Bekopogtam Mókusékhoz

Bekopogtam Mókusékhoz.

                A vörös panda pár hónapja született az állatkertben. Nagyon várták őt, a szüleik már régen szerettek volna egy kis kölyköt. Mikor végre megérkezett, nem tudtak betelni a puha bundájával, kedves kis pofájával az arra látogató gyerekek.

                – Hasonlít a mókusra! – kiáltotta egy kislány, mikor meglátta őt. A többi gyerek bólogatott, igen, őket is emlékeztette rá.

– Anya, milyen egy mókus? – kérdezte a vörös panda, mikor bezárták az állatkertet, és már nem sétált arra egyetlen látogató sem.

– Nézd csak! Tőlünk jobbra áll az a hatalmas fa! Látod azt az odút benne? Ott élnek Mókusék. Ha sétálni indulnak, akkor megfigyelheted tüzetesebben őket! – felelt az anyukája.

A panda kölyök egész délután Mókusék otthonát kémlelte. Estefelé zajt észlelt. Hamarosan észrevette, hogy a mókus család mozgolódik. Az odú ajtaját egy nagy kapukulccsal gondosan bezárták, majd egyik ágról a másikra ugráltak, úgy mentek esti sétájukra.

– Olyan színű a ruhájuk, mint a tiéd! – mondta az anyukájának a panda.

– Igen, kicsit hasonlítanak ránk, de sokban különböznek is tőlünk. Máshol élnek, másképp táplálkoznak, a mozgásuk is eltér a miénktől. Én nagyon jóban vagyok velük! Jókat beszélgetünk elalvás előtt – felelt vörös panda mama.

A kölyök az odút leste. Nézte, nézte, és egyre kíváncsibb lett, vajon mi van a kapu mögött. El is határozta, hogyha hazaérnek, akkor bekopog Mókusékhoz.

Hamarosan besötétedett. Látta, hogy az odú ablakán fény szűrődik ki. Fogta magát, és elindult az ismeretlen felé. A kerítés rácsain kipréselte magát, nagy nehezen felkapaszkodott a fa törzsén, és bekopogott az odúba. Mókusmama nyitott ajtót. Kicsit csodálkozott, hogy egy ilyen apró vörös panda egyedül elindult hozzájuk. Betessékelte. A kölyök körbe jártatta a tekintetét a lakáson. Az asztal mellett ült két mókusgyerek és a papájuk. A tűzhelyen mogyorós tészta gőzölgött. Az étkezőből nyílt egy nagy szoba, amelyben egy sarokkanapé és televízió állt. Távolabb látott még két hálószobát.

–Szép, tágas az otthonotok! – dicsérte meg.

– Gyere, ülj közénk, vacsorázz velünk! – hívta Mókus mama.

– Köszönöm, már ettem. Azért jöttem, mert szerettelek volna megismerni benneteket! – felelt panda.

– Mennyire hasonlít a te ruhád a miénkre! – szólította meg az egyik mókus kölyök.

– Ez nekem is feltűnt! – felelt a vörös panda kölyök.

– Maradj itt velünk, nézzük meg az esti mesét együtt a TV-ben! – javasolta a másik mókus kölyök.

– Rendben, de akkor ti utána gyertek át, mert az én anyukám mesélni szokott, mikor feljön a hold az égre – felelte a panda.

Jól elbeszélgettek, vacsora után mesét néztek, aztán átvonultak a vörös panda otthonba. A mókusok könnyen átugrották a kerítést, vörös panda kölyök azonban nehezen tudta magát bepréselni a rácsokon.

– Bekopogtam Mókusékhoz! – kiáltotta a szüleinek a kölyök, mikor végre mindannyian együtt voltak.

– El nem tudtam képzelni, hogy hová lettél! – felelte az anyukája.

– Kíváncsi voltam rájuk, mert annyira hasonlítanak, és mégis különböznek! Meghívtak vacsorára, és esti mesét is néztünk! – felelt a panda.

– Gyertek beljebb! Mesélek nektek is szívesen!– szólt az anyukája a két mókus kölyöknek.

Bementek a nappaliba, lekuporodtak a szőnyegre, és Panda mama elővett egy nagy könyvet, fellapozta és olvasni kezdete a mesét. A barátságról volt benne szó. Arról, hogyan játszanak együtt a különböző állatok a téren. Mikor befejezte, mindenki aludni tért a saját otthonában.

                A hold ezüst fénnyel borította be a környéket. Elcsendesült a családok apraja-nagyja. Az álom elnyomta őket, és messze repítette, a varázslatos lények világába. A kölyök vörös panda elalvás előtt halkan azt suttogta:

– Örülök, hogy bekopogtam Mókusékhoz, és a barátaim lettek!