Medvetánc

Medvetánc.

            Az erdő elhagyatott részében, a magas fák árnyékában épült a medvék otthona. Medve Papa és Medve Mama nagy boldogságban éltek ott három kis medvebocsukkal. A nappali ablaka a kertre nyílt, ahol egy tucat málnabokor várta, hogy megérjenek az apró, piros gyümölcsök az ágaikon.

            Egyik éjjel Maci arról álmodott, hogy a málnabokor telis-tele van érett gyümölccsel, és az egész család körbeállja, úgy eszeget róla. Mikor felébredt, odaszaladt az ablakhoz, kinézett, de nem látott málnát egy bokron sem. Papucsot húzott, és úgy, ahogy volt, pizsamában, kiszaladt a kertbe. Alaposan átnézte a tizenkét növényt, de nem talált rajta egyetlen szem málnát sem. Az apukája éppen akkor indult a munkába, már a kaput nyitotta, mikor észrevette őt.

– Te mit keresel itt ilyen korán? – szólította meg.

– Málnát kerestem a bokrokon! – felelte Maci.

– Még várnod kell egy kicsit! Ilyenkor még nem érik! – magyarázta Medve Papa.

– Nem lehet szólni neki, hogy gyorsabban érjen? – kérdezte Maci.

– Megpróbálhatod. Ha nem sikerül, akkor majd táncolunk neki, hátha akkor hamarabb előbújik! – felelte az apukája.

– Én nem tudok táncolni! – keseredett el Mackó.

– Nem baj! Majd megtanítunk! – vigasztalta az apukája, és kinyitotta a kaput, beült az autóba, majd elhajtott.

– Jaj, már megint nyitva hagyta valaki a kertkaput! – szaladt ki a házból Medve Mama.

– Mama, megtanítasz táncolni? – kérdezte tőle Mackó.

– Persze. De mit keresel te ilyen korán kint a kertben? – kérdezte a mamája.

– Málnát akartam enni! Az előbb mondtam neki, hogy gyorsabban érjen, de nem érti. Papa azt mondta, ha táncolunk, akkor lehet, hogy hamarabb előbújik! De én nem tudok táncolni! – felelte Mackó.

– Gyere, menjünk be a szobába, lassan a testvéreid is felébrednek, és a reggelinél megbeszéljük! – felelte Mackó Mama.

Valóban, mire a nappaliba értek, Mackó testvérei már a szépen megterített asztalnál ültek. Mindannyian elhelyezkedtek, majd a pillangós, méhecskés és málnás mackóbögrékbe az anyukájuk finom kakaót töltött. Azután a frissen illatozó kifliket félbe vágta, megkente vajjal és mézet csurgatott rájuk. A három kis medvebocs kedvence volt az ilyen reggeli, ezért elmélyülten ettek néhány percig. Leghamarabb Mackó szólalt meg:

– Mama, mikor tanítasz meg táncolni?

– Igen, megígértem neked, hogy megbeszéljük. Táncolni nagyon szeretek, arra a néhány lépésre amennyit én tudok, szívesen megtanítalak! Ma délután el is kezdhetjük!– felelte Medve Mama.

– Engem is! Engem is! – kiáltottak Mackó testvérei.

– Jól van. Mind a hármótokat megtanítalak táncolni! – ígérte Mackó Mama.

A délelőttöt a kicsik az óvodában, iskolában töltötték, egész nap nagyon várták a délutánt. Az anyukájuk sietett értük, ahogy tudott, és mire hazamentek, a nappaliban az összes bútor a sarokban állt, középen nagy tánctér várta, hogy ők mozogjanak rajta.

– Keresek valami jó mackózenét! – szólt az anyukájuk, miután lepakoltak.

A három gyerek egymás mellé állt, az anyukájuk egy méterrel előttük, hátat fordított, úgy kezdett lépegetni jobbra és balra.

– Csináljátok utánam! – mondta.

Mackó és a két testvére először botladozva, de aztán egyre ügyesebben lépegetett.

– Rogyaszd a térded! – utasította őket az anyukájuk, és ő maga is behajlította.

Éppen így lépegettek, behajlított térddel a zenére, mikor megjelent az ajtóban az apukájuk.

– Várjatok, én is jövök! – rikkantotta, és odaállt Medve Mama mellé.

Egy darabig lépegetett, majd derékon kapta Medve Mamát, és jól megforgatta.

– Ez az igazi Medvetánc! – fordult a három mackóhoz mosolyogva, mikor befejezte.

– Egészen beleszédültem! – fogta a fejét Medve Mama.

– Most menjünk ki a málnabokrokhoz! – javasolta Mackó, és megindult kifelé, a többiek pedig követték.

– Táncoljunk a bokor előtt! – mondta Mackó, és elkezdett lépegetni kettőt jobbra, kettőt balra. A térdét szépen behajlította, majd kiegyenesítette közben, úgy, ahogy kellett. A testvérei utánozták, hárman ropták a táncot, még énekeltek is közben a málnának:

– Dó, ré, mi, dó, ré, mi, táncolunk, táncolunk, mi, ré, dó, mi ré, dó, bújj elő, bújj elő – énekelték.

– Járjátok el a Medvetáncot! – kérte a szüleit Mackó, és nem kellett sokáig várnia, hamarosan ott ropták a szülei a málnabokrok előtt. Észre sem vették, hogy látogatójuk érkezett. Medve Mama testvére nevetve állt meg mellettük, kezében egy nagy tálat tartott.

– De jó a kedvetek! Beviszem, amit hoztam nektek az étkezőbe, aztán jövök én is közétek! – mondta.

– Gyere! – hívta Medve Papa, mikor már visszafelé tartott.

            A három felnőtt és a három gyerek összekapaszkodtak, és táncoltak napestig. Mikor elfáradtak, Medve Mama így szólt:

– Gyertek, pihenjünk egy kicsit! – és bement a házba. A többiek követték. Az étkezőben az asztalon állt a nagy tál, benne sok piros, édes málna.

– Ó, hát nem táncoltunk hiába! – rikkantott Mackó, és elvett egy szemet.

– Ez még fagyos! – kiáltotta, mikor a kezébe vette.

– A mélyhűtőből vettem ki! – mosolygott az anyukája testvére.

Megvárták, amíg kiolvad a gyümölcs, aztán bekebelezték az egészet. Még aznap este eldöntötték, hogy minden nap táncolni fognak, azután is, mikor megérett a málna a bokrokon. Mert táncolni jó, együtt táncolni még jobb, közben énekelni, az aztán a legjobb mulatság!

            Ebben az évben a málnabokor bőven termett piros kis gyümölcsöket, melyek olyan édesek voltak, mint még soha, olyan nagyok, mint még soha, és olyan jól esett a medve családnak, mikor tánc után leültek és együtt ettek belőle, mint még soha.

– Hiába no, a Medvetánc csodát tett! – mosolygott Medve Papa, és egyik kezével Medve Mamát, a másikkal a három mackót átölelte.