Kavicsemberek


http://mocorgohaz.hu/

            A tengerpart nyáron zsúfolásig megtelt. Az ezerszínű víz vonzotta az embereket, a hűsítő hullámokban sokan kipihenték a városi élet fárasztó hónapjait.
            A homok forró volt és puhán idomult a gyerekek talpához. Jó volt mezítláb já...

Kép forrása: pixabay.com

            A tengerpart nyáron zsúfolásig megtelt. Az ezerszínű víz vonzotta az embereket, a hűsítő hullámokban sokan kipihenték a városi élet fárasztó hónapjait.

            A homok forró volt és puhán idomult a gyerekek talpához. Jó volt mezítláb járni, Anya azt mondta, hogy ez olyan, mintha masszíroznák őket. Mikor még nem tűzött a nap a kora reggeli órákban, akkor homokvárat építettek, és hoztak vizet az árkokba. Olykor sétálgattak is a strand távolabbi csücske felé, ahol nagyon kevesen jártak, mert ott már papucsot kellett felvenni. Ezen a részen rengeteg kavics hevert a földön és nem lehetett mezítláb járni.

A két kisfiú igyekezett előre, a kavicsos rész felé. Ők nagyon szerették ezek különböző formáit nézegetni, rakosgatni, egyet-egyet eltenni belőlük a kis homokozó vödörbe.

-Nézd, ez milyen szép sima!- mutatta az egyiket a nagyobb gyerek az öccsének.

-Aha, látom. Ezt nézd, milyen érdekes az alakja! Mint egy hal, úgy néz ki!- mondta a kisebb egy másikra.

Szedték, szedegették, a különböző formákat gyűjtögették, ha találtak valamelyikben egy-egy laza színes vonalat, azt külön rakták.

-Merre vagytok fiúk?- jött utánuk az Apukájuk.

-Ó, mennyi kavicsot gyűjtöttetek!- hallották Anya hangját. Mindkét szülő ott állt már a hátuk mögött és csodálták a szép kis köveket.

-Menjünk, szedjük össze a holminkat, indulunk a szállodába!- mondta Anya.

Elindultak mind a négyen visszafelé.

-Végre, elmentek! – szólalt meg egy zörgő hang. A kisebbik fiú hátrafordult. Nem, nincs ott senki, nem hallhatott semmit, csak a tenger morajlott- gondolta. Ment tovább a szüleivel.

Mikor már nyomukat sem lehetett látni, az előbbi hang ismét megszólalt:

-Azt hiszem, meghallott engem. Vissza is nézett, de nem gondolta, hogy én, a kavics szólaltam meg. Ha nem jönnek értük a szüleik, akkor a házunk egész kerítését összeszedik!-zsörtölődött.

-Hallgass már! Tudod, hogy neki fogalma sincs arról, hogy mi minden este megújulunk. Pihenj inkább, mindjárt lemegy a nap és kezdhetjük felépíteni a házainkat!- intette le egy idősebb kavics. Valóban, hamarosan narancsszínben úszott az egész környék, és a végtelen vízbe lassan lebukott az izzó napkorong.

-Gyerünk, kezdjük a munkát!- hangzott a kiáltás.

A kis és nagy kavicsok sok-sok koccanással embereket formáltak magukból. A művelet rutinosan, gyorsan zajlott, hiszen esténként mindig ezzel kezdték az életüket.  A kavicsemberek aztán irányították a többi kavicsot, akik házakká, kertekké formálódtak. Gördülékenyen történt az átalakulás, volt elég gyakorlatuk, idejük pedig nagyon kevés. Mikor álltak az épületek, akkor mindenki bevonult a saját otthonába, a kavics családok végre ettek-ittak, beszélgettek. Hirtelen feltámadt a szél, eső verte a tenger felszínét, de ők nem áztak, nem fáztak. Kimosták ruháikat, hogy másnap azt magukra öltve, ismét hófehéren, csillogóan pihenhessenek a parton. Egyik-másik ruha szürke csíkja épp csak arra szolgált, hogy még jobban kiemelje a többi rész fehér színét. Mikor elállt az eső, kiültek a kertjeikbe és a hold fényénél, no meg a kerti lámpáknál elolvasták az aznapi újságokat, megvitatták a híreket. Az újságokban mindig találtak egy-egy mesét, azokat elmondták a kicsiknek. Mialatt a szállodákban mindenki megpihent, a tengerparton a kavicsemberek zavartalanul élték az életüket.

Az ágyon fekve a kisfiú fejében egyre csak az a különös hang járt, amit hallott a parton kavicsszedés után. Nem hagyta nyugodni. Ezért hajnalban, mikor épp kezdett világosodni, felkelt és nekiindult megkeresni a hang tulajdonosát. Hamarosan véget ért a part homokos része, és rátalált Kavicsvárosra. Ámulva nézte, ahogy a sok szép kavics átrendeződött házakká, kerítéssé. Hát még mikor a kavicsembereket meglátta! Nagyra nyílt a szeme! Figyelte, ahogyan jönnek-mennek, sütnek-főznek a kertekben. Már a reggelit készítették, hiszen hamarosan visszafekszenek a víz mellé. A kisfiú hazaszaladt.

-Anya, Apa, gyertek, mutatok valamit!- kiáltotta. A testvérét felköltötte, fogta a kavicsokkal telt kisvödröt, és elindult visszafelé. A szülei és a bátyja kíváncsian követték.

- Nézzétek, arra!- mutatott Kavicsváros irányába.

-Nézzük, nézzük, de azt látjuk, amit tegnap!- mondta Apa.

A kisfiú elképedt. A kavicsok szerteszét szóródva némán, fehéren csillogóan ugyanúgy feküdtek a parton, mint előző nap.

-Kavicsemberek, merre vagytok? – kiáltotta. Néma csend volt a válasz.

-Én tényleg láttam őket! Éltek, mozogtak, bundáskenyeret sütöttek és megették a kertjükben!-bizonygatta.

-Ugye te elhiszed?- kérdezte reménykedve a bátyját.

-Hát persze! - felelt a kisfiú.

-Gyertek, üljünk le egy kicsit, annyira szép a napfelkelte!- mondta Anya.

-Nézzük meg, ha már ilyen korán keltünk!- mosolygott Apa.

Csendesen csodálták a pompás színeket az égbolton, a vízen. Mindannyian hálásak voltak, hogy a kisfiú kihívta ide őket, hiszen csodát láttak. A tengerparti napfelkelte csodáját.

            Elkezdődött az új nap, tele reménnyel és hittel. Felálltak, elindultak reggelizni. A kisfiú lóbálta a kezében a kicsi vödröt, tele kaviccsal. Akkor hallott egy zörgő hangot:

-A kerítésem darabjait itt hagyhatnád!- szólt valaki.

-Hallottátok?- kérdezte.

-Nem, felelték a szülei. Mit kellett volna hallani?

A bátyja azonban így szólt:

-Ne cipeld azokat a kavicsokat, öntsd ki a vödörből!

A kisfiú engedelmeskedett. Nem szólt a két gyerek semmit, de tudták, hogy lett egy közös titkuk. Kavicsváros és kavicsemberek létezésének titka.

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!