Sese manó találkozása Rózsatündérrel

Sese manó találkozása Rózsatündérrel.

            A kristálytiszta vizű patak gondtalanul csörgedezett, fehér fodrain bordó rózsaszirom úszott. Egy aranyhalacska épp ugrándozott fel a levegőbe, amikor észrevette, hogy a felhők fölül egy rózsaszín ruhás tündér száll a föld irányába, majd néhány pillanat múlva megérkezik a rózsasziromra.

            – Mit keresel errefelé, Rózsatündér? – szólította meg őt az aranyhalacska.

– Manóországban vagyok? – kérdezte a kicsi tündér.

– Igen! – bólintott az aranyhalacska.

– Sese manóval szeretnék beszélni! Merre találom? – érdeklődött a rózsaszín ruhás.

– Látod azt az erdőt? – mutatott a távolba az aranyhalacska. Indulj el arra, majd a Manóúton haladj tovább egészen a széléig, ott látsz egy kanyargós utat, azon haladj tovább, és eljutsz addig a kertig, amelyben éneklő gyümölcsök és zenélő zöldségek teremnek. Ebben a kertben áll Sese manóék háza – magyarázta.

Rózsatündér megköszönte az útba igazítást, és elindult. Találkozott a nagykalapos gombával, éppen alatta hűsöltek a sünikék, látta a mókusokat és a pettyeshátú őzikéket is, és Zümit, a méhecskét. Észrevette, hogy egy mackó közeledik felé, és megszólította.

– Messze van még Sese manóék háza? – kérdezte.

– Nem, már közel jársz hozzá! – felelte a megbízható mackó. – Elkísérjelek? – tette hozzá.

– Köszönöm, az nagyon jó lesz! – örült meg Rózsatündér. Most már ketten bandukoltak a kanyargós úton, és közben beszélgettek. A maci elmesélte, hogy Sese manó nagyon gyakran se szó se beszéd elrohan, hogy segítsen az erdő népének. Ha sürgős dolga van, nem törődik semmi mással, csak azzal, hogy mihamarabb elintézze. Alig marad ideje a kertjére, az éneklő barackra és a zenélő zöldségekre. Rózsatündér komolyan hallgatta új ismerősét, majd amikor befejezte, így szólt:

– Hallottam a cinegéktől, hogy ebben a nagy erdőben Sese manó az egyetlen, aki a benne lakók segítségére tud sietni. Ezentúl azonban ketten leszünk. Itt maradok nálatok!

Amikor ideáig jutott, a megbízható mackó megállt egy kerítés előtt, és hamarosan egy lágyan csengő dal hangzott a közelből:

– Üdvözöllek Rózsatündér, éppen jókor érkeztél! Sese manó most ért haza, de már indulnia kell vissza! Kopogj be gyorsan, menj be hozzá, rohanj!

Rózsatündér megfogadta a tanácsot, nem késlekedett, hanem megkocogtatta az ajtót. Sese manó éppen akkor ugrott ki a nyitott ablakon, és se szó se beszéd úgy elrohant az erdő irányába, hogy csak úgy porzott utána!

– Muszáj beszélnem vele! – szólt Rózsatündér a megbízható mackóhoz, és varázspálcáját a magasba emelte, majd felszállt. Követte a porfelhőt, amit Sese manó vert fel, és pillanatok alatt utolérte őt. Látta, amint aggódva hajol a földig, és elszántan keres valamit. Mellette az álmodozó sünilány kutatott, és egy másik süni szívet tépőn sivalkodott:

– Jaj, jaj, elvitte a szarka a szemüvegem, sehol sem találom, mi lesz így velem?  

– Sese manó, szétnézek a fa lombjaiban! – kiáltotta Rózsatündér, és nem várva, hogy a másik feleljen, elrepült.

Sese manó felnézett, és csak egy rózsaszín ruhát látott, amint fellibbent a levegőbe.

– Vajon ki lehet? – gondolta, és jó érzéssel töltötte el, hogy már nincs egyedül, majd tovább kereste a szemüveget, hátha a szarka leejtette a fűbe miután elvette a sünitől.

Rózsatündér a vastag törzsű fa egyik ágára szállt, és éppen szemben látott egy odút, ahonnan csörgő hang áradt a szabadba. Közelebb lépett, és bekukucskált. A szarka színes kavicsokat rakosgatott jobbra-balra, és közöttük ott ékeskedett a szemüveg, amit elcsent a sünitől.

– Kérlek szarka, add ide nekem, visszaviszem a gazdájának! – szólította meg Rózsatündér.

– Nem adom, az enyém! – kiáltotta a szarka, és az odú mélyére tolta.

– Nem fényes, nem csillog! Minek az neked? – kérdezte Rózsatündér. A szarka jobban megnézte a szemüveget. Valóban, most nem fénylik, nem csillog, pedig amikor felvette, akkor úgy nézett ki, mint egy drágakő. Nem értette, hogyan lehet, és elbizonytalanodott.

– Hová lett a fénye, a csillogása? – kérdezte a tündértől.

– Add vissza, és megmutatom! – felelte Rózsatündér.

A szarka csőrébe vette a szemüveget és kijött az odúból, kivitte a fényre az elcsent tárgyat. Rózsatündér odatartotta, ahonnan a nap süt, és megcsillantak rajta a sugarak.

– De szép! – álmélkodott a szarka. – Ez kell nekem! – kapott utána.

– Előbb gyere velem, mutatok valamit, és ha még mindig szeretnéd, akkor visszaadom neked! – rejtette a háta mögé a szemüveget Rózsatündér, azzal leszállt a nagykalapos gomba mellé, ahol az álmodozó sünilány és Sese manó keresgéltek a fűben, és egy kicsi süni jajveszékelt.

– Hol a szemüvegem? Nem látok jól nélküle! Mi lesz velem? – sírdogált.

A szarkának rossz volt látni, hogy miatta bánkódik a sünike. Nem bírta hallgatni, ahogyan sír.

– Nézd, itt a szemüveged! Visszahoztuk! – mutatott Rózsatündérre. A tündér elmosolyodott, és a süni kezébe adta azt a tárgyat, ami nélkül ő nem látott jól, és ezért olyan fontos neki. A süni feltette a szemüveget, és felkiáltott:

– De szép így a világ!

A szarka megkönnyebbülten nézte. Nem tudta, amikor a szunyókáló szemüveges süni mellől elhozta, hogy ez ilyen fontos számára.

Sese manó elégedetten állt meg a gomba mellett.

– Köszönöm, Rózsatündér, hogy segítettél. Leszel a társam, velem együtt az erdő és lakóinak védelmezője? – kérdezte.

– Persze! Azért jöttem hozzátok le a felhők fölül! – felelte a tündér.

            Sese manó és Rózsatündér ezután ketten vigyázták a Kerekerdőt. Sese manó továbbra is eltűnt se szó se beszéd, amikor valakinek szüksége volt rá, de ezentúl hamar végzett, mert Rózsatündér örökre a segítségére volt.

Sese mesék:

Sese manó útja

Sese manó mókust keres

Sese manó esős napja

Sese manó félős sárkánya

A megbízható mackó

A manó és a törpe

Óriásgyerek Manóországban

Találtam egy gyíkocskát

Sese manó találkozása Rózsatündérrel