Az utolsó Napsugár és Sellő lány

Az utolsó Napsugár és Sellő lány.

            Közeledett az alkony. A napsugarak egyre fáradtabban érkeztek a Földre, és a tó felszínén sem csillogtak olyan erősen, mint nap közben. Valahol a távolban, ahová már emberi szem nem láthatott egy Sellő lány úszkált a felszínen.

            Az utolsó Napsugár, amely még fényesen sugárzott, csodálta őt, hosszú haját szárítgatta, arcát melengette. Már azóta figyelte, hogy a mélyből feljött a hullámok közé. Lassan haza kellett térnie, a magas hegyeken túlra, a messzire vonuló felhők mögé, ezért összeszedte minden bátorságát, és így szólt:

– Áruld el nekem hol laksz és mikor találkozhatok újra veled, mert már nem maradhatok tovább, mennem kell a társaim után!

– A mi házunk lenn van a tó fenekén, mindig naplementekor érkezem, ilyenkor maradok néhány órát, azután hazatérek – felelte Sellő lány.

– Nem jönnél úszni egy kicsit hamarabb? Akkor tovább maradhatnék veled! – kérdezte az utolsó Napsugár.

– Nem tehetem. Az erős fény bántja a szemem, égeti a bőröm – válaszolt a Sellő lány.

– Nekem mennem kell, a természet törvénye szerint élek. Holnap naplementekor találkozunk! – mondta az utolsó Napsugár, és tovatűnt.

A Sellő lány körül lassan sötétbe borult a víz és az ég, lehűlt a levegő. Érdekes, hogy addig, amíg a Napsugár nem szólította meg, ezt észre sem vette. Sokkal hamarabb hazatért, mint máskor. A testvérei csodálkozva kérdezték:

– Miért nem maradtál még? Máskor annyira élvezed a hullámokat, hogy mi már alszunk, mire te lefekszel!

– Beszélgettem a Napsugárral, és mikor elment, olyan hideg és sötét lett körülöttem minden, hogy nem volt kedvem maradni! – felelte, és behúzódott a szobájába.

Másnap naplementekor izgatottan úszott a felszínre. A Napsugár már várta őt. Kihasználták az időt, és néhány percig társalogtak. Elmesélték egymásnak, hogy előző nap óta mi történt velük. Napsugár a víz feletti, Sellő lány a víz alatti világról beszélt. Megpróbálták a rendelkezésükre álló időbe belesűríteni a mondanivalójukat. Ma is utolsónak maradt a Napsugár, ameddig tudta, húzta az időt, végül mennie kellett. Sellő lány szíve megmelegedett, hogy ilyen fontos valakinek, úszkált még egy keveset, és azután hazatért. Teltek - múltak a napok, Sellő lány és az utolsó Napsugár egyre többet tudtak meg a világról. Néhány perces beszélgetéseik alatt sokat tanultak egymástól, hiszen mindketten olyan helyen éltek, amit a másik nem ismerhetett.

Egyik alkalommal a Napsugár azt mondta:

– Szeretném látni a házat, ahol laksz! Ma nem megyek haza a többiekkel!

– Nem szegheted meg a természet törvényét! Akkor nem leszel többé Napsugár! – felelte a lány.

– Ez igaz. Szükség van rám, fent az égbolton. De tudod-e, hogy mikor te alszol, máshol naplemente van? – kérdezte.

– Ezt még nem mondtad eddig! Akkor én mindig odamegyek, ahol éppen lemenni készülsz! – ajánlotta a Sellő.

– Nem élhetsz mindig naplementében! – mosolygott a Napsugár, és a többiek után indult.

A Sellő lány sokáig gondolkodott, hogyan oldódhatna meg a problémájuk. Még aznap éjjel elment a bölcs sellőhöz, aki adott neki egy varázsszemüveget, ami megvédte őt az erős napfénytől. Kapott még olyan kenőcsöt is, melyet a bőrére kenve nem égette meg a nap.

Másnap már délután a felszínre úszott. A Napsugár aggódva kérdezte:

– A szemedet nem bántom? A bőrödet nem égetem?

– A bölcs sellő adott nekem varázsszemüveget és kenőcsöt! Így találkozhatunk nappal is! – felelte.

Az utolsó Napsugár boldogsága határtalan volt. Hát még mikor megtudta, hogy a lány szerzett egy varázsgyűrűt is, ami összegyűjti, majd a víz alatt kibocsájtja őt!

– Ma láthatod a házunkat! Süss bele ebbe a gyűrűbe! – kérte a Sellő lány.

A Napsugár megtette. A lány levitte a víz alá, ott kieresztette, ő szétnézett, mindent jól megfigyelt, majd bebújt a varázsgyűrűbe, és visszatértek a felszínre, ahol kisugárzott belőle. Teljesült a vágya, láthatta, hogy hol él a számára oly kedves társ.

            Telek-múltak az évek, az utolsó Napsugár és a Sellő lány barátsága megmaradt. Legyőztek minden akadályt, megismerték egymás világát, mindig volt miről beszélniük. Mivel a napsugarak és a sellők örökéletűek, így örökké kapcsolatban maradhattak.