Vakondtúrás a kertben

Vakondtúrás a kertben.

            A kert egy patak mentén terült el, a vízcsobogás hangja és a friss fű illata belengte az egész környéket. A napsugarak vidáman táncoltak a virágok szirmain, és a fák levelein, betévedtek az apró veteményesbe, és megcirógatták a növényeket.

            A kiskutya a kerítés mellett álldogált, kémlelte a szomszéd házat, várta, hogy megjelenjen az ottani házőrző, akivel néhány hónapja barátságot kötöttek. Körülbelül ebben a reggeli órában szokott az épület mögé jönni, és ilyenkor hatalmas csaholással szokták üdvözölni egymást. Izgatottan csóválta a farkát, de mindhiába. A nagy találkozás ezúttal elmaradt. Várt egy darabig, aztán csalódottan megfordult, és a patak felé kullogott. Leült a vízparton, és nézte, ahogy csörgedezik, fehér fodrokat hagyva maga után. Egy tarka pillangó röpült arra, az orra hegyére szállt, és megcsiklandozta. A kiskutya odakapott, a lepke felszállt, majd incselkedve röpködni kezdett a kertben. Az ebnek jókedve kerekedett, jól megkergette, persze nem tudta elkapni, mert a tarka pillangó magasra szállt, mikor a közelébe ért. Játék közben megbotlott, bosszúsan a földre nézett, és meglátta a nagy vakondtúrást.

– Ez reggel még nem volt itt! – méltatlankodott.

– Tényleg nem, mert most csináltam! – hallatszott Vakond Vendel hangja, aki kidugta a fejét a felszínre.

– Mit keresel errefelé? – kérdezte a kiskutya.

– A szomszédból jöttem. Épp szunyókáltam a földalatti járatomban, mikor meghallottam, hogy a barátod azon siránkozik, hogy a gazdija bezárta a ház ajtaját mikor elment otthonról, és nem vette észre, hogy ő bent maradt. Arra gondoltam, hogy te talán tudsz segíteni rajta, fogtam magam, és errefelé vettem az irányt. Úgy látom, sikerült jól tájékozódnom, mert épp a kert közepén könyököltem ki a vakondtúrásból – mondta egyszuszra Vakond Vendel.

– Köszönöm, hogy idejöttél és szóltál, bár a gazdim nem lesz túl boldog, hogy feltúrtad a kertünk, de most fontosabb a barátom! Már van is egy ötletem, hogyan szabadítsam ki! – felelte a kiskutya, és azzal elviharzott a patak felé. Beugrott a vízbe, és elúszott a szomszéd telekig, ott kimászott belőle, és úgy megrázta magát, hogy a vízcseppek csak úgy röpködtek a levegőben, aztán odanyargalt a házhoz. A bezárt ajtó előtt megállt, és így szólt:

–  Azért jöttem barátom, hogy segítsek rajtad! Ki foglak szabadítani! Láttam, hogy az emberek mindig a nagy cserép alá teszik a kulcsot mikor elmennek, várj, azonnal arrébb lököm, amint megtalálom!

– Remélem sikerül, mert én már nagyon szeretnék kimenni innen! – felelte a szomszéd házőrző.

A kiskutya nekiveselkedett, és arrébb taszította a virágcserepet, ami alól előtűnt a bejárati ajtó kulcsa. A szájába vette, a patakhoz futott, hazaúszott, majd bement a házukba. A gazdija aznap nem ment iskolába, mert kicsit fájt a torka, így az ő szobájába loholt.

– Milyen kulcs van a szádban? – kérdezte a kisfiú. A kiskutya válaszul sarkon fordult, és elindult a kapu irányába. A gazdija követte. Mikor látta, hogy a kiskutya beugrik a patakba, és a szomszéd telekig úszik, beült a csónakba, és utána evezett. Innentől minden úgy ment, mint a karikacsapás. A kiskutya megállt a ház előtt, letette a kulcsot a kisfiú elé, ő kinyitotta az ajtót, és a szomszéd kutya végre szabadon kijöhetett rajta.

– Becsukom az ajtót, aztán mi hazamegyünk! – mondta a kisfiú.

A kiskutya megállt a virágcserép mellett, és nem mozdult.

– Ez alatt találtad a kulcsot? – kérdezte a kisfiú.

A kiskutya csóválta a farkát, a gazdija megértette, és betette a kulcsot a cserép alá. A pataknál beültek a csónakba, és mikor indulni készültek, a szomszéd kutya melléjük ugrott.

– Velünk szeretnél jönni? – kérdezte a kisfiú.

– Igen! – csóválta a farkát a szomszéd kutya.

Mikor a gyerek a két kutyával hazaért, a kert közepén Vakond Vendellel találkoztak, aki kikönyökölt a vakondtúrásból.

– De jó, hogy mindannyian itt vagytok! – örvendezett a vakond.

– Nélküled még mindig bent kuksolnék a házban! Köszönöm, hogy segítettél! – felelte a szomszéd kutya.

– Éppen arra jártam, persze, hogy segítettem, más is megtette volna a helyemben! – felelte Vakond Vendel.

            A két kutya egész nap együtt játszott a kisfiúék kertjében. Mikor a szomszédok hazaértek, nagyon meglepődtek, hogy nem szalad eléjük a kutyájuk. Nem emlékeztek, hogy bezárták őt a házba. A kisfiú meghallotta, hogy hívják a házőrzőt, és a kerítésen át szólt nekik, hogy náluk van. Átjöttek érte, és mikor a kisfiú mindent elmesélt nekik, akkor döbbentek rá, hogy nem figyeltek eléggé, és ezzel mekkora bajt okozhattak volna, ha a vakond, a kiskutya és a kisfiú nem segít.

Másnap a kerítést lebontották, és a két kutya ezentúl mindig együtt játszott az összenyitott hatalmas területen. Vakond Vendel szívesen látott vendég lett a kertekben, úgy jött és ment, ahogy kedve tartotta. A kisfiú a két kutyust egyformán szerette, és Vakond Vendel is a jó barátja lett.