Életre kelt festmény


http://mocorgohaz.hu/

            A gyermekotthon ablakán besütött a nap. Egy kisfiú ült az asztalnál, és rajzolt. A fehér papíron már egy nagy nappali képe látszott, hosszú kanapé, távolabb asztal, hat székkel.
            A gyerek azon gondolkodott, ráfér-e vajon a rajzlapra...

Kép forrása: pixabay.com

            A gyermekotthon ablakán besütött a nap. Egy kisfiú ült az asztalnál, és rajzolt. A fehér papíron már egy nagy nappali képe látszott, hosszú kanapé, távolabb asztal, hat székkel.

            A gyerek azon gondolkodott, ráfér-e vajon a rajzlapra száz könyv, ezer játék. Arra jutott, hogy biztosan nem, ezért autót, labdát, társasjátékot és három kifestőt körvonalazott. Ezután apát, anyát és három gyereket rajzolt. A család a szőnyegen ült, mindannyian játszottak. A sarokban kiscica, az ajtóban pedig kutyus állt. Megnézte távolabbról a képet, és úgy gondolta, szép színesre festi. Elővette az ecseteket, a festéket, hozott egy kis pohárkába vizet. Most jött a kedvenc része. Végre színezhetett! Pirosat, kéket, zöldet, narancsot és az összes többi színt használhatta! Nagyon szerette nézni, ahogy az ecset nyomán tarkává válik a rajz, megélénkül a papírra vetett világ. Először a szülőkön siklott az ecset. Azután a három gyereket festette, egy kislányt és két kisfiút. A cica szürke, a kutyus barna lett. Végül a tárgyak következtek. A szőnyeg bordó, az asztal és a székek barnák lettek.

A kisfiú elment, hogy kicserélje a vizet a pohárkában. Visszatérve rálöttyentett egy kicsit a majdnem kész festményre. Ahogy a vízcseppek végig folytak a szélén, elmázgálódott egy kicsit a kutyus és a cica. Gyorsan letörölte a kezével. Ahogy hozzáért, ugatást és nyávogást hallott. Nézte, nézte a képet, és hirtelen ott találta magát a szőnyegen.

– Te következel! – mondta az apukája.

– Hatost dobtam! – mosolygott, és még egyszer elgurította a kockát.

– Mikor jövök már én? – nyafogott a húga.

– Az öcséd után rögtön! – felelte az anyukája.

A kisfiú arcáról akkor sem hervadt le a mosoly, mikor vesztésre állt.

– Örülsz, hogy utolsó leszel? – akarta bosszantani az öccse.

– Nem, én annak örülök, hogy játszhatok veletek! – felelte.

– Minden este játszunk! – vitatkozott a húga.

– Minden este örülök – felelte a kisfiú.

Mikor befejezték, Apa sétálni vitte a kutyát, és ő elment velük. Hamarosan hazatértek, mert sötétedett. A cica a kislány ölében ült, és elégedetten dorombolt. Anya és az öccse a konyhában vacsorához terítettek.

– Gyertek enni! – szólt Anya.

A kisfiú fel akart állni, mikor egy másik hang szólította meg, közvetlenül a füle mellett csengett:

– Ébredj fel! Látogatód érkezett! – mondta a nevelő néni.

Ő felállt, még érezte a család nyújtotta szeretetet a szívében, úgy indult az irodába. A gyermekotthon igazgatója mellett ott állt egy bácsi és egy néni. Mindketten nagyon fiatalok voltak. A kisfiú valami különös vonzalmat érzett irántuk.

– Titeket festettelek le az előbb! Ti vagytok az Apukám és az Anyukám? Eljöttetek értem? – kérdezte.

A fiatalok pár megrendülve állt egy percig, azután az asszony megölelte őt.

– Igen, mi vagyunk a szüleid! Gyere, hazaviszünk! – mondta.

A kisfiú szaladt a holmijáért és hamarosan egy autó hátsó ülésén találta magát. Sokáig utaztak, végül a kertvárosban megálltak egy szép családi ház udvarán. Egy szürke cica és egy barna kutya szaladt eléjük. A gyerek megsimogatta őket és ők azonnal a barátjukká fogadták.

Bementek a házba, ahol a nappali éppen olyan volt, amilyennek a kisfiú lefestette. A kép ma már másodjára kelt életre. Az első álom, de ez a második valóság! A gyerek azonnal a szőnyegre ült. Anya és Apa lekuporodtak mellé.

– Mit szeretnél csinálni? – kérdezték.

– Társasozzunk! – felelte.

Sokáig játszottak. A dobókocka járt egyik kézből a másikba. A kiscica a sarokban, a kutya az ajtóban tűnt fel, már várták a vacsorát.

– Gyertek, vacsizzunk! – szólt Anya, és felállt a szőnyegről.

Ő és az apukája utána mentek, segítettek megteríteni. Az asztalnál a kisfiú megkérdezte:

– Hol vannak a testvéreim?

Anya és Apa egymásra nézett.

– Még nincsenek testvéreid, de reméljük, nem sokára lesznek! – felelt Anya.

– Addig velünk kell beérned! – viccelődött Apa.

– Holnap szombat, mit szeretnél csinálni? – kérdezte Anya.

– Mindegy, csak veletek lehessek! – szólt a gyerek.

            Telt-múlt az idő, sokat kirándultak, kutyát sétáltattak, játszottak a kiscicával. Az egyik este Apa és Anya elmesélték, hogy testvér érkezik, méghozzá kettő, ikreket várnak.  Egy öccse és egy húga lesz pár hónap múlva. A kisfiúnak eszébe jutott az a régi kép, amire ráfestette őket, ahol együtt társasoztak a szőnyegen.

– De jó, az egész festményem valósággá válik! – mondta.

Erre azonban még néhány évet várni kellett, amíg a testvérei megtanultak társasjátékozni, és a szőnyegen ülve az egész család játszott minden este. 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!