simogató napsugár hívogatta a szabadba az új életet. A kis emu hamarosan kilépett belőle, és az apukája elégedetten sóhajtott fel, mert végre véget ért a hosszú költési idő.

            Emu Apuka hetek óta nem evett, így először táplálékért indult. Közben egy tavacska mellett haladt el, megállt, hogy igyon, és mikor az árnyékát megpillantotta a víz tükrében, akkor visszahőkölt a látványtól.

– Milyen sovány lettem! – mondta ki hangosan. A teknősbéka éppen a parton hűsölt, és így válaszolt:

– Lefogytál, amíg a tojáson ültél! Nem ettél semmit, csak épp egy kis harmatcseppet ittál reggelente! Láttalak, mikor arra jártam, mindig a fiókádat melengetted!

– Igaz, nem ettem és alig ittam, de hidd el, nagyon megérte! – felelte Emu Apuka, és nagyokat kortyolt a vízből. Mikor oltotta a szomját, csipegetett a körülötte lévő fűből, majd gyümölcsért indult. Erős lábain eleinte ingadozva, később, mikor az ereje kezdett visszatérni, egyre gyorsabban és erőteljesebben lépkedett. Nem hallotta a teknős kérdését, amit hozzá intézett.

– Megszületett a csibéd? Mesélj, milyen? – érdeklődött.

Mivel válasz nem érkezett, a kérdező elindult a fészek irányába. Nagyon igyekezett, mert kíváncsi volt arra, milyen egy emucsibe. Szerencsére nem kellett sokat várni arra, hogy ezt megtudja, mert a kis jövevény hamarosan megjelent előtte a fűben futkározva, Emu Anyuka kíséretében.

A kis pelyhes madár tolla szürkén csillant meg a zöld fű között, lába és csőre erős volt, hatalmas szemeivel érdeklődve nézelődött. Néha megbotlott, ilyenkor az anyukája ott termett szorosan mellette, és aggódva figyelte.

– Üdvözöllek újszülött! – szólította meg a teknős.

– Ki vagy te? – koppantott csőrével az erős páncélra az Emucsibe.

– Teknősbékának hívnak, és nem szeretem, ha a páncélomra koppantanak! Ha nem teszel ilyet, akkor jóban leszünk! – mutatkozott be az állat.

– Rendben, nem foglak többé megkopogtatni! – ígérte Emucsibe.

– Nem láttad Emu Apukát errefelé? – kérdezte Emu Anyuka.

– De igen! Nem régen találkoztunk, ivott, azután enni indult a gyümölcsfák felé! – mondta a teknősbéka.

Emu Anyuka megköszönte az útba igazítást, és elindult a csibéjével a banán és avokádófák irányába. Pár perc múlva szembejött velük Emu Apuka, hátán datolyaszilvát cipelt.

– Hoztam nektek egy kis gyümölcsöt! – kiáltott, mikor hallótávolságba ért.

– Gyere, együk meg itt! – felelte Emu Anyuka.

A szülők jóízűen falatoztak, a csibéjük még csak ismerkedett a táplálékkal.

– Ne turkáld, egyél! – szólt rá az apukája.

– A csibék az első nap még nem éhesek, mikor világra jönnek. Eltesszük neki holnapra! – nyugtatta meg Emu Anyuka.

A fűben sok apró bogár szaladgált, Emucsibe mindegyiket megszólította, de azok elbújtak előle, eszükben sem volt válaszolni, féltek, hogy elkapja őket.

– Miért nem barátkoznak velem? – kérdezte a szüleit a csibe.

– Félnek, hogy bekapod őket! – felelte Emu Anyuka.

– Nem is vagyok éhes! – zsörtölődött az újszülött.

– Holnapra az leszel! – mosolygott az apukája.

– De most ma van! – vitatkozott Emucsibe.

– Mondd ezt a szöcskéknek! – ajánlotta Emu Apuka.

– Gyertek ide szöcskék, most ma van, nem eszlek meg benneteket! – hívta Emucsibe őket, de egy sem jött felé.

A szülők büszkén nézték a csemetéjüket. Milyen ügyesen szaladgál már az első napon, mennyi mindennel megismerkedett, pedig még csak most bújt ki a zöld tojásból! Merengésükből a teknősbéka szakította félbe őket, mert lélekszakadva megérkezett hozzájuk.

– Vigyázzatok nagyon a csibétekre, mert több teknős is feni rá a fogát! Hallottam a tónál, mikor erről beszélgettek! – mondta.

– Köszönöm, hogy szóltál! – felelte Emu Anyuka.

– Ez természetes! Tojás kora óta ismerem Emucsibét! – válaszolt a teknős.

– Te megvédsz, mikor mások bántani akarnak? Miért teszed? – kérdezte Emucsibe.

– Mert a barátok nem bántják egymást. Akkor sem, ha éhesek – felelte a teknősbéka.

– Ha sosem leszek éhes, mindenki a barátom lehet? – kérdezte Emucsibe.

– Nem. A barátok azok, akik valamiért közelebb állnak hozzád a többieknél! – felelte a teknősbéka.

– Akik nem családtagok, és mégis jobban szereted őket, mint másokat! – tette hozzá Emu Anyuka.

– Később még lesz időnk a barátságról társalogni, de most igyekezzünk haza! – indítványozta Emu Apuka.

A teknősbéka bólintott, mert attól tartott, hogy a többi hüllő rátalál Emucsibére, és zsákmányul ejti. Elköszönt az emu családtól, és elindult a tó irányába.

– Találkozunk még! – szólt, mikor az emuszülők és kicsinyük erős lábaikon elviharzottak mellette.

– Remélem! – felelt Emucsibe.

            Mikor hazaértek, először a szülők összeszedték a zöld tojáshéjat, amiből a kicsinyük pár órája kikelt. Miután rendet raktak a fészekben, lepihentek. Emucsibe az izgalmas nap után gyorsan elaludt, és ők beszélgettek még egészen addig, amíg a hold ezüstös fénye rájuk talált, ekkor boldogan, felszabadultan elszenderedtek ennek a csodás napnak az estéjén, amikor igazi család lettek.