Őzike látogatása egy simogatásra


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

            Az erdő fáinak kopár ágait zúzmara díszítette, a keskeny, kanyargós földúton befagyott tócsák jelezték, hogy a hőmérséklet fagypont alá esett. A harkály kitartóan kopácsolt egy öreg fa törzsén, a madarak szorgalmasan röpködtek körülötte a ...

Kép forrása: pixabay.com

            Az erdő fáinak kopár ágait zúzmara díszítette, a keskeny, kanyargós földúton befagyott tócsák jelezték, hogy a hőmérséklet fagypont alá esett. A harkály kitartóan kopácsolt egy öreg fa törzsén, a madarak szorgalmasan röpködtek körülötte a felkelő nap fényében.

            Őzike óvatosan lépkedett, majd megállt, hogy beleszimatoljon a levegőbe. Karcsú teste szinte teljesen beleolvadt a szürke környezetbe, ha nem mozdult, alig lehetett észrevenni. Nem látott veszélyt leselkedni sehol, ezért tovább haladt. Hegyezte a fülét, minden apró zajra felfigyelt, közben kémlelte az erdőt, és bízott benne, hogy hamarosan talál egy kis ennivalót. Telt-múlt az idő, és rá kellett jönnie, hogy ez a mai reggel nem tartogat számára sikert. Nem adta fel, és korgó gyomorral egész délelőtt kutatott. A napsugár vezette őt előre, amely a hátát jótékonyan simogatta, és erőt adott a bajban. Vékonyka lábai már remegtek a kimerültségtől, mikor a narancsszínű fáradt napfényben egy házikó tűnt fel a távolban. Kéménye vígan füstölt, a kertajtó nyitva állt. Őzike bár kicsit félt az ismeretlen helytől, de arra gondolt, hogy szerencsét próbál. Lassan araszolt előre, mivel már nagyon nehezen bírta a hosszú gyaloglást, hiszen régen nem evett és nem ivott, így tette meg a hosszú utat. Összeszedte minden erejét, és mikor a kertkapuhoz ért, belépett rajta. Csend vette körül, úgy tűnt, hogy senki nincs otthon.

– Nincs szerencsém, itt sem találok ennivalót! Legalább egy percre megpihenek, aztán haza indulok!  – suttogta, és leereszkedett a legnagyobb fa tövébe.

Ahogy leült, abban a pillanatban lecsukódtak a szemei, és mély álomba merült. Nem tudta mennyi idő telt el, de a nap még magasan járt az égen, mikor motorberregésre ébredt. Annyira elgémberedtek a tagjai, hogy nem tudott felállni. Hamarosan egy kisfiú állt meg mellette, és így szólt:

– Őzike, nagyon messziről érkezhettél hozzánk! Biztosan éhes és szomjas vagy, és úgy látom, fázol is! Várj meg itt, elszaladok pokrócért, vízért és szénáért!

Az őzike nem mozdult. Arra gondolt, hogy igazán bizalomgerjesztő ez a kisfiú, érezte, hogy jót akar. A kert végéből hamarosan futva közeledett hozzá a gyerek, kezében egy szürke plédet, enni és innivalót tartott. Betakargatta a kimerült állatot, majd szénával apránként megetette, közben vizet csepegtetett a szájába. Őzike hálásan fogadta a váratlan segítséget, és érezte, ahogy percről percre visszatér az ereje. Nagy barna szeme bizalommal függött a kisfiú arcán, amelyen lassacskán egy apró mosoly jelent meg.

– Úgy látom, hogy magadhoz tértél! Pihenj még, azután hazakísérlek! – mondta, és leguggolt mellé.

Őzike hagyta, hogy simogassa a fejét, igazgassa rajta a takarót, kényeztesse egy kicsit. Tudta, hogy nagy út áll még előtte, és azt is, hogy mindenképpen haza kell térnie, hiszen várják otthon. Nem telt el hosszú idő, mikor úgy érezte, hogy lábra tud állni. Lassan elindult, de már a kertkapuban megbotlott.

– Várj, segítek! – mondta a kisfiú, és felemelte.

– Biztos, hogy már haza akarsz menni? – kérdezte.

– Igen. Várnak otthon! – suttogta őzike.

A kisfiú megértette őt, hozott magával annyi szénát és vizet, amennyit elbírt, majd követte a karcsú állatot. Sokáig gyalogoltak, míg végre egy hatalmas odvas fához értek.

– Megérkeztünk! – mutatott orrocskájával a lakásuk felé az őz.

A gyerek lehajolt, és bekukkantott a fa odvába. Három kicsi őzgida feküdt benne jól összebújva.  A gyerek eléjük tette a szénát és a vizet, amit otthonról hozott, és elköszönt.

– Találkozunk még! – mondta búcsúzóul, és futásnak eredt.

A nap már lemenőben járt, mire hazaért. A szülei aggódva álltak a kapuban.

Otthon a vacsoránál mindent elmesélt, és így szólt:

– Apa, helyezzünk ki vadetetőt az erdőbe, az őzike család közelébe!

Az apukája helyeslően bólintott, éppen ez járt az eszébe neki is a történet hallatán.

Másnap reggel megrakták a kisteherautót. Volt rajta széna, víz, meleg takaró. A kisfiú mutatta az utat, és mikor megérkeztek, odaszaladt a nagy odvas fához. Otthon volt az egész család, időközben szarvas apa is megérkezett a hosszú, sikertelen vándorlásból, melynek során csak nagyon kevés élelmet tudott keríteni.

– Hoztunk nektek szénát és vizet és takarót! – mondta a kisfiú őzikének.

Az őzmama hálásan nézett rá két nagy barna szemével, és azonnal enni adott a három kis őzgidának. Ő maga csak akkor nyúlt az ételhez, mikor a kicsik jóllaktak. A kisfiú és az apukája csendben nézte őket, amíg ettek. Mikor befejezték, az apa így szólt:

– Ide fogunk rakni nektek fából egy etetőt, amiben mindig lesz számotokra élelem! Holnap már érkezünk vele, ne aggódjatok, egész télen ellátunk benneteket!

Szarvas apa és őz mama tudták, hogy igazat mond, és megkönnyebbülve várták a másnapot, amikor meg is érkezett a szép, új fából készült etető, és a kisfiú az apukájával telerakta ennivalóval. Nem csak azon a napon, hanem minden nap eljöttek, és feltöltötték szénával. A környék összes őzikéje idejárt, és ezen a télen egyszer sem kellett korgó gyomorral lefeküdni egyikőjüknek sem.

            A télnek hamarosan vége lett, elolvadt a hó, a nappalok hosszabbodtak, a nap egyre erősebben sütött, a fű zöldellt, nyíltak a virágok. A kisfiú kint játszott a kertben, mikor nyílt a kapu. Szarvas apa, őz mama és a három kis gida közeledett felé.

– Őzike, de jó látni titeket! Örülök a látogatásotoknak! – szólt a kisfiú.

Őzike odavezette a családját a kert legnagyobb fájához, ahol ő először találkozott a kisfiúval. Mindannyian megálltak, és mikor a gyerek közelebb jött, a fejüket odatartották, hogy simogassa meg őket.

– Máskor is térjetek be hozzánk egy simogatásra! – mondta a kisfiú, és biztos volt abban, hogy az őzek gyakori vendégek lesznek az erdei ház kertjében.

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!