Indián barátság


https://webshop.meskete.hu

            A vízesésekkel tarkított magas hegyek lábánál a dús füvű legelők közelében táborozott a Folyók Sodrásában indián törzs. Törzsfőnökük Sebes Nyíl, hajdanán a legbátrabb harcosként mindig elöl lovagolt a csatában, ha az övéit védeni kellett....

Kép forrása: pixabay.com

            A vízesésekkel tarkított magas hegyek lábánál a dús füvű legelők közelében táborozott a Folyók Sodrásában indián törzs. Törzsfőnökük Sebes Nyíl, hajdanán a legbátrabb harcosként mindig elöl lovagolt a csatában, ha az övéit védeni kellett. Fergeteg, a lova már kiöregedett a harcból, de mindig ott lábatlankodott a közelében.

            Egy ideje béke honolt a területükön. Ennek ellenére elővigyázatosan a nap huszonnégy órájában őrszemeket állítottak a fehér sziklák legmagasabb ormaira, akik szüntelenül kémlelték az otthonuk felé vezető utat. Nappal a férfiak vadászni indultak, az asszonyok gyűjtögettek az erdőben. Ismerték minden bogyó ízét, minden fű, fa, virág teáját. Tudták, melyik főzete ehető, és melyiké mérgező. Magukkal vitték gyermekeiket is, akiknek tudásukat igen korán átadták.

A bőr sátrak előtt üldögélve az idősek várták haza a férfiakat és nőket. A kiürült tábor felé vágtázott az egyik őrszem.

– Csomagoljatok, vonuljatok gyorsan az erdő felé, idegenek közelednek felénk! – kiáltotta Sebes Nyíl törzsfőnöknek. Ő azonnal összeparancsolta az otthon maradt időseket és beteget, majd útnak indultak. Az erdő szélén jártak már, mikor az öreg észrevette, hogy Csillagfény, a legkisebb unokája nincs a csapatban.

– Indulj Fergeteg, keresd meg őt, és hozd el az erdőbe, nehogy baja essen! – mondta a lovának.

Fergeteg, a fehér ló, aki korábban egy egész csapatot vezetett, gyakorlottan indult a kislány keresésére. Nem először fordult elő, hogy elcsatangolt. Mindig a maga feje után ment, hiába hívta az anyja, nem tartott vele bogyókat szedni. Fergeteg út közben látta, amint az őrszemek egyike az asszonyokért siet, a másik a vadászó férfiakért, hogy figyelmeztesse őket a veszélyre. Tudta, hogy Csillagfény kedvenc helye a Nagyrobajú Vízesés, ott szokott a kristálytiszta vízben úszkálni, fürödni. Ezért arrafelé vette az irányt.  Hamarosan megpillantotta a fénylő fekete hajú teremtést, aranybarna bőrén gyémántként csillogtak a vízcseppek. Mellette egy fehér kisfiú. Éppen versenyt úsztak. A ló még sosem látta ezt a sápadt gyereket, nem tudta elképzelni, hogy került ide.

Megállt a vízeséssel szemben a parton, és nyerített. Csillagfény meghallotta, és mosolyogva integetett, majd tovább pancsolt. Fergeteg azonban nem hagyta ennyiben. Újra hangot adott ki, csak már erősebben, és nyomatékul a két hátsó lábára állt. A kisfiú elindult a part irányába, a kislány követte.

– Baj lehet otthon, ha a Nagyapa lova ilyen sürgősen haza akar vinni! – mondta Csillagfény.

– Fogadj szót neki! – javasolta a fehér kisfiú.

– Ha velem tartasz, akkor megyek én is! – szólt az indián lány.

– Rendben. Gyerünk! – állt fel az immár sekély vízben a fiú.

Fergeteg gyakorta két lábra állt és kalimpált a levegőben, így sürgetve a gyerekeket. Mikor végre a közelébe értek, felkapaszkodtak rá, és ő amilyen gyorsan csak tudott a védett hely felé vágtatott.

Az indián anyák gyermekeikkel az erdő szélén jártak, az őröknek sikerült mindenkit időben értesíteni a várható támadásról. Megkönnyebbülten vették észre Fergeteget, hátán a két gyerekkel.

Sebes Nyíl megdicsérte hűséges lovát, majd biztonságos barlangba vezette a törzs tagjait. Titokban méregette a fehér kisfiút, de most nem volt itt az ideje a kérdezősködésnek.

Eközben a vadászatból hazasiető férfiak hadrendbe álltak, felkészültek a várható támadásra.

Maroknyi lovas férfi közeledett. Mindannyian fehér bőrűek voltak. Ahogy látótávolságon belül értek, kifeszített íjakkal találták magukat szemben. Náluk nem volt fegyver. Az indiánok is leeresztették a magukét, és tárgyalni készültek.

– Mit kerestek a földünkön, sápadtarcúak? – kérdezte a vezérük.

– Nem láttátok a kisfiamat? Felfedező úton vagyunk, nem akartunk a határotokon belépni, de reggel óta nem találjuk őt! – felelt a másik csapatból egy aggódó férfi.

Az indiánok vezére a lányára gondolt. Csillagfény is folyton elcsatangol, aggódnak érte eleget. Ebben a pillanatban egy apát látott maga előtt, aki félti a gyermekét. Mindenáron segíteni akart neki. Ott álltak a mezőn egymással szemben. Egy fehér és egy sötétbőrű apa. Egy kicsit sem számított ebben a pillanatban, hogy nem ismerik egymást. Az érzés közös, a féltés ugyanúgy összeszorítja mindkettejük szívét.

Az indián vezér elküldte a kisfiú keresésére a harcostársait. Ő és a fehér vezér együtt indultak útnak. Nagyrobajú Vízesés mellett elhaladva megtalálták a kisfiú ingét. Kisvártatva a patanyomok is feltűntek előttük, és az indián felismerte, hogy ez Fergetegé. Megkönnyebbülve intett a fehér apának, hogy kövesse. Tudta, hogy a törzs a búvóhelyen van. Az erdő szélén várakozásra intette a férfit, majd a biztonságos barlang bejáratához lovagolt. Csillagfény meghallotta az ismerős ló lépteinek zaját, kézen fogta új barátját, és az apja elé vezette.

– Apa nézd, a Nagyrobajú vízesésnél találkoztunk! – kiáltotta köszönés helyett, maga után húzva a kisfiút.

Az indián férfi igyekezett szigorúan nézni, miközben igencsak megkönnyebbült, hogy épek és egészségesek a gyerekek.

– Mindketten elcsatangoltatok, jó nagy riadalmat okoztatok! Gyertek velem! – mondta szigorúan, és felültette a lovára, majd kivezette őket az erdő szélén várakozó fehér apához.

Ott aztán nagy volt az öröm! Apa és fia megölelték egymást, szóltak néhány szót, majd a felnőttek elköszöntek. A gyerekek azonban nem akartak indulni.

– Szeretnék vele maradni! – mutatott Csillagfényre a kisfiú.

– Én is szeretném! – erősítette meg a kislány.

            A két apa egymásra nézett. Érezték, hogy itt az indiánok földjén most egy életre szóló barátság köttetett. Nem akartak útjukba állni. Úgy döntöttek, hogy egy hónapot a kisfiú itt tölt, majd egy hónapra a kislány utazik Magyarországra. Távol van a két haza egymástól, de egy ilyen barátságért érdemes sokat utazni.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!